A Dire Straits
bemutatkozó albumának producere, Muff Winwood visszaemlékezése a Sultans of
Swing születéséről. A cikk a
musicradar.com oldalán jelent meg; szerzője Grant Moon
1977 nyarára Mark Knopfler felhagyott angoltanárként végzett munkájával Essexben, és gitáros öccséhez, Davidhez költözött. A basszusgitáros John Illsley lakásban laktak Deptfordban, a jóval délebbre fekvő londoni városrészben. Egy hideg, esős estén betértek egy apró helyi kocsmába, ahol az egyik sarokban felállított dobogón egy csapat öregfiú dixieland jazz zenét játszott, miközben a vendégek tudomást sem vettek róluk. Amikor az előadást befejezték, Sultans Of Swing néven köszöntek el. Nevük egzotikus fenségessége csodálatos kontrasztot alkotott környezetük szürke valóságával, amely Mark Knopflert megihlette. Hazatérve a lakásukba Mark szinte a csuklójából rázta ki a szöveget, a zenét pedig a megbízható National Steel húrjain komponálta. Amikor az 1961-es Stratocasterét Illsley Fender Vibrolux erősítőjéhez csatlakoztatta, érezni lehetett, hogy valami nagyszerűt alkotott.
Amíg Deptfordtól eljutottak a Covent Gardenig, a kis helyszíneken, nevenincs, eldugott kis kocsmákban való több hónapos koncertezés során kiforrott Sultans Of Swing egyike volt a Dire Straits öt dalának, amelyeket első demójukon rögzítettek. És amikor a londoni rádió legendás DJ-je, Charlie Gillett az éterbe küldte, izzani kezdtek a telefonvonalak. Bicknell, a zenekar menedzsere úgy emlékszik, hogy a lemezcégek A&R ügynökei (fejvadászai) ostromolni kezdték a bandát, hogy szerződést kössenek velük. Muff Winwood is közöttük volt, aki korábban testvérével, Steve-vel együtt a Spencer Davis Group tagjaként zenélt, majd az Island Records tehetségkutatója és alkalmi producere lett.
-
Valaki fülest adott
nekem erről a nagyszerű zenekarról – emlékezett vissza. Ezért elmentem Aylesbury-be, hogy megnézzem és szerződtessem őket.
Imádtam a zenéjüket, de elkéstem – már megkötötték a szerződést a Phonogram/Vertigo-val.
Winwood nem tudta, hogy történetesen ő áll a zenekar produceri listájának élén, hogy részt vegyen a debütáló album munkálataiban. Az Island Records vezetője, Chris Blackwell azonban beleegyezett, és így a zenekar 1978 februárjában bevonult az Island londoni, Basing Streeten lévő stúdiójába.
-
Az első gondolatom rögtön
az volt
– emlékszik vissza Winwood –, hogy nem
kell sokat változtatnom vagy babrálnom a dalokat illetően. Már vagy egy éve
játszották a Sultans-t élőben, így kívül-belül ismerték. Mint minden jó
zenekar, ők is elkövették az összes hibát, ismerték a jó részeket, és kiselejtezték
a rosszakat. John és Pick [Withers,
a Straits dobosa] remek ritmusszekciót
alkottak, így arra koncentráltam, hogy a basszusgitár és a basszusdob szorosan
összeálljon. Markot nem nagyon kellett instruálni, de amit kértem, azt
gondolkodás nélkül megtette.
A folyamatos próbák és az élő fellépések révén a balkezes Knopfler felépítette azt, amit ő "szólamok apró tárházának" nevezett. Néhányan a dalszerkezet részévé váltak, mint például a lezárásban a Dm, a Bb és a C akkordokat körvonalazó gyors ujjú arpeggio-k. Technikájának összetettsége ellenére gyakran állította, hogy nem tudatosan csinálni, csak "teszi a dolgát". A Sultans szólamai a Stratján szólaltak meg, és bár nincs egyértelmű feljegyzés az erősítőjéről, abban az időben egy Music Man HD-130-assal koncertezett.
Minden
gitárosnak megvan a saját hangja" – mondja Winwood. Abból indulsz ki, behívod a vezérlőbe és azt mondod: 'Itt javíthatunk
rajta!”, aztán megforgatsz egy gombot, és megkérdezed, hogy ez jobb-e így.
Megkértünk egy gitárkölcsönző céget, hogy hozzon be egy rakás különböző
erősítőt és effektpedált, tegyék le őket a stúdióba, mi pedig aztán
kipróbáljuk, hogyan szólnak.
Winwood véleménye szerint a hangzás az előadótól származik.
-
Végeredményben a játékos
érintése az, amitől a zene a szívedig hatol. Tisztán emberi. Ha nem lennének effektek,
Mark akkor is zseniális hangzást adna neki. Ennek semmi köze a felszereléshez, mindössze
az történik, hogy az agya jeleket küld az ujjainak. Ez teszi őt olyan
különlegessé.
Amikor a lemezkiadó a Sultans-t választotta vezető kislemezként, Muff hitetlenkedett:
-
Azt mondtam: 'Ugye csak
viccelnek! Nem adhatnak ki lemezt egy kocsmában játszó tradicionális zenekarról,
és nem várhatják el, hogy azt bárki is megvegye.
De májusban mindez mégis megtörtén. A Radio 1 túlságosan szókimondónak ítélte, és nem vette fel a lejátszási listájára – ez akkoriban megsemmisítő csapásnak számított. Bár a hazai pályákon nem teljesített túl jól, a dal mégis futott, és először Hollandiában, majd egész Európától kezdve Új-Zélandig bezárólag sláger lett.
A
lemezfelvételek befejeztével Winwood átigazolt a CBS Recordshoz, hogy az ottani
tehetségkutató részlegüket vezesse.
- Időnként azért összefutottam a Phonogram embereivel, akik büszkén közölték: „Nem is gondolnád, hogy a Sultans Of Swing egész Hollandiát és Németországot is letarolta”. A legfurcsább, hogy az amerikaiaknak is tetszett, amit nem tudtam elhinni! Hiszen semmi amerikai nem volt benne.
Ennek ellenére az amerikai rádiók mégis felfigyeltek a dalra. Ed Bicknell szerződést kötött a Warner Records-szal, és a „Sultans Of Swing” 1979 elején a Billboard Chart 4. helyén landolt. Egy finom csavarral Paul Gambaccini, a Radio 1 műsorvezetője is játszotta a dalt az amerikai Top 40-es slágerek heti válogatásán: a "túlságosan szókimondó" kislemez végül eljutott az Egyesült Királyság legnagyobb rádiócsatornájához. Újra kiadták, a dal Top 10-es lett, és a „Dire Straits” lett a „Led Zeppelin” óta a legjobban fogyó brit debütáló album.
A
Sultans a Dire Straits jellegzetes himnuszává vált, megalapozta a világklasszis
gitáros Mark Knopfler hírnevét, és utat mutatott a zenekar hihetetlen jövőbeli
sikerei felé. Eleinte nagyon kevés érdeklődés
volt irántuk – mosolyog Winwood 33 évvel később – Aztán hirtelen csak úgy beindult a dolog.
forrás: https://www.musicradar.com/news/story-of-sultans-of-swing-dire-straits-mark-knopfler
