"Dideregsz a sötétben .. de már nem fázol, ha zenét fúj a szél ..."
Általános iskolai ballagása után, 1988 nyarán már-már szinte az őrületbe kergette családjának tagjait egy alig 15 éves lány, aki egész álló nap az ajándékba kapott kis lengyel, Unitra márkájú magnóján csak egyetlen kazettát hallgatott.
Ennek több oka is volt: egyrészt más kazettát nem kapott a magnó mellé, csak Mike Oldfield 1984-es Discovery-jét (utóbbi nyúzására (is) természetesen sor került a későbbiekben), másrészt annyira rabul ejtette ez az érdekes hangzás, ami rock is, meg nem is, country is, meg nem is, blues is, meg nem is ... valahogy nem tudta hová besorolni a dallamokat, de azt érezte, hogy ez valami egészen különleges, csak neki való való zene. A kazetta borítóján egy kék alapú fehér boríték, felette egy szinte kimondhatatlan zenekar név, meg valami, kommunikációval kapcsolatos cím. (az általános iskolában akkoriban csak egy idegen nyelvet oktattak, az oroszt.) De nem is ez volt a fontos, hanem a szalag tartalma .... nap nap után, óráról órára ...
A zenére mindig is fogékony volt, hiszen jó pár évig a falusi citera-zenekar tagja volt bátyjával együtt. A kotta-olvasást hanyagolta, amit később, gimnáziumi évei alatt, énekkari tagként sem sajátított el teljesen, mert abszolút hallással nem volt rá szüksége - előéneklés után hibátlanul visszaénekelt bármit, így az énektanára elnézte ezt a hanyag hozzáállást. Autodidakta módon gitározni is tanult, de az alapokon túl nem jutott, mert a lustaság fél egészsége akkoriban fontosabb volt minden másnál. Ezen kívül a család több zenebolondot is kinevelt - testvéreit és unokabátyját, akinek fő hobbija az angolszász rockzenekarok albumainak gyűjtése - hely hiányában a felsorolástól eltekintenénk
A Dire Straits második albuma (amit akkor ő még nem tudott, hogy második lemezük), teljesen a rockzene felé fordította, de a '80-as évek végén még nem volt internet, a falusi postán nem álltak kötegekben angol rockzenei szaklapok, a rádióknak meg volt egy olyan rossz szokásuk, hogy főként éjjel sugároztak olyan komplett, nyugati rocklemezeket, amiket az alig 17 éves lány minden áron meg akart ismerni. Kollégiumi nevelőtanárai helytelenítették, ha este 22 óra után - tanulás indokával - a társalgóban az MTV-n rockkoncertet nézett, vagy a tusolóban rádiót hallgatott. Az ő olvasatukban mindez nem számított tanulásnak .... Persze, azt sem hagyták szó nélkül, ha Sting és U2 poszterrel fedte be a tankönyveit. A rockzenével egyedül az angoltanára szimpatizált, aki első fordításainak "lektorálását" is elvállalta.
A Communiqué után következett az Alchemy Live, a Making Movies, és a Dire Straits, majd a Brothers In Arms és a Love Over Gold. A 90-es évek elején, amikor az On Every Street is megjelent - már nem csak a zene volt fontos az alig 18 éves lány számára, hanem a történet is ... minden információt be akart szerezni kedvenceiről, így egy spirál-füzetbe kezdte összeszedni az apróságokat a zenekarról. Érettségi után két részes cikke jelent meg a Dire Straitsről, (majd később a Pink Floydról) a megyei lapban, és akkor már tudta, hogy itt nem lesz megállás ....
Már csak azért sem, mert egy Budapesten élő rock-újságíró - akihez levélbarátság fűzte az alig 20 éves lányt - azt javasolta, hogy ha ennyire szereti Mark Knopfler zenéjét, írjon róluk könyvet. Azt viszont előre megjósolta, hogy ez nem könnyű feladat. A '90-es évek közepére a rendszerváltással megszűnt a Világ Ifjúsága, a Ifjúsági Magazin, és a Magyar Ifjúság, helyettük jött a Bravo és a Popcorn, meg egy-két hazai új lap - a Rockinform, illetve a Rockexpressz - előbbi utoljára 2013 nyarán jelent meg, és ma már talán a másik sem létező lap, ezért az akkori körülményeket tekintve egy könyvnyi anyag összegyűjtése komoly nehézséget okozott
Minden rajongó tudja, mit köszönhet a kedvencének, legyen az költő, író, zenész, színész, sportoló. A Dire Straits muzsikája sajátos életérzést jelent a hallgatóinak - és nyugodtan írhatjuk jelen időben, mert bár fizikálisan zenekarként nem léteznek, de a zenéjük most is frissnek hat, pontosan úgy, mint aktív éveikben. Jó volt hallgatni örömben-bánatban, érettségi előtt, államvizsga után, nyelvvizsgára készülés közben, egyedül, barátokkal, szerelmekkel és néha idegenekkel is.
Az alig 22 éves lány olyan barátokat köszönhetett Mark Knopfler zenéjének, akik segítségével bele tudott kezdeni a könyv megírásába - sőt, rajtuk keresztül egyéb zenei irányzatok muzsikájával is megismerkedhetett. Mivel elvakultan csak egyfajta zenét volt hajlandó hallgatni, és minden másra "süket" volt, egy idő után ezt a rossz szokását teljesen elhagyva egyre kiszélesítette zenei látókörét. Ezen kívül az angol nyelv elsajátításához nagyon jó módszernek ígérkezett Knopfler sajátos dalszövegeinek lefordítása.
1988 óta sok-sok év eltelt, az egykori tini zeneszeretete sosem szűnt meg - ez változatlan, kivéve azt az egyetlen (szomorú) tényt - hogy még most sem tanult meg rendesen gitározni ....
A Dire Straits második albuma (amit akkor ő még nem tudott, hogy második lemezük), teljesen a rockzene felé fordította, de a '80-as évek végén még nem volt internet, a falusi postán nem álltak kötegekben angol rockzenei szaklapok, a rádióknak meg volt egy olyan rossz szokásuk, hogy főként éjjel sugároztak olyan komplett, nyugati rocklemezeket, amiket az alig 17 éves lány minden áron meg akart ismerni. Kollégiumi nevelőtanárai helytelenítették, ha este 22 óra után - tanulás indokával - a társalgóban az MTV-n rockkoncertet nézett, vagy a tusolóban rádiót hallgatott. Az ő olvasatukban mindez nem számított tanulásnak .... Persze, azt sem hagyták szó nélkül, ha Sting és U2 poszterrel fedte be a tankönyveit. A rockzenével egyedül az angoltanára szimpatizált, aki első fordításainak "lektorálását" is elvállalta.
A Communiqué után következett az Alchemy Live, a Making Movies, és a Dire Straits, majd a Brothers In Arms és a Love Over Gold. A 90-es évek elején, amikor az On Every Street is megjelent - már nem csak a zene volt fontos az alig 18 éves lány számára, hanem a történet is ... minden információt be akart szerezni kedvenceiről, így egy spirál-füzetbe kezdte összeszedni az apróságokat a zenekarról. Érettségi után két részes cikke jelent meg a Dire Straitsről, (majd később a Pink Floydról) a megyei lapban, és akkor már tudta, hogy itt nem lesz megállás ....
Már csak azért sem, mert egy Budapesten élő rock-újságíró - akihez levélbarátság fűzte az alig 20 éves lányt - azt javasolta, hogy ha ennyire szereti Mark Knopfler zenéjét, írjon róluk könyvet. Azt viszont előre megjósolta, hogy ez nem könnyű feladat. A '90-es évek közepére a rendszerváltással megszűnt a Világ Ifjúsága, a Ifjúsági Magazin, és a Magyar Ifjúság, helyettük jött a Bravo és a Popcorn, meg egy-két hazai új lap - a Rockinform, illetve a Rockexpressz - előbbi utoljára 2013 nyarán jelent meg, és ma már talán a másik sem létező lap, ezért az akkori körülményeket tekintve egy könyvnyi anyag összegyűjtése komoly nehézséget okozott
Minden rajongó tudja, mit köszönhet a kedvencének, legyen az költő, író, zenész, színész, sportoló. A Dire Straits muzsikája sajátos életérzést jelent a hallgatóinak - és nyugodtan írhatjuk jelen időben, mert bár fizikálisan zenekarként nem léteznek, de a zenéjük most is frissnek hat, pontosan úgy, mint aktív éveikben. Jó volt hallgatni örömben-bánatban, érettségi előtt, államvizsga után, nyelvvizsgára készülés közben, egyedül, barátokkal, szerelmekkel és néha idegenekkel is.
Az alig 22 éves lány olyan barátokat köszönhetett Mark Knopfler zenéjének, akik segítségével bele tudott kezdeni a könyv megírásába - sőt, rajtuk keresztül egyéb zenei irányzatok muzsikájával is megismerkedhetett. Mivel elvakultan csak egyfajta zenét volt hajlandó hallgatni, és minden másra "süket" volt, egy idő után ezt a rossz szokását teljesen elhagyva egyre kiszélesítette zenei látókörét. Ezen kívül az angol nyelv elsajátításához nagyon jó módszernek ígérkezett Knopfler sajátos dalszövegeinek lefordítása.
1988 óta sok-sok év eltelt, az egykori tini zeneszeretete sosem szűnt meg - ez változatlan, kivéve azt az egyetlen (szomorú) tényt - hogy még most sem tanult meg rendesen gitározni ....
Soha nem késő ! Meg lehet tanulni gitározni csak akarat, idő és alázat a mesterek iránt. No és elszántság. Hajrá ! Vegyél egy gitárt! és rajtad múlik.
VálaszTörlésKöszönöm a jó tanácsot .. egyebekben van gitárom, egy szép fekete tokban ... és valóban .. csak elő kellene venni újra .... :)
VálaszTörlés