2015. május 13., szerda

Az arkangyal közöttünk jár - Peter Gabriel

I Grieve – City of Angels Soundtrack (1998)

Úgy fájsz

„Alig egy órája
Minden annyira más volt még
Már nincs semmi, mert tényleg elmerült
Mintha sosem lett volna
Hús és csont
Ez az út, melyet majd mindnyájan végigjárunk
S már senki sincs otthon

Úgy fájsz nekem
Mert elhagysz
Mozdulnom is oly nehéz
Még szeretlek, de elmentél
Mondják, az élet megy tovább
És tovább és tovább és tovább

A sokkoló hírek csak üres lapok
Míg az utolsó zörgő kövek üresen hagyott kalitok
S én nem érhetek hozzájuk

Úgy fájsz nekem
Mert elhagysz

De hagyjuk, és lépjünk tovább
Bár hiányzik, mi elmúlt
Mondják, az élet megy tovább
És tovább és tovább és tovább

Az élet ott lüktet
Azokban, kikkel találkozom
Az utcán lévőkben
Kutyákban és macskákban
Madarakban,  patkányokban
Rothadásban és rozsdában
Hamuban és porban
Az élet folytatódik, megy tovább
És tovább és tovább és tovább

Az autóval csak száguldozunk
Otthon csak lakunk
Az arc mögé csak elbújunk
S az út, melyet majd mindnyájan végigjárunk


Vajon álmodtam, hogy ezt hiszem?
Vagy csak hittem, hogy ez csak egy álom?
S megnyugvásomat most találom
Úgy fájsz ….”


Wallflower (1984)
Sárgaviola

Hatszor hat – faltól falig
Az ablakon redőnyök, fény semmi
Nedves a padló, nedves az ágyad
Próbálnak bolonddá tenni – üres legyen vágyad
Akarják, hogy gyenge és hazug légy
Ellenállni nem tudsz, egyezségre nincs esély
Tehetetlen vagy és a nap oly hosszú
Tested erőtlen, de lelked örökös tűzben ég

Tarts ki
Bedobozoltak, így semmit sem hallhatsz
Lelked törhetetlen, talán nem bántanak

Tarts ki
Életed forog kockán
Az éjszakával egyedül harcolsz
Míg ketreced őrei nyugodtan alszanak
Golyókkal, kövekkel, s botokkal álmodnak
S nem látják a szabadulásodhoz vezető utat
Amit húsból és csontból raktak

Elővezetnek – a fény vakítja szemed
Vallatószoba – semmi újat nem rejteget
Zavaros kérdések a hófehér köpenyektől
Szemükben titok, mint a hippokratészi eskü
Elmagyarázzák, hogy kéne viselkedned, mint a vendégük
S te nem tehetsz mást, csak ellenállsz
Túllépnek veled mindent határt, kényükre-kedvükre
S elvisznek oda, ahol válasz nincs már

Tarts ki
Bedobozoltak, így semmit sem hallhatsz
Lelked törhetetlen, talán nem bántanak

Tarts ki
Életed forog kockán
Az éjszakával egyedül harcolsz
Míg ketreced őrei nyugodtan alszanak
Golyókkal, kövekkel, s botokkal álmodnak
S nem látják a szabadulásodhoz vezető utat
Amit húsból és csontból raktak

S ha majd eltűnsz egyszer, itt sosem feledünk el
Megteszek mindent, amit lehet
Ígérem, megteszek mindent, amit lehet

2015. május 10., vasárnap

Hathúros érzelmek - Songs by Steve Hackett


Steve Hackett:  Déja Vu   (1996)


Útra kelek, erős vagyok, mint még sohasem
A fölém magasodó időt
Az óceán mélyére söpörtem
Mint a virág, mely lassan bontja szirmait
Úgy érzem, mintha már éltem volna itt

Mindenki arról fantáziál, övé lehet a győzelem
S lába előtt hever a világ, ahogy dicshimnuszokat zeng
Az apa fölé majd a gyermek nő
Amit vetettünk, majd azt aratjuk
És végül minden nap álmainkban
A halál értünk nyúl

Akarod tudni életem történetét
Az egyetlen bűnöm az, hogy nem szerettelek eléggé

Úgy érzem, mintha már éltem volna itt

Ismerni akarod a jövőt, a darab utolsó felvonását
A széthullott könyv utolsó, hiányzó lapját
Minden, ami elmúlt, fagyott pusztaság
A leszakított gyümölcsöt nem veszik vissza a fák

De most már tudom, én egyszer már éltem itt


Steve Hackett: Icarus Ascending
Please, Don’t Touch (1978)

Ikarusz szárnyalása

Sok minden mással foglalkoztam volna
Sok-sok hely van, ahol inkább éltem volna
Vágyaim pompás szárnyait nap olvasztotta
Bele a tengernyi bűntudatba

A temetőben
Acsargó kutyák félemlítik a holdat
Gyerekjátékok zaját őrzi egy dallam
Fény simogatja a szőlőtőkéket
De sivataggá is teheti őket
Mi vár rám, ha követem, óh

És mindezt hátra hagytam
Most is szállok, e pillanatban
Soha nem zuhanok
                                                          Míg pillantásod              
Tekintetembe nem fúrod



Silk Road – To Watch The Storms (2003)

Selyemút

Amikor a testem megpihent
A lelkem szabadon vándorol
Aranyfelhőkön túl, melyek
A menny hídja felett örvénylenek


Theatre of Sleep  (1993)

Alvó színház


Az alvó színházban, hol elveszett az értelem
Álmodó lebegők lépnek színre
Folyton forgó díszletek súgnak a sötétben
Folytonos erőszak-kelepcében
Amint a fák lehántják kérgüket
Mikor álmodba temetkeznek

A múlt idegen ország, másképp zajlanak a dolgok ott
Visszatérsz a régi iskolába, mind hosszú, hosszú széksorok
Legyen bár háború vagy karácsony
Tankkal, ágyúval, jelzőtűzzel
Vagy egy boszorkány seprűnyélen
Rémálmod csillagai
Mikor álmodba temetkeznek

Beszorultak egy régi csónakba egy vízesés peremén
Ereje fogytán, a büszke királynő túlad kíséretén
Vékony zöld vízsugár tör fel
Tudom, hogy meghalok
Nincs időm elhagyni hajóm
A reggel rám virradott

Rebecca - To Watch the Storms (2003)

Rebecca

Manderley
A telihold és az üres ég álma volt
Elhagyott földek és elsüllyedt városok

Selyemhullám egy tökéletes mosolyból



Bár a kapuk erősen tartanak

Te újra mögöttük vagy

Íme, a múltat nyitó kulcs
Mit vele együtt elhantoltak

Rebecca



Összetört Cupidót eltakarítottad

Úgy tettél, akár egy szobalány

Nyelvedre lakatott tett az új menyasszony

Visszaűzött örök tegnapjaidba



Estélyit öltesz, hogy gyilkolj a bálban
Viseleted büszkén mutogatod
Soha senki felül nem múlja azt e házban

Melyen most mással osztozol

Rebecca



Napról napra valósággá válik Ő

Napról napra az ereje nő


Ha a tűz visszaadná, amit követel
A még álló falak a nevét sikoltják
Lángoló hamut visz a szellő magasan

A háza fölött, mely a bőség, de nem a szerelem hajléka

Végül az életbe fulladt bele

A lenyírt pázsit eltűnt örökre

Mulandó, akár a csókja

Magányos, akár a dala

Rebecca




Dreaming With Open Eyes – Darktown (1999)

Nyitott szemű álom

Esős száguldás hosszú egyenes úton
Az idő leveti értelmét, a lélek elkalandozik
A kanyarok idegeidet már nem tépik
A szivárványhíd már nincs messze
S most egy szökőkút lépcsőjén állsz
Egy forró nyári napon
Futsz végig egy keskeny fasoron
Majd lépteid lelassulnak
A felkelő nap ritmusára ver szíved
Majd hegyoldalról rohansz le
Hűvös kék árnyékon

Vízesésre veted fel fejed
Színes zuhatag szór zöldet, vöröset
Szentjánosbogarak táncolnak a sápadt fényben
Az éj tovalebeg veled
Álmokat látó szemekkel
Fűzek és füvek közt kószál a szél
Felnyitják a tudat csapóhídjait végre
Merre tartasz
Az ég felé?
A Nap s a Hold kráterein át
Átszállok kapukon
Szabadon


There Are Many Sides To The Night

Guitar Noir  (1993)


Oly sok  arcú az éjszaka


„A lámpafény alatt áll
A pokol egy kellemesebb tornácán
Örök álmodó, bíbor ajkakkal
Néhányan azért fizetik, hogy megalázzák
Mások csak azt szeretnék, hogy meghallgassák
Mert oly sok arcú az éjszaka

Amikor Temze Apó elringatja fáradt fiait
Szétosztani a napi robot forintjait
Asszonyi munka erre sosem elég
Gyermek, rabszolga, tanító és bolond Ő
Hamar eltűnik a kutató tekintetek elől
S nincs már senki, aki elmondja?
Oly sok arcú az éjszaka

A lámpafény alatt áll
Parfümöt árul, csipkét és édes kukoricát
Távolról szépnek látszik
De a sűrű sötétség elrejti arcát
Gyermekeimért teszem – mondja
De akad még olyan, aki megszólja
Mert talán nem is tudja
Mily sok arcú az éjszaka”


„A slágereink sokszor nem úgy születtek, ahogy én azt szerettem volna…”

Paul Sexton interjújában Mark Knopfler vall a felhagyott turnézásról, a türelmes feleségről és arról, hogy egyre jobban unja a saját dalait ...