A dal meg a sztorija: Madame Geneva’s
2007. szeptember 17-én jelent meg Mark Knopfler ötödik szólólemeze „Kill To Get Crimson” címmel, amelynek dalai a szövegek és a zene tekintetében finoman árnyalt, letisztult hangzással kényeztette hallgatóit.
Knopfler 58. életévét már betöltötte, amikor ez az albuma a boltokba került, vagyis jóval túlhaladta pályájának azon szakaszát, amikor még csak a siker és elismertség volt számra a legfontosabb. Nyugis, melankolikus, néhol álmodozó dalai a múltban történteket idézik fel finoman adagolt érzelmes dallamokkal és zseniális szövegekkel. Aki valóban bensőséges, nyugodt pillanatokra vágyik, akkor mindenképpen ezt a lemezt hallgassa.
A lazítás, kikapcsolódás mellett kultúrtörténeti ismereteink is bővülnek, mert (ahogyan azt már megszokhattuk) az egyik szerzemény a brit szigetlakók néhány száz évvel ezelőtti alkoholfogyasztási szokásait idézi fel, amik igen nagy valószínűséggel kimaradtak az angol gasztro- és életmódkultúra történetének aranykönyvéből.
A 17. század végén az angolok kormányzati rendeletek sorozatával szorították vissza a francia brandy importját, és ösztönözték a szeszlepárlást. Londont elárasztotta az olcsó gin, és a városban a 18. század első évtizedeiben valóságos ginfogyasztási őrület vette kezdetét. A gin Hollandiából került a brit szigetekre, az ott harcoló angol katonák révén, akik a harc előtt gurítottak le belőle egy-két pohárral (üveggel??), hogy minél bátrabbak legyenek …
 |
| William Hogarth: Beer Street-Gin Lane (1751) |
A londoni munkásrétegeket a 18. század első felében rabul ejtő ginőrület következtében virágzott a prostitúció, gyakoribbá váltak a bűnesetek, nőtt a halálozási arány és csökkent a születésszám. A ginfogyasztás visszaszorítása mellett sokan kampányoltak, többek között a korábban még a szeszfőzés liberalizálása mellett kardoskodó Daniel Defoe, a Robinson Crusoe írója is.
A mértéktelen italfogyasztást káros társadalmi hatásai miatt törvényekkel igyekeztek korlátozni, ám a rendelkezések egészen 1751-ig nem csökkentették az alkoholizmust, és ráadásul hatásukra többször is utcai zavargások törtek ki. Bár az ital neve a holland jenever (boróka) szóból ered, sokan tévesen Genffel (Geneva) kötötték össze, ezért az egyik beceneve Madam Genf lett. Az olcsó, rossz minőségű gin villámgyorsan fejbe szállt. "Egy pennyért berúgsz, kettőért már hullarészeg vagy" - szólt a korabeli hirdetés.
Az őrület tetőzése idején Londonban mintegy 7000 ginboltban árusították az italt. 1750-ben a londoni St. Giles kerület ingatlanjaik több mint negyede ginbolt volt. A ginőrület alatt a nők is az ital rabjává váltak. Elhanyagolták a gyermeknevelést, és sokan közülük prostituáltnak álltak. Az italt „anyapusztítónak” is becézték, mert a ginfüggőség hatására 1734-ben egy Judith Dufour nevű asszony megfojtotta kétéves gyermekét, majd a ruháiért kapott pénzből gint vásárolt.
1736-tól kezdve már csak 50 fontért lehetett árusítási engedélyt vásárolni, de mindössze ketten éltek a lehetőséggel, a szeszcsempészet pedig virágzásnak indult. A dörzsölt csalók úgy próbálták meg kijátszani az 1736-os gintörvény rendelkezéseit, hogy az italt többek között a „hölgyek élvezete” és a „felszarvazott férjek vigasza” néven kezdték árulni.
Az olcsó ginbe boróka helyett gyakran terpentin került, a legrosszabb minőségű, nem ritkán mérgező italok pedig olykor kénsavat is tartalmaztak. Az őrület nem sokkal az 1751-es gin-törvény után véget ért, ám a történészek szerint az italfogyasztás visszaszorulása nem elsősorban a rendelkezésnek, hanem a gabonaár-emelkedésnek volt köszönhető.
Kedvenc gitárosunkat talán a 18. században élt angol grafikus, festő és rézmetsző, William Hogarth egyik alkotása, az 1751-ben készült Beer Street” (Sör utca)-Gin Lane (Gin köz) című metszete ihlette meg, mert ahogy tüzetesebben megnézzük a kép egyik felét, a dal strófái jelennek meg előttünk: a gyalogosan közlekedő házalók, a lépcsőn ülő szifiliszes nő, aki épp elejti csecsemőjét, egy csonton a kutyájával osztozó férfi, az erőszakos tömeg, a bal alsó sarokban lévő pincelejárat filléres részegséget ígérő felirata, végül ott látjuk magát a balladák íróját, aki haldokolva küzd démonaival.
A művész valójában ezzel az alkotásával „kampányolt” a ginfogyasztás ellen és - mint sörpárti - látványosan különítette el a sörfogyasztók boldogságát, jólétét, gazdagságát a ginőrültek gonoszságától, nyomorúságától. A sör ugyanis egészségesebb ital volt még a víznél is és a fogyasztása nem okozott olyan társadalmi-egészségügyi problémákat, mint a giné.
De végezetül, mielőtt a gint kedvelők kitérnének a hitükből – említsük meg, hogy Mark Knopfler kedvenc itala a gin, amit a londoni székhelyű Portobello Road Gin’s 2019. márciusában piacra dobott Local Heroes No.3. üvegjein ott szerepelő kézjegye is tanúsít. Aki a Madame Geneva’s-hoz az italt is megkóstolná, utóbbihoz kicsit drágábban juthat hozzá, mint a lemezhez, mert egy üveg kb. 16 ezer forintba kerül.
