Vologya versei - Viszockij fordítások

Vlagyimir Viszockij: In My Soul

(Russian title: Мне каждый вечер зажигают свечи)

Lelkemben

Nekem minden este gyertyák világítanak

Füstköd- képed annyira édes

De nem akarom tudni, hogy az idő gyógyíthat

Aminek múlnia kell, vigye magával

Sosem tudom, milyen az, ha elvész a béke és nyugalom

Mindenem megvolt, lelkemben egész évnyi csend honolt

De ő magával vitte, mikor útnak indult

Először csak kis utakra, később örökre

Lelkem most sivatag, benne minden csupasz

Miért lennél velem, mikor lelkem üres minden nap?

Volt egy felkapott dalom, bensőmet átszőtte

És semmi több – ő azt is eltépte

Lelkem cél nélküli utakon kószál
Csak kutatnám a célt s egyszer meg is találnám

Néhány mondat és beszélgetések vég nélkül

Miket csak Párizsban kapnának fel

Nekem minden este gyertyák világítanak

Füstköd- képed annyira édes

De nem akarom tudni, hogy az idő gyógyíthat

S érzem, nem gyógyít, hanem széttép

Mindent, aminek múlnia kell

Vlagyimir Viszockij: In The Beginning There Was A Word

(Russian title: Сначала было Слово)

Kezdetben volt egyetlen szó

Először volt egy szó, a bánaté
Egyetlen szó, a gyászé

A világ saját teremtése hevében izzott

Hatalmas rögök röpdöstek

S Isten tudja, a robbanás honnét tépte ki őket

S egymás után szigetek jöttek

És bolyongtak

Terhek és zászlók nélkül

Századokon át és érákon

Mögöttük milliónyi évvel
Akár egy remete, vagy csavargó

A szigetek modora is változó

De még őrizték a Föld lelkét

És természetét

Először volt egy szó, a bánaté
De aztán jött a csend
A Földet most hajósok népesítik be

A szigetekre már ők léptek

Őrült vágtában

A szigeteket is hajóknak nevezték

(nem tetszett nekik másik név)

A part őrzi a szigeteket

Közel a határhoz

De egy nap majd visszatérnek

A szigetlakók összegyűlnek

S különös hajóikon vigyázzák

Őrzik jogaikat s tiszteletét a Földnek

Vajon a tudósok elnézik-e nekünk

Hogy párhuzamot vonunk

S a teóriákhoz túl szabadon közelítünk, mert hát

Állítják, kezdetben egyetlen szó sem volt

De ha mégis, az nem más volt, mint

A tenger

Vlagyimir Viszockij: The Letter (Russian title: Письмо)

A levél

Az első időkben elviselhetetlen volt a tábor

Majd egy vagy két év kell ehhez is (Ne feleselj!)

Srácok, kérlek titeket, írjatok, amint tudtok

Ott kint, a szabad világban hogy’ megy sorotok?

Mit iszol? Nincs nekünk italunk más

Csak a hó, mit felolvaszt a napsugaras nyár

Kérlek, írjatok, akármiről is lehet

Unalmas itt, kell nekem a leveletek

Mindnyájan hiányoztok, s ha az évek futnak

Jó lenne látni kedves, mosolygós arcotokat

Hogy van az én drágám? Van már barátja?

Nincs? Mondjátok meg neki, muszáj nekem írnia

Oly szörnyű ez, akár az istenítélet

Leveletek egyetlen támaszom, túlélésem

De nem adják majd ide, már érzem

De azért srácok, írjatok nekem

 Vlagyimir Viszockij: I Honor Dorian Gray and Faustus

(Russian title: ДВЕ ПРОСЬБЫ)

Tisztelem Dorian Grayt és Faustust

Tisztelem Dorian Grayt és Faustust, azonban

Eladni lelkem a balszerencsének nem tudom –

Semmiképpen

Miért is hallgattam a cigányokra? – A fenébe!

Többet soha!

Kik halálomat jövendölték valamelyik napra

Ne vedd a lelkedre, zárd ki magadból!

Ne vizslasd a naptárodat, semmi esetre sem!

S ha mégis eljönne az idő, csak a napodon változtass

Nehogy már azt várjam, mikor röpdösnek körbe a varjak

S győzedelmes angyalok eljövetelét sem áhítsam

És az emberek gunyorosan várják, hogy fejemhez kapjak

Mielőtt túl késő lenne, védj meg, csak ezt kérem

Siess hát, kicsit se késlekedj!
Félelem és kétség töltötte meg szívemet

És valóban, cserébe az öröklétért

Nem akarok sokat: utat, lovat s egy barátot

Esdekelve, alázatosan fejet hajtok
S a pillanat, amikor végül elengedsz majd

Irgalom és szentimentalizmus – ne sirassatok!

Vlagyimir Viszockij születésének 80. évfordulójára

Hamlet és Viszockij

Részletek Anthony B. Dawson Hamlet c. művéből - Manchester Univesity Press, NY, 1995

Oroszországban a Hamlet az egyetlen olyan karakter, akinek egyénisége megváltoztatta saját tekintélyét. 1971-ben a moszkvai Taganka Színházban Jurij Ljubimov rendezte színpadra a darabot, amely egészen 1980-ig szerepelt a színház repertoárján, több mint 271 előadással. A sikersorozatnak az énekes-költő, Vlagyimir Viszockij korai halálával lett vége, aki a címszerepet játszotta, különleges egyéniséget adva a produkciónak.

Ljubimov 1964-ben alapította meg a Taganka színházat, abban az évben, amikor Kozintsev Hamlet-fordítása megjelent. A színház alapítását viszonylag megkönnyítette a hruscsovi „olvadás”, bár ez hamarosan túl sok hőt gerjesztett a sápadt szovjet tavaszban. Végül aztán az intézmény a szovjet rezsim társadalmi és morális ellenzékének emblémájává nőtte ki magát és sikerült az elnyomott oroszok spirituális éhségét megszüntetnie.

Pusztán színházi terminusokban kifejezve Ljubimov Hamletje említésre méltó a filmszerű montázs, a színpadi rendezés, a gyorsírásos képek meghatározó jelenlétét illetően – a mindenütt jelenlévő, állandóan mozgó függönyök (David Borovszki tervezésével); de a legfontosabbat mégis a címszereplő kulturális szerepe, szellemi hatalma jelentette.

Amikor Hamlet szerepét megkapta, Viszockij már közismert volt, mint a lelki szabadság trubadúrja – ő volt „az élő lélek és korának lelkiismerete” (Gerskovich, 129), országszerte szerették, mert az erősen cenzúrázott, homályba taszított társadalomban az igazságot énekelte meg dalaiban.

A moszkvai Olimpia idején halt meg, amikor is az emberek elhagyták a stadionokat, felálltak a tévé elől, hogy részt vegyenek egy spontán gyász-szertartáson. Halálhírét nem tették közé a sajtóban, mégis – néhány órán belül a moszkvaiak nagy része tudomást szerzett róla és ezrek gyűltek össze a színház környékén, ahol legendás gitárját kiállították, verseit szavalták, emlékét tisztelték.

Néhány nappal később, a temetésen gyászolók tömege töltötte meg a Taganka környéki utcákat, de csak keveseknek sikerült a koporsó mellett hosszú sorban végigmenni, mielőtt továbbhessegették volna őket. A tetőn valaki hangos szóval kommentálta a történteket a hátul nyomorgó tömegnek. Ljubimov ekkor nyilatkozott így: „Viszockij temetése után kezdtem tisztelni a moszkvaiakat.”

Bár nyilván vannak különbözőségek, de ez a jelenet [1]David Garrick búcsúszertartására emlékeztet, amely jó kétszáz évvel ezelőtt történt. Hivatalosan megszervezett, szinte megrendezett esemény, melynek célja, hogy tiszteletben tartsa a legnagyobb angol színésznek, mint nemzeti hősnek az emlékét.

Viszockij búcsúztatása nem hivatalos, mondhatni „rendetlen” volt, jelképe a szabadság iránti elfojtott vágynak, az elnyomó hatóság iránti dacnak. De Viszockij nemzeti hős volt, akárcsak Garrick és mint angol elődjét, őt is Hamlettel azonosították.

A szerepben megjelent a gitárjával. Az előadás elkezdődött a csupasz színpadon, mely egy fehérre meszelt, hátsó falra néz, a falon egyetlen súlyos fakereszt. A két sírásó sziluettje vodkát vedelt és koszlott koponyákat dobált ki a nyitott sírt szimbolizáló színpadi előtérből.

Hamlet – alkalmi, modern öltözetben a sírhoz közeledett, miközben gitárján magát kísérte, Pasternak Hamlet-jét idézve, a betiltott Dr. Zsivágó-ból:

„Az izgalomnak vége. Sakktáblán lépek előre

Egyenesen a bejáratnak dőlve

Távoli visszhang-foszlányokra erőlködve kapaszkodnék

Hogy halljam az események végszavát, az én időm közelít”

Pasternak nagyszerű Hamlet-fordítása meghatározta a karaktert, az orosz viszonyok között: komoly, elkötelezett, önfeláldozó, már-már Krisztus-szerű szenvedő, aki [2]„feladja saját akaratát azért, hogy „végrehajtsa annak az akaratát, aki őt küldte. A Hamlet „nem a gyengeség drámája, hanem a kötelességé, az önmegtagadásé. Saját korának bírája, a jövő szolgája.”

Valósága összefonódik – ahogyan a darab sugallja – a színész önmagával vívott harcával és belehelyezi őt abba a feszült helyzetbe, hogy felrobbantsa [3]„azokat a félrevezetéseket, amik a szovjet közélet morális hanyatlását okozták.”  

[4]„És mégis, hiába kuszálták össze az események sorát

Semmi sem akadályozta meg végül a függöny lehullását

Itt állok, egyedül. Minden más a farizeusság ingoványába vész

Végén élni az életet – megragadni a pillanatot”

A Taganka Színház mobil függönyeinek vizuális és szimbolikus dominanciájának célja az volt, hogy kiemelje az előadás jellegzetesen szovjet értelmezését. Durván szőtt gyapjúból, bár néha az itt-ott megjelenő makramé-„szálak gonosz kötegekben lógnak”.  A függöny irányította a darabot, aláhullva a mennyezetről a nyitódal után, végig körben és a színészek között mozogva, mint egy hatalmas szörnyeteg … diktálja az iramot, redői között a szimbólumok, a hatalom eszközei rejtőznek – fekete karszalagok, kardok, serlegek, trónusok, kiélezett kések. Beburkolja Ophéliát, megfélemlíti Poloniust, védelmezi Gertrude-ot, segíti Claudiust és fenyegeti Hamletet. Végül tisztára söpri a színpadot és a közönség felé mozdul, mintha azt is el akarná pusztítani.”

(M. Croyden, in Leiter 145)

 …[5]A színész játéka talán nem annyira hangsúlyos, habár átfordította a darab jelentését egy végtelen tükörkép-sorozatba. Inkább a színház hatalmáról, erejéről szólt ez, amely létrehozza a saját közös ügyeit. Viszockij játékstílusa pontosan beleilleszkedett ebbe a koncepcióba. A fő irányvonala az volt, hogy fenntartsa a színész és a szerepe közötti távolságot (mint a Zadek és Muller-ben, csak ott más célból) nem keverve össze a karakterrel, de mégis, a szereppel való személyes kapcsolatát kifejezve. Így maradt énekesként, trubadúrként a szerep megformálója, de végig kommunikált Hamlettel oly módon, hogy felfedte saját elszigeteltségét, megalapozta saját költői hangját – és ami a legfontosabb – keresni kezdte, hogyan lehet élni. Pályafutását inkább nihilistaként kezdte, de mint Hamlet – koncepciója egyre érettebbé vált, egyre összeszedettebbé és kutatni kezdte a lehetséges válaszokat a „szükséges kérdésekre”, ahogyan a saját verséről, Az én Hamletem-ről beszélt.

[6]Az előadás, akárcsak a színész, eljött, hogy a függönyök redőiben és a sírban meséljen az életigenlésről; poszt-sztálinista témája a túlélésnek és a megváltásnak és nem a sztálini korszak halállal és bosszúval teli éveinek.

Egy évvel Viszockij halála után Ljubimov összeállított egy előadás-kollázst, A költő Vlagyimir Viszockij címmel, melyet még a megnyitója előtt betiltottak, bár tartottak néhány nyilvános „ruhapróbát”, így szökvén meg a cenzor ökle elől. Viszockij helyére összepontosítva – a szovjet kultúrában betöltött szerepére, az előadás újra életre kelt, felcsendültek az utcadalai, a háborúellenes dalok, a szovjet élet mindennapjait újból megidézték. Mindegyikben ott bujkál a rejtett társadalmi elidegenedés, az ellenállás, az önkifejezés elfojtott vágya. Mindenhol megszakítva a Hamlet-re való utalásokkal, hivatkozásokkal: mint például az a szatirikus párbeszéd, amelyben Polonius és a Király megvitatták Hamlet „stratégiai őrületét”, a „huligán-énekeket”, vagy a „Lenni vagy nem lenni” reprízének csúcspontja, Pasternak és Viszockij koncepciójának sarkköve.

[7]Az előadás egyik, az orosz fürdőkről szóló dalát megszakítás nélkül játszották Viszockij rögzített énekhangja alá, sebesen átkelvén a monológon: „ahogy a gondolat gyávákká tesz mindnyájunkat, határozottságunk, akár a virág, elhervad … Gondolatok, mik először sikert ígértek, egyetlen kézmozdulattal meghalnak.”

A finálé visszahozta az énekest, a dalait, megalkotva a reménység, a halál és a veszteség elleni dac kettős képét. „Már sarokba szorítottak, sarokba – de a vadászoknak is a semmi maradt .. „ „ ….már csak az jött mögötte, hogy nincs időm befejezni életem .. nincs már időm, hogy befejezzem énekem …”

És végül a hang elcsuklik, mint Hamleté, belefoszlik a hosszú csendbe.

Fordította: Lunkán Katalin

Forrás:  http://www.kulichki.com/vv/eng/hamlet.html

Kép: www.cultura.hu

---

[1] Angol színész, rendező és drámaíró, (1717-1779). Fő érdeme, hogy Shakespeare-t újból felelevenítette a színpadon, valamint tragikus és komikus színésznek is egyaránt kiváló volt.

[2] Pasternak – in Rowe (1948)

[3] Golub - 161

[4] Golub - 161

[5] Gershkovich 128-9

[6] Golub - 166

[7] Gershkovich 116-26

Hová tűntek a jobb idők?

Mark Knopfler és a The Notting Hillbillies

A The Notting Hillbillies 1986 májusában alapított country formáció Mark Knopfler vezetésével. A zenekar további tagjai: Steve Phillips, Brendan Croker, Guy Fletcher, Paul Franklin, Marcus Cliffe és Ed Bicknell. Bemutatkozó fellépésük egy kis leedsi klubban volt, amit egy kisebb koncertkörút követett.

A ’90-es évek fordulójára, amikor is a Dire Straits a stadionok királyaként végigturnézta a világot, elegük lett a nagy felhajtásból, főleg Mark Knopflernek, aki úgy gondolta, hogy ha a volt haverjaival alkot egy kisebb formátumú zenekart, az majd segít, hogy újra beleszeressen a muzsikálásba.

A Hillbillies gyökerei az 1960-as évekre nyúlnak vissza, amikor is Mark újságíróként dolgozott Leedsben. Itt találkozott a helybéli gitárossal, Steve Phillipsszel, aki még jobban elmélyítette Mark gitározás iránti szenvedélyét, így a duó hamarosan közismert lett a helyi kocsmákban, Duolian String Pickers néven.

Ahogyan az ismeretes, Mark Londonba ment, hogy új zenekarral, (a Brewer’s Droop) dolgozzék, majd megalakította a Dire Straitset, közben Steve Leedsben maradt és később a gitáros-szerző Brendan Crokerrel fogott össze, Nev and Norris név alatt, saját pénzen jelentették meg lemezeiket és továbbra is tartották a kapcsolatot Knopflerrel. A gitárosok lemezei a ’80-as évek második felében jelentek meg, kisebb-nagyobb sikert aratva, de nyomába sem érve annak a világméretű sikernek, amit a Dire Straits ért el ebben az időszakban.

1986 májusában Marknak – aki már torkig volt a „Brothers In Arms” világkörüli turnéjának őrületével – kreatív pihenésre volt szüksége és ennek nyomán találkozott egykori zenésztársával és annak barátaival. A leedsi Grove kocsma hátsó részében - amely kb. 80 fő befogadására volt elégséges -, adták első koncertjüket The Notting Hillbillies néven – főleg klasszikusoktól idéztek – „Love Me Tender”, That’s Allright”, „Your Cheetin’ Heart”.

Eredetileg semmilyen távolabbi terveik nem voltak arra nézve, hogy állandó tagokkal új zenekart alakítsanak, de aztán később, amikor 1989-ben Sheffieldben nagysikerű koncertet adtak, akkor már a lemez tervük is készen volt – mind a saját, mint a hallgatók nagy örömére.

„Missing … Presumed Having a Good Time”  címmel jelent meg az album, (producerei Knopfler és Fletcher voltak), amely olyan sikerrel nyúlt vissza a zenei gyökerekhez, mintha Mark egész zenei pályafutásának ez lett volna az elsődleges célja. De 1990 márciusában a Dire Straits még javában létezett és a Hillbillies tömény amerikai stílusa sokak számára okozott meglepetéseket.

Mindezt különösen jól érzékelteti a lemez három vadonatúj szerzeménye, a Knopfler által írt „Your Own Sweet Way”, Phillips „That’s Where I Belong”-ja, valamint Crocker „Will You Miss Me”-je.  A zenei gyökerekhez való visszatérés igazán jól sikerült, mivel a lemezre felkerültek az olyan klasszikus feldolgozások, mint a Louvin Brothers  „Weapon of Prayer”-je, a Delmore Brothers „Blues Stay Away From Me”-je, valamint Charlie Rich-től a „Feel Like Going Home”és még számos, hagyományos szerzemény. A zenekar lezavart egy 16 dátumos koncertsorozatot az Egyesült Királyságban, de szigorúan mellőzték az arénákat és a nagy stadionokat.

Mielőtt útnak indultak volna, Ed Bicknell egy interjúban elmondta: Egy mini-buszban fogunk utazni, a cuccokat egyetlen teherautó szállítja majd. És ahogy Mark mondta – sehol nincs turnészervezés. Hiszen minden városban van indiai étterem, vagy nem? Igaz, hogy 17-en vagyunk összesen, de csak találunk olyan szállást, ahol 50 fontnál kevesebbe kerül egy éjszaka egy ekkora csoport számára. Ezek azok a dolgok, amikkel foglalkoznunk kell. Az öthetes próbák költségét is fedeznünk kell, és mindenkit, aki ezen a bulin részt vesz, ki kell fizetnünk habár Marknak és nekem nem okozna gondot, ha semmilyen bevételünk nem lenne.”

Az album – és a koncertkörút – sikeres lett. Angliában a lemezlista második helyén landolt és hetekig tartotta magát, Európa más országaiban és Ausztráliában is sokáig az első 10 között szerepelt …. de aztán ez a kellemes időtöltés befejeződött, a tagok búcsút intettek egymásnak és mindenki visszatért a saját hétköznapi elfoglaltságához ....

forrás: http://direstraitsblog.com/blog/mark-knopfler-notting-hillbillies-story/