Mindenhová elkísérni a Dire
Straits tagjait? És egy fotóriporterrel? Nem, erről szó sem lehet! Tegnap a
bécsi Hiltonban rendezett fogadáson egy fotósnak összetörték a vakuját, mert
emlékképet akartak készíteni a zenekarról. Athénban nem álltak szóba a Figaro
munkatársával, de kidobták már a New York Times kritikusát is. Éppen az ellen
tiltakoznak, amit te akarsz! A magánéletük az övék, s a hosszú turnén is
igyekeznek úgy berendezkedni, hogy elviselhető legyen az állandó vándorlás. Ez
egy életforma! - Ha meglátják, hogy újságíró vagy, harapnak — mondták némi
alakoskodással a Dire Straits budapesti fellépése körül bábáskodó londoni
menedzseriroda kelet-európai képviselői, egyébként honfitársaink.
Látványnak sem volt rossz: öt
kamion és két lakóbusz landolt
a reggeli órákban a Budapest Sportcsarnoknál. Az előző napi bécsi
koncerthelyszínről érkezett rock-karaván húsz roadja azonnal munkához látott,
hogy délutánra felépítse a színpadot. A magyar segítőkkel kiegészített road-csapat
egyetlen hangos szó nélkül, gyorsan és nagy odafigyeléssel dolgozott. Mindenki
végezte a munkáját, még a szendvicsekre és az üdítőkre is csak a több tucatnyi
mini-konténer kipakolása közben jutott idő. A dobfelszerelés kicsomagolásával,
pontos beállításával például ketten foglalkoztak nagy műgonddal: a
cintányérokat speciális fényezővel kezelték, a dobokat pedig
négyzetcentiméterenként babusgatták finom porecsettel. A Dressing Room feliratú konténer az öltözőbe gurult, s ládák
sokaságából a magukkal hozott szakács és felszolgálólányok hamarosan
edényekkel, tea- és kávéfőző-gépekkel, elektromos kenyérpirítóval, főzéshez
szükséges fűszerekkel, nyersanyagokkal népesítették be a színpad mögött
konyhának kiszemelt helyiséget.
Még egy kondicionáló evezőszerkentyű
is előkerült … Pontosan öt órakor megkezdődött a hang- és fénypróba. „Belőtték”
a mikrofonokat, az erősítőket, a hangszereket, s egyenként, fényerősség-mérővel
ellenőrizték a számítógépes vezérlésű lámpákat. Első ránézésre kiderült: ilyen
fény- és hangtechnikával még nem ontottak wattokat magyar koncertszínpadon.
Bizonyára nem véletlenül kukkantott be kíváncsiskodni a hazai rock-szakmából
Benkő Laci, Frenreisz és Végvári Adám.
Néhány mazsola a Dire Straits
élő koncertjével kapcsolatos harminc (!) oldalas megállapodásból:
„—
A Vevőnek tudomásul kell vennie, hogy a Dire Straits csak teljes sötétségben
játszik, s üvegfal vagy mennyezet esetén a koncerthelynek ezen részeit be kell
függönyözni vagy a koncert kezdését sötétedés utánra tenni. NAGYON LÉNYEGES!
—
Bár a Producer nem akarja elősegíteni, a művészeket különösképpen nem zavarja,
ha a közönség hangfelvételt készít az előadásról, s jelen szerződés
alapfeltétele, hogy a közönség tagjait ne kutassák át hangfelvevőt keresve.
—
A fényképészek nem tartózkodhatnak a színpadon a kulisszák mögött, a művészek
öltözőjében vagy az öltözők közelében, kivéve, ha a művész képviselője ezt
engedélyezi.
—
A művészek határozott kérése, hogy a koncert alatt a közönség a lehető
legnyugodtabb, veszekedésmentes módon élvezhesse az előadást.
—
A Vevőnek tizennégy angolul beszélő színpadi munkást kell a Dire Straits turné
személyzete rendelkezésére bocsátani. Kérjük, hogy mindezek a színpadi munkások
felnőttek, józanok, erősek, teherbírók és segítőkészek legyenek.
—
A Dire Straits öltözőjének tizenhárom fő részére kényelmesnek kell lennie, s rendelkeznie
kell teljes nagyságú tükrökkel, legalább egy hideg-meleg vizes mosdókagylóval
tisztán, s a vizét kellemes hőmérsékleten tartva. Gondoskodjon a Vevő harminchat
fürdőtörülközőről is.
—
A Vevő saját költségén biztosít több láda tonikot, több kiló jégkockát, több karton
meghatározott márkájú sört, valamint vodkát.
„A Dire Straits együttes tisztelettel meghívja
önt a Hotel Duna Intercontinental Budavár termében tartandó sajtótájékoztatójára.
Kérdéseikre Mark Knopfler, John Illsley és Ed Bicknell válaszolnak. „
Elmentünk, láttunk és
bosszankodtunk. Az első tíz percben engedélyezték a fényképezést, ezután a
fotósoknak el kellett hagyniuk a helyiséget. Majd elkezdődött a kérdezz-felelek
— jó ideig csak angolul. Egy szó (alig hangzott el magyarul) mint száz: furcsa,
hangulattalan tájékoztató volt. Annyit azért megtudtunk, hogy Mark Knopfler
szerint Bob Dylannek szebb lábai vannak, mint Tina Turnernek, de nincs idő a
velük való együttdolgozásra. Egyébiránt tetszik nekik Budapest. A végére
mindenesetre kiderült, hogy valamennyi muzsikus kedves, közvetlen, csupán néhány
kísérője csomagolta őket sztaniolpapírba. Szóval, egyszer volt Budavárban Dire
Straits sajtótájékoztató. S még valami. Az újságírók harapásnyomok nélkül
távoztak.
„Sikeresebbek lesznek, mint a
Beatles volt” — nyilatkozta a Dire Straitsről Paul McCartney. Nos, itt azért
még nem tartanak, de az tény, hogy a kétéves szünet után a stúdiókba és a
színpadra vonult együttes fennállása során talán a legjobb passzban van, s
egyáltalán nem igazolják nevük eredeti jelentését, a „csőd szélén”-t.
Történetük legnagyobb turnéja
startolt május elején, s nem véletlenül kezdődik a turnéra kiadott
sajtóinformáció a következő mondattal: mostantól kezdve a világ a Dire
Straitshez tartozik . . . S ez nem is
túlzás, hiszen huszonöt országban több mint kétszáz koncertet adnak. Izraelben
kezdtek, következett Athén, Belgrád, Bécs, majd Budapest négyszer. A Benelux
államok után Franciaország, Spanyolország, majd tizennégy koncerttel London.
Két hónapos szünet után pedig az Egyesült Államok, Kanada, Venezuela
meghódítására készülnek. A világ körüli turné 1986 márciusában fejeződik be az
észak-ausztráliai Darwin városkában.
Bízvást állítható, hogy a
nagyszerű rendezőnek bizonyult Budapest Sportcsarnokban adott hangversenyeiket
az év koncert-sorozataként könyvelhetjük el itthon. Harminc-negyvenezer watt
ontotta a Dire Straits muzsikáját alkalmanként tizenkét-ezres közönségnek. A
százhúsz perces non stop zenei programot a Budapest Sportcsarnok rock-históriájának
legnagyobb koncertjei közé avatta a szupertechnika, s a hangszerek, a zene
minden ízét ismerő rokonszenves muzsikusok produkciója.
Az újság-íróiskolát végzett
Mark Knopfler — aki producer, zeneszerző, filmíró egyszerre — ezen a koncerten
is szinte szerelmes volt a gitárokba: szinte minden dalt más gitáron szólózott
végig. A másik alapító tag, a kosárlabdázó termetű John Illsley a basszust dübörögtette egy
szólólemez boldog tulajdonosaként, a tizenhárom különböző szintetizátort és
zongorát Alan Clark szólaltatta meg, a dobhegy tetején Terry Williams csücsült.
S a koncert-turnéra hívták meg a New
York-i gitárost, Jack Sonnit, aki valósággal hátára vette a színpadot, Guy
Fletcher billentyűst és a fantasztikus szaxofonszólókat produkáló Chris
White-ot. A zenével egyenértékű élmény volt a színpadi fényerő. A reflektorok
fénynyalábjainak különböző színekben játszó koreográfiája, sajnos,
leírhatatlan. Akárcsak az a jelenet, ahogyan a koncert közbeni lélegzetvételnyi
szünetben a muzsikusokat a kulisszák mögött a stábhoz tartozó felszolgáló hölgy
szájában három égő cigarettával, vállán hét ropogósán tiszta törülközővel, s
hétféle üdítővel várta …
Paul Cummins, a turné angol
menedzsere:
„
Sajnálom, hogy nem tudtátok fényképezni őket a színpadon kívül, de vigasztaljon
az, hogy Angliában is arctalan, anonim együttesnek hívják az újságírók a
zenekart. Egyébként valamennyien jó l érezték magukat nálatok, s Mark különösen
örült, hogy visszatérhetett apja szülőföldjére, ahol azonnal megkóstolta a
gulyást. Alan és Guy szegényebb maradt az ízével, ők ugyanis vegetáriánusok.
Ami a koncerteket illeti, Budapesten csendesebb volt a közönség, mint másutt,
jobban is értették a zenét, legalábbis mi úgy vettük észre. A Budapest
Sportcsarnok előtti koncert-helyszíneken azt láttuk, hogy a közönség mulatn i jött,
s jól berúgni. Nagyon örültek Markék annak is, hogy sok kedves ajándékot kaptak:
bort, elefántot, s egy videofelvételt például, amit a "Private Investigations" dallamára
készített valaki Budapestről. „
Szerző: Csontos Tibor
forrás:
fotó:http://retroworld.ucoz.com/index/dire_straits/0-37
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése