Interjú
David Knopflerrel
A
Dire Straits egykori alapítójával nemrégen készült interjú egy olasz honlap
számára. A zenész beszélt jövőbeni terveiről, valamint kifejezte reményét, hogy
ismét dolgozhat bátyjával, Mark Knopflerrel.
A
zenekar történetére visszatekintve tanúi lehetünk azoknak az érzéseknek,
érzelmeknek, zenei invencióknak, amelyeket ők ketten a világ egyik legkiválóbb
rockbandájának, a Dire Straitsnek adtak.
David
nagy örömmel fogadta, hogy a zenekar az előkelő 3. helyet foglalta el a Rock
& Roll Hall of Fame szavazásán, amely egyben jövőbeni alkalmat is jelenthet,
hogy újból bátyjával dolgozzon. Az interjú Olaszországban készült, ahol mindig
szívesen fogadták az ifjabb Knopflert, aki készségesen beszélt a múltról és a
jövőbeni terveiről.
Először is: milyen érzés, hogy
a Dire Straits tagja lett a Rock & Roll Hall of Fame-nek?
Nos, ez egy nagyszerű elismerés
– nemcsak a banda korábbi hat hivatalos tagjának, hanem mindazoknak is, akik velük
zenéltek. És természetesen a rajongóknak is nagy öröm lehetett ez, akik azóta
is hűségesek a zenekarhoz, amely a működése alatt remek projekteket készített.
Mire gondoltál, amikor
hivatalosan is megtudtad a hírt?
Azt gondoltam, hogy ez különös,
mert akkor jobb lenne, ha írnék Mark menedzserének, hogy megtudjam, kell-e
készülnöm néhány szerzeménnyel.
Két kérdés, amit a rajongók
maguk is feltennének: Ott leszel-e az ünnepségen? Elérkezett az idő a zenekar újraegyesítésének?
Természetesen szeretnék ott
lenni a ceremónián, ha a többiek is részt vesznek. Úgy hiszem, ha már ott
leszünk, akkor nem a helyünkön fogunk üldögélni és passzívan nézni az
eseményeket. Hogy fogunk-e játszani, azt valójában majd Mark dönti el, de
minden esetre, hivatalosan én nem hallottam, hogy ez szándékában áll.
Milyen terveid vannak a jövőre
nézve?
Most kezdtem dalokat írni a
következő lemezemre, de azt még ki kell találnom, hogy mindezt anyagilag hogyan
tudom megvalósítani. Szeretném a barátaimat, a zenészeimet díjazni bármilyen
közreműködésért, viszont lemezcég és terjesztőhálózat nélkül mindez egyre
nehezebb feladat.
A „Grace” kiváló album ….
Igen, ezt a lemezt különböző
felszereléssel és némi alapítványi támogatással vettük fel. Az adminisztrációs
feladatok sem voltak egyszerűek, a költségeket is baráti fedezettel oldottuk
meg, és néha semmi sem működött úgy, ahogy szerettük volna. Még mindig azon
vagyok, hogy az eddig szerzett tapasztalatokat egy jobb megoldás kialakításra
használjuk fel.
Szerinted melyik a legjobb
album, amin valaha dolgoztál?
Igazából egyiket sem
választanám, de személy szerint az a véleményem, hogy azok a lemezek mindig
jobbak, amiken valódi stúdiózenészek dolgoznak. Ilyen album a „Giver” és a „Grace”.
Ki az a zenész, akivel szívesen
együtt dolgoznál?
Szeretem Richard Shindell
stílusát (amerikai folk-énekes, szerző, aki jelenleg Argentínában él – LK.),
szeretném megismerni a dalszerzői titkait. Szerintem nagyon is sok tehetség
van, akinek inkább egyedül érdemes alkotnia. Nekem mindig nagy öröm, ha egy
ilyen tehetséggel sikerül együtt dolgozni. Viszont szeretnék újból a bátyámmal együtt
zenélni – még mielőtt mindketten meghalnánk!
Olaszországban mindig is számos
rajongód volt. Van olyan emléked, ami különösen hozzánk köt?
Mindig is szerettem ezt az
országot, és ilyenkor sajnálom, hogy csak egy életünk van. Ha több lenne, akkor
én bizonyosan olasznak születnék. Kedvenc városaim Siena, Firenze és Velence,
de azokat a vidékeket is kedvelem, amiket a turistahordák elkerülnek. Barátom Lorenzo Micheli zenei rendező, klasszikus
gitáron játszik és nagyon felemelő vele együttműködni, mert Olaszország különleges
helyein dolgoztunk már együtt – és remélem, hogy ez a jövőben is folytatódik
majd.
Végezetül – mit üzensz az
olvasóknak?
Mindenkit üdvözlök és remélem,
hogy ezt majd személyesen is megtehetem egy olaszországi fellépés során.
