A Tyne-tól a Deltáig

Mark Knopfler utazásai

Mark Knopfler sokat hangoztatja, hogy élete tulajdonképpen egy zenei utazás a Tyne-tól a Mississippi deltájáig. Rajta kívül kevés zenészt találunk, aki olyan fáradhatatlanul és egyre újabb célokkal keresi a kapcsolatot a brit és az amerikai muzsika gyökerei között.

Bár családpárti, de idejének nagyobb részét mégis a zeneszerzés, a lemezfelvételek, próbák, turnék, vagy más művészekkel (felsorolni is nehéz lenne, milyen sokkal) való közös munka tölti ki – erre csak legyintve azt mondja, hogy szerencsés fickó, hiszen mindezt nagyon élvezi.

1949. augusztus 12-én született Glasgow-ban, édesapja magyar volt, aki a családjával a felesége szülővárosába, Newcastle-Upon Tyne-ba költözött, amikor Mark 9 éves volt. A zene iránti érdeklődésének kulcsfigurája az egyik nagybácsija, Kingsley volt, aki fantasztikus boogie-woogie számokat játszott neki zongorán és harmonikán.

Aztán jött a Shadows, és az „Apache” című dalával rögtön a brit slágerlisták élére ugrott 1960 nyarán. Amikor a 11 éves Mark végig hallgatta, szinte kicserélődött, Hank Marvin stílusa, a Stratocastere elvarázsolta a fiút – pontosan úgy, ahogy annak idején Buddy Holly és a „The Chirping Crickets” lemezborítóján látható Stratocaster Hank Marvint igézte meg. 

„Ismertem a Fender katalógust elejétől a végéig, a papír szemcsés tapintását, az illatát is imádtam, és annyira szerettem volna egy olyan gitárt.”

És fél évszázaddal később a gitárok iránti érdeklődése szenvedéllyé vált, ami nagyon érzékelhető volt a beszélgetés során, hiszen soha ilyen lelkesítően nem beszélt a hangszerről, a nyugat-londoni British Grove Studio veterán és csúcstechnikai felszerelésnek nagyszerű összetételéről, amelyekkel a lemezeit készíti. Végre egy saját hely, önreklámok, külsős ügyfelek, idegen zenészek nélkül.  Persze, üzletnek sem utolsó, hiszen a Rolling Stones itt rögzítette 2016-ban „Blue & Lonesome” című lemezét, amellyel a blues gyökereihez kívántak visszatérni.

Mark első gitárját a pénztelen Knopfler háztartás mégiscsak kigazdálkodta valahogy, egy szerény Höfner V2-t kapott, – de legalább piros színűt.

„Sikerült apámat meggyőzni, hogy vegye meg, s ezért mindig hálás voltam neki – 50 font ugyanis nagy anyagi terhet jelentett számára, és mivel tudtam, hogy ebből erősítőre már nem telne, ezért a barátaim akusztikus gitárjait kértem kölcsön rendszeresen, amelyek időnként meglehetősen rosszul szóltak, viszont megtanultam rajtuk játszani.

Elektromos gitáron pengetőt használva, akusztikus gitáron ujjal pengetve tanult játszani, és ez a „kettős játékstílus” nagy hasznára vált; előbb az iskolai folk-zenekarokban, illetve később meghatározójává vált a Dire Straits és a szólókarrierje sikereinek. Tinédzserként sokat járt a Newcastle City Hall végnélküli koncertjeire, ez egyfajta „tetthely”, amelyet még most is mindig megpróbál belevenni a turnéprogramjaiba. Habár Knopfler világszerte stadionokat tud megtölteni, mégis inkább a kisebb, viszonylag intimebb koncerthelyszíneket preferálja.

18 évesen újságírást tanult egy évig a Harlow-i Műszaki Főiskolán, ahol megismerte későbbi zenésztársát, Steve Phillipset. Aztán angoltanári diplomát szerzett a leeds-i egyetemen, szabadidejét viszont a koncertezés töltötte ki, Phillipsszel megalakította a „Duolian String Pickers” nevű formációt, és ekkor kezdődött el az a bizonyos utazás délre, amely a Dire Straits megalakulását eredményezte a ’70-es évek végén.

„Newcastle-ből Londonba, délre menni, majd szintén délre tartani Amerikában – ez egy mitikus dolog, ami mindig hívogatott. Érdekesnek találtam, ha a saját kis földrajzomat beleépítem a dalaimba –a „Southbound Again”-től kezdve egészen a „Fare Thee Well Northumberland’-ig.”

Mark hűséges társa lett a híres National Steel Guitar amely a Dire Straits 1985-ös lemezének borítóját díszíti, így a „Fegyvertársak” végleg beemelte a zenekart a világelső rockbandák közé. De a folyamatos, két évnyi koncertezés, az állandó és kíméletlen sajtófigyelem, a hirtelen rájuk zúduló világsiker csak megerősítette a gitárost, hogy a rocksztár életmódot nem neki találták ki.

Ez egyenes válasz volt a showbiznisz multimilliomos-értékesítő mikrokozmosz káoszára, így Knopfler felhívta Phillipset és még néhány barátját, hogy alakítsanak egy alkalmi, szigorúan csak örömzenélésre való zenekart – így született meg a Notting Hillbillies és annak egyetlen lemeze, amelynek a címe - „Missing … Presumed Having a Good Time” – mindent elmond.

„Visszagondolva a 250 koncertes turné napjaira, bármit is csináltunk, igazából csak rohantunk. És aztán eljött a pillanat, hogy megállj, kicsit magadra figyelj és döntsd el, hogy mit választasz: az állandó rohanást, vagy a kiegyensúlyozottabb életmódot. Amikor fiatal, lázadó és türelmetlen voltam – sokkal türelmetlenebb, mint most – rendszeresen késő éjszakáig dolgoztam. Miért dolgoztam mindig olyan sokáig? Azt hiszem, ennek csak egy oka volt – nem akartam hazamenni. Ma már szeretek hazamenni és sosem fordul elő, hogy sokáig dolgoznék, de a zeneszerzés nyugodt körülmények között sokkal élvezetesebb folyamat.”

Az olyan emlékezetes filmzenék, mint a „Local Hero”, vagy a „The Princess Bride”  megkomponálása után Knopfler egészen 1996-ig kivárt és nem jelentkezett saját anyaggal, majd jött a „Golden Heart” és ettől kezdve olyan gyorsan készítette lemezeit, hogy a feleannyi idős művészek szégyenkezve bújhatnának el mögötte. 2015-ben jelent meg a nyolcadik, „Tracker” című, nagyon is figyelemre méltó zenei anyaga, amely remekül egyesíti a zene szeretetét a kreatív dalszerzést, motivációt és a profi hangszerelést.

„Hát igen – minél idősebb, annál gyorsabb leszek – de csak a zeneszerzés terén. Minden mást illetően borzasztóan lassú vagyok.”

Mark Knopfler dalszerzői tehetségének a titka az a kivételes elhivatottság és – talán mondhatjuk így is – kötelességtudat, hogy amit alkot, az jó legyen. Gitárosként is mestere a hangszerének – mert még azóta is tiszteletben tartja azt az egyszerű tanácsot, amit a legelső gitárjával kapott. Amint édesapjával megilletődötten ment ki az üzletből, az eladó visszahívta: „Ragaszkodj hozzá!” Ő megfogadta ezt, és a csodálói azóta is élvezik e jótanács utóhatásait.

forrás: https://www.udiscovermusic.com/stories/tyne-delta-travels-mark-knopfler/

szerző: Paul Sexton