Már 13 éve nincs velünk Charlie Gillett,
akinek világszerte zenerajongók milliói lehettek hálásak - különösen a Dire
Straits követői - hiszen rádiós műsorai a világ legtávolabbi sarkairól
hozták össze a zene és a rádió szerelmeseit. Ahogy ő fogalmazott: "Olyan ez, mint egy álom, és
mindig arra várok, hogy felébredjek. Egyre ritkább kiváltság, ha egy
műsorvezető megválaszthatja, hogy mit játsszon a rádióban és soha nem szűnök
meg hálás lenni azoknak, akik mindezt megengedték nekem…”
2023 november elején jelent meg a Dire Straits koncertfelvételeinek díszdobozos gyűjteménye, amelynek részét képezi az 1995-ben kiadott "Live At The BBC" is. A felvételek 1978. júliusában készültek - kivéve az 1981. januárjában rögzített "Tunnel of Love"-ot. A belső lemezborítón Charlie Gillett sorai olvashatók, amiket bizonyára minden rajongó ismer és amiket az album megjelenése után 28 évvel később is jó újra olvasni:
Az
elmúlt 20 év során a brit könnyűzene sikeres előadói közül kevesen őrizték meg
a Dire Straits sértetlenségét; talán csak az UB40 határozott úgy, hogy kimarad a
showbiznisz reflektorfényéből, és egyszerűen azt csinálja, amit mindig is akart,
minél több emberhez eljuttatni azt a zenét, amit kezdetektől fogva játszanak és
szeretnek. Amikor 1977-ben a Dire Straits elindult, mondhatni légüres térbe került – semmi nem volt bennük a punk vagy az újhullám
agresszivitásából, és még csak nem is voltak olyan kocsmai rockerek,
mint a Dr. Feelgood. A zenekar vezetője, Mark Knopfler a fellépéseiken mindig
azt kérte a hangtechnikusoktól, vegyék halkabbra a zenét, hogy a közönség tagjai
beszélgethessenek egymással.
Amikor először találkoztunk, Mark szófukar énekhangja Bob Dylanre és Lou Reedre emlékeztetett, látszólag könnyed, varázsos gitárjátéka pedig J.J. Cale és Barry Burton játékát idézte az Amazing Rhythm Aces-ből. Abban az időben volt egy műsorom a BBC Radio Londonnál, azon kevesek egyike, amiben könnyűzenék forogtak, és amikor 1977 júliusában lejátszottam a banda demószalagját, a telefonok egy hétig csörögtek. A telefonálók között több lemezcég fejvadásza is volt, akik mindannyian tudni akarták, hogy miféle zenekar ez: „ …tudod, az, amelyik annyira amerikainak hangzik!” Habár többen is imádták a zenekar hangzását, sokan mégsem tudták meggyőzni feletteseiket arról, hogy a világ többi része is imádná őket.
Mire egy évvel később felvették ezt a koncertet a BBC Radio One számára, a Dire Straits elkészítette első albumát a Phonogram kiadásában. A producerük Muff Winwood volt, aki egyszerűen csak dokumentálta a banda hangzását anélkül, hogy megkísérelte volna bármilyen védjeggyel ellátni őket. Az Egyesült Királyságban siralmas volt a fogadtatás, amint az a tárgyszerű ismertetőkből és a közönség tompa reakcióiból is érezhető volt. A „Sultans of Swing” kislemezként jelent meg az Egyesült Királyságban, ahol nyomtalanul elsüllyedt; az album felkerült a legjobb 50-es listára – nem nagy ügy. Mivel nálunk annyira popmániás légkör uralkodott, a világ többi részén elért sikerre volt szükség ahhoz, hogy meggyőzzék az Egyesült Királyság rádióműsorait arról, hogy ez az antipop, szerény muzsika megérdemli a napközbeni sugárzást. Hollandia volt az első, aki ráharapott, majd Németország, Ausztrália és végül az Egyesült Államok, ahol a rádiósok annyira szerették az albumot, hogy a Warner tehetségkutatója, Jerry Wexler így nyilatkozott: „Nagyon korán kellett volna felkelnünk reggel és rendkívül keményen kellett volna dolgoznunk, hogy megakadályozzuk ennek a lemeznek az eladását – már az is nagy siker lett volna, ha csak élelmiszerboltokban lehetett volna hozzájutni.”
Mindig lehetetlen feltárni az okokat, hogy egy előadó miért marad évekig a köztudatban, amikor egy másik eltűnik, de Mark Knopfler céljai és elképzelései világosak voltak és mindig volt mondanivalója – a legtöbb dal szól „valamiről”, és ezt a valamit gyakran láthatjuk szokatlan nézőpontból. Sokszor az is lehetséges, hogy a hallgatóknak keresgélniük kell a dal jelentését – nem mindig kínálják tálcán –, de általában megéri az erőfeszítést.
Végül a brit hallgatók felzárkóztak a világ többi részéhez, és a Dire Straits „Brothers In Arms” című albuma az Egyesült Királyság minden idők egyik legkelendőbb albuma lett.
De ez jóval később történt, azután, hogy ezt a lemezt felvették és a zenekar számos koncertet bonyolított. Eltekintve a "Tunnel of Love" felvételtől, amelyet a BBC-TV The Old Grey Whistle Test című műsorában rögzítettek, miután Nagy-Britanniát végre magával ragadta a Dire Straits varázsa. A lemez többi felvétele a BBC Radio One részére került rögzítésre, amikor még ismeretlenek voltak. Így most visszamegyünk az időben, és hallgassuk meg, ahogy a zenekar leszállítja nekünk az árut, semmi pompa, semmi önteltség, csak négy mesterember végzi a dolgát; muzsikálnak.
Charlie
Gillett, London, 1995 márciusa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése