... és akkor megjelent közöttünk Porunk hőse

 Filmzenék, slágerek, filmek és díjak (1. rész)

Amíg a filmekről esik szó, ki kell emelnünk, hogy a Mark Knopfler által megkomponált filmzenék egyfajta tudományt jelentenek, amelynek Nobel-díját a zenész jól megérdemelt sikere jelenti.

Mark egykori barátja – Dave Pask – véleménye szerint mindenki elsősorban csak muzsikusként tekint Knopflerre –viszont úgy hiszi, hogy szerzői munkásságára angoltanári képesítése is jelentős hatással bírt.

Némely elképzelések szerint a rockzene megfelelő technológiával ugyanolyan hatások kiváltására képes, mint egy jó film, amelynek elkészítésére sok-sok millió dollárt ráfordítanak, hogy aztán két óra alatt teljesen kiforgassa sarkaiból a valóságot.

Ami pedig a zenét illeti – van néhány perces gitár, basszus, dob meg billentyűs hang és hozzá néhány sor szöveg, amely megérinti a hallgatók szívét … vagy nem, de az minden esetre tény, hogy hamarabb megtalálhatjuk magunkat egy-egy dalban, mint egy filmben. Ennek ellenére csábító lehetőség a filmiparban dolgoznia bárkinek is, ha úgy érzi, a filmkészítés lehet számára a legmegfelelőbb  (és nem utolsó sorban a legjobban fizető) alkotói önmegvalósítás …. de ekkor jön egy rockzenész, és „bosszút áll” a filmen az általa megírt muzsikával: ez az igazi művészet!

1981 júliusában, amikor a „Making Movies” turnéja a végéhez közeledett, Ed Bicknell, a Dire Straits menedzsere egy kazettát küldött számos brit filmproducernek egy levél kíséretében, amelyben csak annyit közölt, hogy Mark Knopfler szívesen írna filmzenéket a közeli jövőben.

A producerek közül három adott választ – közülük az egyik legjobban elismert filmes, David Puttnam volt, akinek nevéhez fűződnek a Misszió, az Éjféli Expressz, a Tűzszekerek, a Gyilkos mezők (és még hosszan sorolhatnánk) valamint a Cal című alkotások. A másik két ajánlatot Knopfler utasította el: az egyik film Maria Callasról szólt, a másik pedig egy olyan thriller, amelynek a megtekintése után senki sem gondolta volna, hogy ez annak készült.

Ezt követően Bicknell megkapta Bill Forsyth „Local Hero”-jának (magyarul: Porunk hőse) a forgatókönyv-másolatát, amelyet végig olvasva rögvest továbbított az akkor épp New Yorkban tartózkodó Knopflernek, akinek tetszett az ötlet, ezért elfogadta a felkérést. Így született meg a „Going Home” témája, amely napjainkban is jobban ismert, mint maga a film.

Ed Bicknell: „Szinte az elejétől részt vettünk a folyamatban, még a színészek kiválasztása és a teljes team összeállása előtt. Mint kiderült, David fia nagy Dire Straits-rajongó volt, aki megőrült a „Tunnel of Love”-ért, és úgy vélte, Mark lesz a megfelelő muzsikus, mert remek összhangot tud teremteni a film témája és érzelmi hatásai között.”

Mivel a produceri teendők csúsztak, így Marknak lehetősége volt a zenekart újból összehívni és felvenni velük a „Love Over Gold”-ot, amely eredetileg duplalemez lett volna – már csak a „Telegraph Road” 14 percéből kiindulva, amelyet a gitáros így kommentált: „A dal középső, instrumentális részével egy filmrészletet próbáltunk megjeleníteni, azt az érztet keltve, hogy a kamera mozgása mutatja meg, hogyan voltak a dolgok régen, és hogyan vannak most – akár egy filmben, ahol ott vannak az emberek, a vasutak, teherautók, tavak, mezők, épületek.”

A film BAFTA-díjat nyert, két kategóriában (a legjobb rendezés, illetve a legjobb forgatókönyv) is. A 14 szerzeményből álló zenei anyagot főként a Dire Straits muzsikusaival rögzítették, valamint Gerry Rafferty előadásában hallható a „The Way It Always Starts”, amelynek témáját a „Love Over Gold” session-felvételeiből választottak ki. Ezen kívül a vendégzenész Michael Brecker játszik szaxofonon a „Going Home” záródarabjában.

Knopflert ezen kívül még más is motiválta – visszatérhetett Skóciába, a filmforgatás helyszínére, de mivel filmzeneszerzőként kevés tapasztalattal rendelkezett, szembesülnie kellett néhány nehézséggel:

„Rövidfilmeket kaptam meg videón, ostoba filmzenékkel körítve, amelyek teljesen ignorálták számomra azt a tényt, hogy egy film (és a zenéje is) remekül összeállítható. Bill (Forsyth) eljött hozzám és közölte, hogy az egész anyagot újból megvágja. Ez nekem is rengeteg pluszmunkát adott, de megcsináltam. Viszont nagyon érdekes volt, hogy egy-egy helyszínen csak egy-két apró dallamot rögzítettünk. Egyik nap összefutottam Pat Metheny-vel és Lyle Mays-szel, akik megkérdezték, hogy tudtam ilyen rövid idő alatt megírni a film zenéjét, mert nekik száz év alatt sem sikerült volna.”

forrás:

https://direstraitsblog.com/blog/movie-story-mark-knopfler-soundtracks-hits-movies-awards/