A digitalizált legenda

A Dire Straits 1977-es megalakulása óta a folyamatosságot, az állandóságot, a kiegyensúlyozottságot képviseli a világ könnyűzenei iparában; annak ellenére, hogy az együttes története még egy külső szemlélő számára sem tűnhet zavartalannak és problémamentesnek. 

Mark Knopfler csapatának titka magában a zenében keresendő: a Dire Straits - dallam- ritmus- és harmóniavilágában egyaránt - olyan sztenderdet teremtett, amit nehéz felülmúlni, de még utánozni is. Ez a zenei világ - amely egyszerre hordozza magában az ironikus, sőt gyilkos humort, illetve a megingathatatlan harmóniát és biztonságot - nem kötődik korszakokhoz és divatirányzatokhoz.

Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsuk: a kvintett életműve a harmadik évezredben is a maradandó zenei értékek közé tartozik majd - függetlenül attól, hogy a következő generációk ízlésvilágához közel állnak-e Knopfler kompozíciói.

Az augusztusban ötvenedik születésnapját ünneplő énekes-gitáros, zeneszerző és producer Mark Knopfler - akinek ősei között állítólag magyarok is voltak -, egy kis angol vidéki lap, a Yorkshire Evening Post rockzenei kritikusaként kezdte pályáját, s az újságírás mellett sokáig csupán amatőr szinten zenélt. 

A hetvenes évek közepétől a Loughton College-ban képzőművészetet tanított, miközben esténként dél-londoni külvárosi pubokban énekelt és gitározott. 1977-ben fivérével, az ugyancsak énekes-gitáros Dave Knopflerrel, valamint John Illsley basszusgitárossal és Pick Withers dobossal hozta létre a Dire Straits együttest. Magyarul nehezen visszaadható nevük szabad fordításban azt jelenti: a tönk szélén.

Másfél évig intenzíven próbáltak, és klubokban, kisebb színháztermekben léptek fel, majd megjelentették első kislemezüket és a brit, illetve az amerikai sikerlista élmezőnyében szereplő Sultans of Swing egy csapásra ismertté tette a csapat nevét.

Mint egy tengerentúli könnyűzenei lexikon találóan megjegyezte: „Knopfler monoton éneke és könnyed gitárpengetése elbűvölte a kemény, súlyos rockzenébe belefáradt közönséget.” A problémák a második nagylemez, az 1979-ben napvilágot látott Communique után kezdődtek. A szerény és visszafogott Knopfler egyre nehezebben bírta a sztárszerepet: sűrű személycserék jelezték, hogy több muzsikus társával is egy életre összeveszett, s közben a Dire Straits mellett egyre többet foglalkozott produceri és zeneszerzői tevékenységgel.

A nyolcvanas évek eleje, a Making Movies és a Love Over Gold című album mégis újabb és újabb világsikereket hozott: a Romeo and Juliet (1981) átmenet a költészet és líra, illetve a kíméletlen (ön)irónia között; az egy évvel későbbi Private Investigations sokak szerint Knopfler legkifinomultabb, a Twisting by the Pool (1983) pedig kétségkívül legoptimistább, legdinamikusabb munkája.

1983-ban Knopfler két év alkotószabadságot engedélyezett a zenészeknek - és elsősorban önmagának -, de aztán 1985-ben visszatértek a stúdióba, hogy elkészítsék a Brothers in Arms című lemezt, amelyet pontosan egy évig tartó világ körüli turné követett. Hiába aratott azonban frenetikus sikert a Music Televisiont és a hozzá kapcsolódó életformát gúnyoló Money for Nothing (amit furcsa módon éppen az MTV vitt diadalra); a Dire Straits minden erényét magában foglaló Walk of Life vagy a címadó dal, a Brothers in Arms, Knopfler elhatározta, hogy a Wembley stadionban, Nelson Mandela hetvenedik születésnapja tiszteletére rendezett monumentális koncerttel végleg lezárja a zenekar történetét.

Amikor a Dire Straits bejelentette feloszlását, sokan azt hitték, csupán reklámfogásról, néhány hónapos pihenőről van szó. Knopfler azonban sokáig kitartott döntése mellett: Chet Atkinsszel, Joan Armatradinggel, Randy Newmannel és Eric Claptonnal dolgozott, Notting Hillbillies néven (nem különösebben eredményes) zenekart alapított, sokat komponált, s csak a kilencvenes évek elején látta be, hogy a Dire Straits felélesztése szakmai és üzleti szempontból is bombasikert ígérő vállalkozás lehet. Az 1991-es On Every Street album, az arról kimásolt kislemezek és a lemezbemutató koncertkörút volt a Dire Straits utolsó nagy dobása. Azóta Knopfler és a többiek is a nosztalgiából élnek: válogatásalbumokat adnak ki, néha összejönnek és koncerteznek, de mindannyian tudják, hogy a csapat aranykora egyszer és mindenkorra lezárult.

A zenekar legsikeresebb dalait tartalmazó legújabb válogatás - Sultans of Swing, The Very Best of Dire Straits - ideális lehetőséget nyújt a mai fiatalok számára, hogy a nekik megfelelő „csomagolásban” ismerjék meg a brit popzene történetének meghatározó jelentőségű együttesét. Tökéletes minőségű, korszerűsített hangzás, s hozzá a megunhatatlan kompozíciók: elismerésre méltó keresztmetszet másfél évtized terméséből. Íme, az 1999- es Dire Straits: a digitalizált legenda.

RETKES ATTILA

forrás: Magyar Hírlap - 1999.01.09. (7. szám)

nyűzenei iparában; annak ellenére, hogy az együttes története még egy külső szemlélő számára sem tűnhet zavartalannak és problémamentesnek.

i iparában; annak ellenére, hogy az együttes története még egy külső szemlélő számára sem tűnhet zavartalannak és problémamentesnek.