Retkes Attila interjúja Mark Knopflerrel
A Dire Straits név magyarra szinte lefordíthatatlan, s ezért
jelentésével kapcsolatban sokféle hiedelem él.
A Dire Straits igazán
csak angol anyanyelvűek számára érthető szófordulat, és azt jelenti: a tönk
szélén. A név arra utal, hogy amikor 1977-ben megalapítottuk a zenekart,
mindannyian nagyon szegények voltunk. Nem volt állandó munkánk, és a szó szoros
értelmében a tönk szélén álltunk.
Az anyagi nehézségek azonban nem tartottak sokáig, hiszen 1978-as,
a zenekar nevét viselő bemutatkozó lemezük bombasikert hozott.
Igen, azóta valóban
nincsenek anyagi gondjaink, bár a pénz sohasem volt elsőrendű kérdés számunkra,
és aki ismeri a Money For Nothing
(Pénz semmiért) című dalunkat, az tudja, hogy ez nem csak üres szöveg. Tőlünk
mindig távol állt a kóla-diszkó-Music Television háromszög „kultúrája”.
Közel két évtized távlatából mivel magyarázza azt a rendkívüli
sikert, amiben a Dire Straits-nek a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek
elején része volt?
Ezt már sokan
kérdezték tőlem, és mindig ugyanazt válaszoltam: fogalmam sincs. Tehetségesek
voltunk, de rajtunk kívül még nagyon sok tehetséges rockbanda kezdte akkoriban
a pályafutását. El sem tudom képzelni, hogy miért éppen bennünk láttak
fantáziát a menedzserek, a producerek és a kiadók.
A Dire Straits 85
millió hanghordozót adott el világszerte, Dél-Afrikában viszont a nyolcvanas
években — apartheidellenes szövegeik miatt — betiltották az együttes lemezeit.
Ennyire fontos volt önöknek a politika, az emberi jogok kérdése?
Nem vagyok politikus, sohasem tudnék hivatásszerűen politikával és
közélettel foglalkozni. Az átlagosnál talán kicsit tájékozottabb, rendszeres
újságolvasó vagyok, és mérhetetlenül felháborított a dél-afrikai faji
megkülönböztetés. Erre utalt néhány dalunk egy-egy sora, de sohasem akartam,
hogy a Dire Straist politikus zenekarnak könyveljék el.
Dél-Afrikában
megszűnt a diszkrimináció, de a világon ma is vannak súlyos etnikai és
politikai konfliktusok. Ezekről mi a véleménye.
Magánemberként van véleményem, de ezt nem szoktam elmondani, mert
a politikai konfliktusok megoldása kizárólag a politikusok, és nem a művészek
feladata. Túlértékelném a saját szerepemet, ha politikai kérdésekben állást
foglalnék.
1988-ban a Dire
Straits egyszer már bejelentette feloszlását, aztán 1991- ben mégis újra
összeállt, elkészítette az On Every Street című lemezt, sőt világ körüli
turnéra indult. Ez a koncertkörút már tényleg az utolsó állomás volt, vagy lesz
még folytatás?
A Dire Straits tagjai gyerekkori barátaim. Ma is nagyon jó kapcsolatban
vagyunk, ezért nem elképzelhetetlen, hogy még fogunk együtt játszani, de
kizárólag jótékonysági koncerten. Dire Straits-turné már nem lesz, és lemezt
sem tervezünk. Ugyanez a helyzet másik együttesemmel, a nyolcvanas évek végén
létrehozott Notting Hillbilleszel is. A zenekarok helyett most már a
szólóprojektekre szeretnék koncentrálni.
Ez azt jelenti,
hogy a jövőben produceri munkát sem vállal?
Nem valószínű. Fantasztikus élmény volt, amikor Tina Turner vagy
Bob Dylan producere lehettem, de életemnek ez a korszaka már végérvényesen
lezárult. Nincs időm és túl sok kedvem sem ahhoz, hogy mások produkcióival
foglalkozzak.
Tavasszal megjelent
Golden Heart című szólóalbumán hangsúlyos szerepet kapnak az ír és skót népzene
elemei, a kelta gyökerek. Foglalkoztatja a napjainkban oly divatos világzene-mozgalom,
a folklór beépítése a popzenébe?
Nem. A world music előadók többnyire változatlanul hagyják az
eredeti dallamot, én viszont mindig újat, eredetit szeretnék alkotni, ezért az
ír vagy skót népzene legfeljebb forrás lehet, de semmiképpen sem zeném
meghatározó alkotóeleme.
Ön megjelenését és
egyéniségét tekintve egyáltalán nem tipikus rocksztár. Hogyan viseli az állandó utazást, a
turnékat, a szállodákat, a pletykákat, a népes rajongótábort?
Tény, hogy elsősorban komponálni szeretek, és akkor érzem magam a legjobban, ha édes kettesben vagyok a gitárommal. Amikor azonban egy új számot írok, mindig a közönségre gondolok: vajon tetszik-e majd nekik a dallam, lelkesen fogadják-e a gitárszólót, nem lesz-e unalmas a harmóniamenet.
A
közönség a legfontosabb, és velük csak a koncerteken találkozhatok személyesen.
Ezért aztán sohasem mérlegelem, hogy fárasztó-e az állandó utazás, szeretek-e
szállodában aludni, és kellemetlenek-e a pletykák, amiket rólam terjesztenek.
Csak az a lényeg, hogy a zene, ami a fejemben megszületett, eljusson a publikumhoz, és élményt adjon.
1996. június 24.
Forrás: Retkes Attila: Kontrasztok – 111 beszélgetés muzsikusokkal (Gramofon könyvek – Bp, 2000)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése