Az „Industrial Disease” a Mark
Knopflerre oly jellemző, tömör összefoglalása annak a hanyatlásnak, amely a
brit feldolgozóiparban jelentkezett a ’80-as évek elején
Amerikában
a Dire Straits-kislemezek
csúcsidőszaka még nem érkezett el – arra 1985-ig várni kellett, amikor is a „Money For Nothing” egyszerűen szólva
letarolta az ottani listákat, viszont 1983. január 8-án a Billboard 100-as listára felkerült az „Industrial Disease”, amely a néhány hónappal
korábban megjelent „Love Over Gold”
nagylemezről szinte rögtön rádiósok nagy kedvence lett.
A
majdnem hatperces szerzemény Knopfler tömör összefoglalása a brit ipari
termelésben jelentkezett válságtüneteknek.
„A munkaerő háborgott, otthagyott
csapot-papot,
Sérült az érdek, rosszak a
vélemények
Mindenki a bajt keresi, de abban
egyetértenek
Ezt csakis a monetáris
megszorítás eredménye”
A
dalszövegnek ugyanakkor van egy finom utalása a „brewer’s droop” kifejezésére, amely
a libidócsökkenést a túlzott alkoholfogyasztással magyarázta. Viszont Knopflert
ismerve tudjuk, hogy ez egészen mást jelent, hiszen a Brewer’s Droop a gitáros korai zenekara volt, amelyben Pick Withers
is püfölte a dobokat a ’70-es évek elején.
Az
„Industrial Disease” 11 héten át
szerepelt az amerikai rádiósok által leggyakrabban játszott dalok listáján, csakúgy,
mint annak idején az 1980-as „Solid Rock”.
Igazi
átütő sikert azonban nem ért el, mert csak a 75.helyet kapta meg a 100-as
listán, amit négy héten át meg is tartott. Ezzel szemben Kanadában jobban
keresték, akárcsak a nagylemezét, és mivel a későbbi években is jól fogyott, így
1986-ban az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége aranylemezzel díjazta a zenekart.
Mi más ez, ha nem (zene)ipari forradalom?
forrás:https://www.udiscovermusic.com/stories/dire-straits-industrial-revolution/
szerző:
Paul Sexton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése