2019. április 26., péntek

Amikor az egyik szemünk sír, a másik nevet ….


2019. 04.25-én Barcelonában vette kezdetét Mark Knopfler új lemezét bemutató turnéjának európai szakasza, amely rajongóinak – azaz nekünk - egyszerre jelent örömet és bánatot is egyben.

A nyitódal, a „Why Aye Man” után (amely sommás és nagyon energikus összefoglalása a gitáros motivációját meghatározó zenei hatásoknak), a különleges zenei ízlés- és hangzásvilággal rendelkező, a skót és amerikai folk iránt rendkívül elkötelezett gitáros, a Dire Straits megalapítója olyan bejelentéssel élt a közönség felé, amit senki sem várt, és amit senki sem akart hallani: új lemezét bemutató koncertkörútjának fellépései búcsú-előadások is egyben.


„Egyre idősebb vagyok” – indokolta döntését, miután a közönséget és magát a várost is köszöntötte, ahol már jó ideje nem lépett fel. Amikor ez a turné véget ér az Államokban, betölti a 70. életévét és úgy véli, ezzel elérkezett a jól megérdemelt pihenés időszaka. Más részről viszont jó lenne folytatnia, mert technikai készségei, bölcsessége és tapasztalata illetve motivációja sem hiányzik, és ahogy végignéz a színpadon, remek, támogató csapat áll mellette.

Amikor 1995-ben a lógó orrú Dire Straits rajongók tudomásul vették a zenekar szélnek eresztését, vigasztalóul megüzente nekik, hogy ő továbbra is folytatja, dalokat ír, fellép itt-ott – persze nem 100 fős személyzettel és 10 kamionnal – és lám, ez valóban így is történt. Sorra jöttek a szólólemezek, lezavart jó néhány turnét, hiszen megtalálta saját útját …. de most úgy tűnik, hogy a végére is  ért – a  „Down The Road Wherever” méltó összegzése a gitáros zenei pályafutásának. A barcelonai közönség előtt tett bejelentése alapján arra következtethetünk, hogy visszavonul a zenei közéletből – és talán a dalszerzéstől is.

De a fentiek ellenére bizakodnunk kell, hiszen egy olyan típusú muzsikus, aki egész életét hat húr mellett töltötte, a Dire Straitsszel és egy mondhatni új műfajjal (transzatlantik blues) megcáfolhatatlanul hosszú évtizedekre előtte meghatározta az angolszász rockzene irányvonalát – az bizonyára egy idő után nem tud meglenni zene nélkül. S ha már nem indul sem kisebb, sem nagyobb turnéra – új dalokkal talán még megörvendeztet minket.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"...Mark Knopfler még mindig óriási hatással van rám..." - mit szeret hallgatni a Pink Floyd gitárosa

Mostanában elég sokat lehet olvasni - főként a külföldi sajtóban - olyan interjúkat, cikkeket, amikor a kortárs művészek egymás munkásságát ...