2020. május 7., csütörtök

A legjobb sétázóhely Londonban - Wild West End - a dal meg a sztorija

Ha visszatekintünk 1978-ba, az első lemezük megjelenésével a Dire Straits muzsikusainak problémái korántsem oldódtak meg – hiszen az album szerzeményei főként a gondokról szóltak – gond a pénzzel, a csajokkal és főként a megélhetéssel.

A Wild West End egy gyönyörű dal – egyfajta szeretetnyilatkozat a Soho utcái és az ott sétálgató nők iránt. Elénk tárja London híres negyedének életstílusát, azt a helyet, amit a turistákon kívül maguk az itt élők is imádnak. Felébreszti és visszahozza a múlt minden pillanatát, minden olyan érzést és kellemes emléket, amelyet az ember inkább rejteget és csak kevesekkel oszt meg.


A Dire Straits album 1978. október 7-én jelent meg, a Wild West End a nyolcadik dala, 4 perc 42 másodperces időtartamával elmeséli nekünk, hogy Mark Knopfler – miután Londonba költözött – úgy érezte magát, akár egy turista – nem győzte bejárni a várost, sok időt töltött az utcákon és persze, sokszor próbált csak úgy, spontán ismerkedni. A Shaftesbury Avenue-n (ami az In The Gallery-ben is felbukkan) meglátott egy csinos lányt, aki egy rövid ideig vevő is volt a bókokra …

A Shaftesbury Avenue a West End leghíresebb utcája, amely összeköti a Piccadilly Circust a Kínai Negyeddel,  a város egy szintén érdekes részével – ahol az éttermekben a látogatókat nemcsak a kulináris élvezetek, de a szerencsejáték, az ópium és a prostitúció is várja …

Aztán itt van az Angelucci, amely a leghíresebb kávézója a West Endnek – és mint hírlik, Mark Knopfler azóta is idejár kávézni, valamint, aki egy kis kultúrára vágyik, azt is megtalálhatja itt – színházak, mozik és persze üzletek sora – erre Knopfler ki is tért a dalban – "Checking out the movies and the magazines.”

A lemez – és persze ennek a dalnak a felvételei során – Mark Knopfler különböző hangszereket használt, különösen a legendás 1938 National Style O-14 gitárt, amely szintén szerepet kapott a dalban, mondván: „I get a pickup for my steel guitar” –  és mivel a hangszedő beszerzése sikeres volt, a későbbi Dire Straits-lemezeken is élvezhettük a hangját - meg persze láthattuk is a Brothers In Arms borítóján.



forrás: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"...Mark Knopfler még mindig óriási hatással van rám..." - mit szeret hallgatni a Pink Floyd gitárosa

Mostanában elég sokat lehet olvasni - főként a külföldi sajtóban - olyan interjúkat, cikkeket, amikor a kortárs művészek egymás munkásságát ...