Egyetemisták esete az árukapcsolással

Talán mindenki emlékszik még a legendás Bujtor-filmre, a Pogány Madonnára, amelyben van egy jelenet, ahol a Bánhidy László által alakított karakter valami hajnövesztő-szert árult, de a vevő csak úgy kaphatta meg, ha mellé vett egy matyóbabát is. Szerepe szerint úri körökben ezt úgy hívják, árukapcsolás, ami Ötvös Csöpi szerint (is) szabálytalan ... De hogy ilyesmi nemcsak a filmekben, hanem a valóságban is előfordul(t), arra az alábbi  sztori a legjobb példa. 

Megjelent a Műegyetem  Jövő Mérnöke című lapjában,  1985 májusában. 

Kedves Szerkesztőség!

A DIRE STRAITS együttes közeljövőben megtartandó koncertjére a közművelődési titkárság közönségszervezőjénél az építészmérnöki kar II. éves hallgatói közül a 2. és 4. tankör részére előjegyeztettek a hallgatók 28 db jegyet.

A jegyekért 1985. március 20-án Brázay János (4. tk), Száva Tibor (3. tk.) és Tahon Gábor (4. k.) hallgatók mentek el, amikor a közönségszervező kartársnő közölte velük, hogy csak akkor ad az együttes koncertjére jegyet, ha vesznek pl. a Tóthék, vagy a Fizikusok, vagy a Rajkó zenekar valamelyik előadására is jegyet. Ezt a kikötést a kartársnő az előjegyzéskor nem közölte a hallgatókkal. Először nem akarták a hallgatók elfogadni ezt a közlést, mivel a kartársnő csak a plusz jegyek átvétele ellenében volt hajlandó az együttes koncertjére a jegyeket kiadni, és a koncertre a hallgatók feltétlenül el akartak menni. Kisebb „eszmecsere’» után kaptak 28 db DIRE STRAITS jegyet 4200 Ft értékben ehhez át kellett vegyenek a fenti előadásokra 17 db jegyet 922 Ft értékben.

Ez a koncert az ösztöndíjból élő hallgatóknak plusz 922 Ft kiadást jelentett. 

Ezt a módszert én — gondolom más jó érzésű ember is — felháborító „árukapcsolásnak” tartom mindenkivel, de főképpen az ösztöndíjból élő hallgatókkal szemben. Egyébként tudomásom van róla, hogy más hallgatókkal szemben is alkalmazta a kartársnő ezt az árukapcsolási módszert!

20 éve vagyok az építészmérnöki kar dolgozója. Ingyen, esetleg magamat túlhajtva, ha szükséges, igyekszem segíteni pl. a kari KISZ-nek, a Kari Papírnak gépelek, mert örülök annak, hogy a hallgatók kevés szabad idejük ellenére foglalkoznak kultúrával, az élet jobbá tételével, közös problémákkal. A hallgatók kiszolgáltatottságát kihasználó „árukapcsolást” azonban bármilyen eset kapcsán is — nem tartom korrekt eljárásnak.

Száva Istvánné ábr. mért. tanszék

A fenti levél és néhány telefon arról győztek meg: valami gond van. Vagy a Dire Straits, vagy Juhász Margit, a közönségszervező körül.

Mi az, hogy árukapcsolás? Miért kell egy kurrens jegy mellé megvenni egy másikat?

Az árukapcsolás utálatos dolog — még ha azzal magyarázzák is, hogy szükségem van a kultúrára és ezért a Dire Straits mellett el kell mennem a Rajkó Zenekarra.

Másrészt: érthetetlen a dolog. A közönségszervező fél éve-éve van itt s azt mondta: ő nem követi ezt a csúnya gyakorlatot, nem kapcsolja az árut. Akkor meg mi van? Úgy véltük — a levél és a telefonok alapján: az árukapcsolás tény. Ám miért ne adjuk meg Juhász Margónak a lehetőséget, hogy elmondhassa a maga szempontját? Ehhez előzetesen a következő kérdéseket kapta:

Szokott-e általában árukapcsolni?

Ha nem, akkor hogyan tudja ezt megcsinálni, miközben köztudomású, hogy ebben a szakmában ez az általánosan elfogadott gyakorlat?

Konkrétabban mi történt a Dire Straits jegyekkel, különös tekintettel a fent idézett levélre?!

Íme a válasz:

Általában nem szoktam jegyeket kapcsolni egymással, és ezért is esik nagyon rosszul ez a levél, illetve a telefonokból idézett vád — bár (ezt később teszi hozzá, kicsit megnyugodva) adott esetben valóban ez történt. De erről majd később.

A színházaktól én, mint szervező, valóban „kapcsolva” kapom a jegyeket. Ez úgy megy, hogy van tapasztalatom arról, mely előadások kelendőek — és ezekre próbálok jegyet kérni. Kapok is — ha közben elviszek egy csomó olyan jegyet, amelyek rossz helyre vagy rossz előadásra szólnak. Hogy hány kurrens jegyhez, hány „csatoltat” kell elvinni, ezt előadása és színháza válogatja. Utóbbiak elvitele nélkül nem kapom meg az előbbi jegyeket. Az el nem kelt jegyeket visszaváltani pedig többnyire csak elvileg lehet, mert legközelebb is kéne jegy attól a színháztól; mert a visszaváltás nem hivatalosan, de olyan megalázó procedúrával jár, amit normális ember nem tud, s nem akar elviselni; mert egy csomó jegyet még elvileg sem lehet visszaváltani.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy van olyan színház, melynek nem is szervezek nézőket, mert annyira pofátlanul zsarolnak; más esetekben pedig előre úgy próbálom az „igényeimet” összeállítani, hogy lássák, „udvarias” vagyok, a „zsarolás” eleve benne van a listában. Én magam azonban nem kapcsolom tovább a jegyeket, bár nyilván megpróbálom eladni is, amit csak úgy rám sóztak.

Én ezt szívesen elhiszem, de akkor meg nem értem, hogy miből, s miért csinálod ezt az egészet?

A „miből”-re az egyszerűbb a válasz. A műegyetemnek — adott esetben nekem — akkora a forgalma, hogy ha az ember rendesen, sokat és jól dolgozik, akkor a jutalékból ki lehet fizetni az el nem adott csatolt jegyekből adódó veszteségeket, még valami marad is. Igaz, hogy ez az elmúlt év tanulsága szerint olyan kevés, hogy azért meg nem éri meg.

Mennyi pénzről van szó?

Az alapfizetésem és a jutalék jó esetben ötezer forintnyi jövedelmet hoznak. Amihez vedd hozzá, hogy mennyit kell talpalni a jegyek után, s hogy az ember akkora pénzekkel „játszik”, hogy „fél lábbal” mindig a börtönben van. Emellett mennek felfelé az árak, csökken a kereslet, s egyre több a „szemét”, amit a „népszerű” előadások mellett szintén el kell adni. Egyébként húsz éve csinálom a szakmát, de sajnos úgy érzem: hamarosan váltani kell, egyre kevésbé éri meg.

A Dire Straits-re már kezdetben sokkal nagyobb volt az igény, mint a lehetőség. Nem véletlenül lett a két koncertből négy. Máskor sincs nagy nyugalom nálam, ezt tapasztalhatja, aki erre jár — most mintha megtízszereződött-százszorozódott volna a kereslet. Máskor is jöttek olyanok, akiket nem ismerek, vagy talán nem is az egyetemre járnak, most azonban nem volt olyan fél óra, hogy két- három ismeretlen be ne rohant volna vagy telefonált volna jegyért. És persze mindenki többet akart — volt, aki 50—80-at is! Ez máskor nem gond, de te is tudod, hogy a hivatalos árusítóhelyeken — Vörösmarty tér, Sportcsarnok — egy fél óra alatt elkapkodták a jegyeket. Nem tudtam, hogy mennyit kapok, folyamatosan változott is a helyzet, s nem tudtam, kinek adjak? Van 130 szervezőm az egyetemen, akik év közben is rendszeresen visznek, s adnak el jegyeket minden honorárium nélkül — elsősorban nekik adtam a Dire Straits jegyekből. Amit lehet persze protekciózásnak minősíteni. Mindegy. Vállalom. Aztán kitettem egy zöld füzetet, amibe mindenki beírhatta, hogy mennyi jegyet szeretne a koncertre — de azt is elmondtam, hogy nem biztos, hogy lesz jegy, s a beírás még nem biztosíték semmire.

Amikor pedig a szervezők — akik hivatalos megbízólevéllel, rendszeres munkával végzik a dolgukat — megkapták a jegyeket, elkezdtem beérkezési sorrendben adni az „érdekelteknek” a füzet szerint.
A konkrét esetben (fenti levél) a jelentkező építészhallgatókat még sohasem láttam, most jártak nálam először, de igen agresszívan követeltek jegyet maguknak. Méghozzá nem is egyet vagy kettőt: két tankörre hivatkoztak. Elmondtam nekik, amit most neked. Egyikük hallván, hogy a szervezők kaptak jegyet, megkérdezte: lehetne-e ő is szervező? Mondtam, hogyne. Kell egy megbízólevél s itt egy 30 előadásos lista — lehet, hogy köztük van a Rajkó zenekar műsora is — ebből lehet választani.

Ezek után jelentkeztek egy listával — és kaptak 28 jegyet a Dire Straitsre is. Én úgy gondoltam, hogy 150—230 forintos koncertjegyek mellett nem olyan nagy csapás, ha elmennek 15—30 forintért színházba is, de nem akartam az utóbbi: jegyeket sem rájuk erőltetni. Ha gondolják — még van idő — visszaveszem az összes jegyet.

*

A cikkíró véleménye:

— adott esetben valóban árukapcsolás történt, ami — bár megérthető — nem elfogadható.

— nem jő közönségszervezőnek lenni.

— Azért az vesse az első követ a közönségszervezőre, aki meg tudja mondani, hogy adott szituációban hogyan lehet becsületesen, etikusan eljárni. Ötleteiket várja a szerkesztőség és Teöke Gábor.

forrás: A Jövő Mérnöke - 1985. május 03./15. szám

fotók:  https://knopfler.blog.hu/2009/07/29/dire_straits_budapest_1985