Filmzenék,
slágerek, filmek és díjak (2. rész)
A „Local Hero”-nak (és persze a muzsikájának is) annyira pozitív volt a visszhangja,
hogy David azonnal felkérte Markot egy újabb projektben való részvételre, a
szintén Bill Forsyth által rendezett „Comfort
& Joy”-hoz, amely már kevésbé ismertebb a nézők körében.
Mark Knopfler a Sunday Timesnak, 1985-ben:
„Nagyon
élveztem ezt az időszakot, hiszen nem ismertem eddig ezt a trükkökkel teli
világot, amely egyszerre bugyuta, ijesztő – de mindenképpen izgalmas és jó az
elme finomhangolására, mert a legapróbb zenei árnyalat is azonnal képes megváltoztatni
a kamera által mutatott kép jelentését.”
A „Local Hero”
után Mark a „Cal” című filmhez írt
zenét – a történet egy fiatalon megözvegyült asszony és egy fiú kapcsolatáról
szól, amelynek hátterében ott zajlanak a brutális észak-írországi események. A
gitáros (majd a későbbi szólókarrierje során többször is) a kelta zene gyökereihez
visszatérve remek zenei anyagot készített, de a film nem nagyon érintette meg a
nézőit és maga Knopfler is csak egyszer – már jóval később – 1988-ban beszélt
róla.
1987-re a folyamatos filmzenék írása lehetőséget
nyújtott neki, hogy zenekarát egy picit árnyékba vigye, túl volt egy nagyon
hosszú és kimerítő világkörüli turnén, a felesége gyermeket várt – és a „Brothers In Arms”-ból csak az Egyesült Királyságban több mint hárommillió
példány fogyott – érthető, hogy inkább otthon szeretett volna maradni és nem
állandóan úton lenni. Ezért fogadta el az újabb felkérést a Rob
Reiner által rendezett „The Promised Princess” (nálunk The
Princess Bride) című film zenéjének megírására, amely a kaland és a fantasy kategóriába
is belefér. (Megjegyzés: A forgatókönyvet a nemrégen elhunyt William Goldmann írta - A herceg menyasszonya címmel – LK. ) A
téma különbözőbb volt az előzőekétől, a „Cal” agresszivitása után romantikát és
egy kis középkori hangulatot kellett hangokba önteni.
Knopfler ezt a munkát így kommentálta:
„Habár
szívemhez a rock, a folk és a blues áll a legközelebb, ezzel a lehetőséggel
érkeztem el ahhoz a ponthoz, hogy elinduljak más zenei irányzatok felé is. Remek
érzés volt nagyzenekar számára komponálni, és aztán megnézni, hogy hangzik – olyan
tapasztalatok ezek, amit tovább szélesítik a látókört. A produceri szerep viszont
nem érdekel annyira, az egy teljesen más munka.”
Sem a film, sem a zenéje nem nyert meg szélesebb
tömegeket, de mint tudjuk, a rajongókat nem a nézőszám, meg a lemez-eladási
statisztikák érdeklik ….
Ezután Mark Knopfler szinte 180 fokos fordulatot
tett, amikor 1989-ben megírta a Hubert Selby Jr. azonos című regénye
alapján forgatott „The Last Exit To Brooklyn” film zenéjét. A regény (Utolsó
letérő Brooklyn felé) a ’60-as években parázs vitákat robbantott ki, Angliában
még bíróság elé is citálták az írót, mert rendkívül nyers és durva
megfogalmazásban jelenítette meg a new yorki alvilág mindennapjait (erőszak,
prostitúció, homoszexualitás). A könyvet 1967-ben Olaszországban is betiltották.
Ahogyan a zene tökéletesen hozzáidomul a film
gyorsan változó jeleneteihez, mindez Knopfler tehetségét és hatékonyságát
bizonyítja, egyes kritikák szerint van néhány semmitmondó darab a lemezen, de a
film nézése közben a képi megjelenítéssel együtt a kettő már tökéletes.
„A
filmzene megkomponálása teljesen más, mint amikor dalokat írsz. A daloknak
saját szövegük van, a filmzene esetében viszont a szöveg a filmben elhangzó
párbeszéd, maga a sztori, amit megtámogatsz az általad megírt zenével, tehát
csak egy része vagy az összhatásnak – és ez elég nehéz feladat.
A filmzene-szerzéssel
egy másik szerepbe bújsz, amikor másoknak is dolgozol, nemcsak magadnak. Ez
azért lényeges, mert ha állandóan csak a zenekaron belül mozogsz, a zenéd egy
idő után énközpontúvá válhat. De amikor másnak dolgozol, akkor neki a legjobbat
kell nyújtanod.
Persze,
mindennek van előnye és hátránya is – amikor a Dire Straitsszel dolgozom, kifejezetten
élvezem a srácokkal a munkát, mert több időm jut dalszerzésre, hangszerelésre.
A filmzenék esetében viszont sarokba vagyok szorítva az idő rövidsége miatt –
de a végeredmény mindig nagyszerű.”
1993-ban jelent meg a Knopfler-filmzenékből készült
válogatás „Screenplaying” címmel, amelyen a „Local Hero”, a “Cal”, a “The Princess Bride” és a “Last Exit to Brooklyn” egy-egy
részlete hallható. (Megjegyzés: a hazai
megjelenését követően egyik-másik rádióállomás mint fejfájás elleni legjobb
gyógymódot ajánlotta – LK.)
1998-ban következett az újabb filmes projekt –
miután már túl volt a „Golden Heart”
turnéján is, a gitáros kiadta a Barry Levinson
által rendezett „Wag The Dog” című filmhez írt rövid anyagát. A film főszereplői
voltak többek között: Robert De Niro, Dustin Hoffmann, Anne Heche,
Denis Leary és William H. Macy.
Ez a viszonylag rövid időtartamú lemez Knopfler filmzenei
pályafutásának másik gyöngyszeme (a „Local
Hero” mellett), amelynek minden szerzeménye érdekes, néhányuk picit
intrikus hangvételű. A címadó dalt Knopfler énekli, főként a pengetős
hangszerek kerültek túlsúlyba, de a hangszerelés – ahogy már megszokhattuk –
most is tökéletes.
1999-ben jelent meg a „Metroland” című album, amelyen
más művészek,
(Françoise
Hardy, Roger Samyn, Django Reinhardt, The Strangers, Russ Ballard
és Elvis Costello) dalai is hallhatók.
A zenei anyagnak csak egy részért komponálta Knopfler, de az tökéletesen
visszaadja a Phillipe Saville által
rendezett film atmoszféráját. Eredetileg két változata is készült. A
forgatókönyv Julian Barnes regénye alapján készült, a főszerepeket Christian
Bale és Emily Watson alakították. A zenétől függetlenül is érdemes
megnézni, ahogyan a hosszú évek óta tartó házasságban a szerelem elmúlása után a
múltban megtörténtek újbóli felidézése és átértékelése hogyan menti meg két
ember kapcsolatát – némi intelligenciával, keserűséggel, humorral és együttérzéssel
fűszerezve.
És végül, de nem utolsó sorban itt van egy sport témájú
dráma, a 2002-es „Shot at Glory” című,
ismét Skóciában játszódó film, amelyben Robert Duvall és Michael
Keaton voltak a főszereplők. A lemez vegyes szerzeményei közül főleg az
a három ismert, amelyen Mark énekel.
Az „álmodjuk mások álmait” -féle alkotói munka remek
bizonyítéka Mark Knopfler zenei fejlődésének, jól visszatükrözi ragaszkodását a
zenei sokszínűség által nyújtotta lehetőségekhez
Forrás:
https://direstraitsblog.com/blog/movie-story-mark-knopfler-soundtracks-hits-movies-awards-part-2/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése