Londonban hej, van számos .... koncert

Mark Knopfler újra megörvendeztette rajongóit a londoni O2 Arénában. A Down The Road Wherever turné koncertsorozata kihagyhatatlan lehetőséget nyújtott a közönségnek, hogy a legjobb Dire Straits és Mark Knopfler dalokat élőben is élvezhessék.

A tavaly novemberben megjelent új lemez népszerűsítését (is) szolgáló világkörüli turné már egy hónapja elstartolt, Mark Knopfler és csodálatos kísérőzenekara kedden, május 28-án este több mint két órás koncerttel lepte meg a londoni O2 Arena közönségét.

A gitáros programja az elmúlt három hétben igen sűrű volt, mert Európa legtöbb nagyvárosában fellépett. Május 18. óta újból otthon, azaz az Egyesült Királyságban zenélnek, az útvonal érinti a szülőföld (Glasgow és Newcastle) városait, valamint Londont, ahol már két koncertet is lezavartak a Royal Albert Hall-ban.

A már korábban bejelentett O2-beli előadás jóval nagyobb környezetben bonyolódott le, és sem a turnészervezők, sem a gitáros eredeti terveiben nem szerepelt koncerthelyszínként, de a hatalmas érdeklődés és az alig pár nap alatt eladott jegyek száma jól kifejezi a rajongók óriási tiszteletét Mark Knopfler életműve előtt – ez  a legjobb módszer a zenei örökség frissen tartására, és persze nagyszerű motiváló erőt ad az újabb dalok megírásához.

Knopfler koncertjeinek vajmi köze van a nyílt, öncélú showman-előadásokhoz, de mégis nagyon jó látni, ahogyan „egy húron pendül” zenésztársaival. Ez a turné nagyon különleges, a hangszerek széles skáláját vonultatva fel a nézők előtt a már jól megszokott muzsikusokkal – Guy Fletcher, Richard Bennett, Glenn Worf, Jim Cox, Mike McGoldrick, John McCusker, Ian Thomas, és az örökké lelkes Danny Cummings – akiket jól kiegészítenek az új tagok, Tom Walsh (trombita), és Graeme Blevins (szaxofon). 

Az első dal, a  2002-es Ragpicker’s Dream nyitánya, a „Why Aye Man” szinte rögtön felpezsdíti a hallgatóságot.

A gitáros úgy döntött, hogy nem fogja hallgatóit hangsúlyosan csak az új lemez dalaival szórakoztatni, mondhatni – takarékosan bánt a készlettel, és ezt minden nehézség nélkül megtehette, hiszen gazdag zenei repertoárral rendelkezik.  A turné anyagát valóban igyekezett változatosan összeállítani, hogy lehetőleg minden szólóalbumát érintsék a dalok – „Corned Beef City” (Privateering), „Done With Bonaparte” (Golden Heart), „Heart Full of Holes” (Kill To Get Crimson), „Postcards from Paraguay” (Shangri-La).

Akik már előre „levadászták” a netről a repertoárt, számukra nem titok, hogy a Dire Straits-korszakból mit fog hallani a nagyérdemű. Valószínűleg senki sem tiltakozott a 36 évvel ezelőtt megszületett „Once Upon A Time In The West” ellen, amely most a fúvósokkal kiegészítve egészen izgalmas, új hangzással akár mai szerzeménynek is beillene. Talán az okozott csalódást, hogy a „Sultans of Swing”–et Knopfler  - talán tudatosan – nem választotta be a műsorba, de helyette kárpótlásul ott volt a „Your Latest Trick”, az „On Every Street” és persze a „Romeo and Juliet”.

Az új lemezről felcsendült a kissé visszafogott „My Bacon Roll” és a „Matchstick Man”, mely utóbbi Knopfler fiatalkori csavargásait eleveníti fel.

A koncert csúcspontja a „Money For Nothing”, amit a Knopfler gitárjára erősített mini-kamera még külön is rögzített. A „Brothers In Arms” érzelmes gitárfutamai még 34 év után is könnyet csaltak néhány hallgató szemébe,  a „Going Home” pedig örök bizonyítéka annak, hogy Mark Knopfler nemcsak helyi, hanem világhírű (gitár)hős.

forrás: https://www.udiscovermusic.com/news/mark-knopfler-delights-fans-londons-o2/

szerző: Paul Sexton

Búcsú-éjszaka

1993. május 22. az utolsó dátum a Dire Straits naptárában, amikor is a zenekar egy új, de egyben a legutolsó lemezével került fel a nemzetközi slágerlistákra.

Ekkor még nem sejtettük, hogy ez a koncertlemez a legutolsó albuma a zenekarnak, amely megörökítette az „On Every Street” 1991-92-ben lebonyolított 216 napos turnéjának legjobb előadásait.

A turné 1991 augusztusában indult Dublinban, európai szakasza egészen október közepéig tartott. A hosszúra sikeredett fellépéssorozatot a zenekar igazából két részletben bonyolította a kontinensen 1992 tavaszától egészen ősz végéig, és közben még beiktattak ausztrál, új-zélandi, illetve észak-amerikai koncerteket is.

Az "On The Night” zenei anyagának alapját két koncertsorozat képezi: a rotterdami Ahoy Stadium három-estés előadása, valamint a franciaországi Nimes - Les Arenes-ben tartott, szintén három fellépése.

Az első koncertlemez, az „Alchemy” megjelenése után kilenc évvel ez az album jól visszatükrözte a Dire Straits felemelkedését a kis kocsmák közönségétől a stadion-rock uralmáig – amelyre Mark Knopfler sosem vágyott igazán és amelynek kiábrándító tapasztalatait sokszor osztotta meg a rajongóival.

Az „On The Night” két dalt (Romeo and Juliet, illetve a Private Investigations) is átvett az „Alchemy”-ről, a „Brothers In Arms”-ról és az új lemezről pedig négy-négy szerzeményt, köztük a kislemezként is megjelent „Calling Elvis”-t és a „Heavy Fuel”-t.

A brit listákon rögtön a negyedik helyre került, de sokak meglepetésére csak egy hétig szerepelt a 20 legjobb album listáján, valamint öt hétig tartotta helyét a negyvenes listán. Az Államokban is mérsékelt sikert aratott a lemez, öt héten át szerepelt a 116. helyen, viszont Svájcban és Új-Zélandon az ötödik, Hollandiában pedig az első helyet szerezte meg.

Forrás:

https://www.udiscovermusic.com/stories/dire-straits-deliver-on-the-night/?utm_source=ka&utm_medium=fa&utm_campaign=FB:Dire%20Straits-Editorial&utm_term=d38de755-9227-49cf-a1b1-b7a25de4d4cd

Szerző: Paul Sexton

Slágerlisták - Szultánok nélkül

A rock története fordulatos és szerteágazó, egyes zenekarok pályafutása néhol egészen meglepő fordulatokat vesz, így néha nehéz elképzelnünk, hogy a XX. század egyik legzseniálisabb szerzeménye, amely 1978. május 19-én jelent meg, egy ideig nem került a slágerlisták látókörébe.

Mark Knopflernek ez az egyetlen dala egyenesbe tette a zenekar karrierjét 1978 első felében, igaz, ehhez kellett a Radio BBC némi segítsége (Charlie Gillett) is, hogy aztán majd alig néhány hónap leforgása alatt az egyik legkedveltebb koncertbanda legyen a Dire Straits – szinte saját magukat megjelenítve a dalszövegben.

Senki ne gondolja, hogy a „Sultans of Swing” szólt éjjel-nappal a rádióban, vagy akár a tv-ben, de minden esetre remek inspirációt adott egy jóval későbbi Knopfler-szerzeményhez, a 2015-ös „Tracker” egykik dalához, a „Beryl”-hez:

„Azt hiszem, hogy a „Beryl” akár a kistestvére is lehetne a Dire Straits „Sultans”-jának. Sok hasonlóság van a mondanivalójuk között, szándékosan utaltam vissza arra az időszakra, amelynek – sajnos – sokszor van/volt aktualitása. Visszahozza azt a küszködéssel és vég nélküli próbálkozással teli korszakot, amikor valóban a Szultánok szerepét kellett alakítanunk –egyik bulit a másik után csináltuk egy komolyabb turné reményében, amire a kezdeti időszakban semmi kilátásunk nem volt, de amit később mégis sikerült megcsinálnunk… valójában innentől datálható a banda sikere.”

Május hónapban – amikor a „Sultans” kislemeze megjelent az Egyesült Királyságban, a zenekar a Climax Blues Band zenekarral turnézott, majd a Styx előzenekaraként kapott turné-lehetőséget. Júniusban viszont már a saját turnéjukat bonyolították, de a „Sultans” egészen 1979 januárjáig nem vált igazán sikeressé – ekkor hódította meg debütáló lemezük az Államokat, így a kislemez is rögtön mindenhol az első öt legjobb dal között szerepelt. Amikor túl voltak az első amerikai fellépéseken és visszatértek Angliába, a dal hónapokon keresztül listavezető volt, (legrosszabb helyezés a 8. volt) végleg megalapozva a zenekar későbbi sikereit.

Forrás:

https://www.udiscovermusic.com/stories/when-sultans-of-swing-wasnt-hit-for-dire-straits/?fbclid=IwAR265qeY0C6XUdmgcDllfucWvz1McO2AyMbpRnhAh0WTZuSfdFig-pbxppQ

Szerző: Paul Sexton