A Csoda

A közelmúltban szekér-deréknyi, nemrég megjelent rockzenei életrajzregény jutott a birtokomba — nem véletlenül — és ezekből a mintegy 10—12 ív terjedelemben megjelent kötetekből szeretnék lapunkban egy-egy teljes oldalnyi válogatást adni. Elsőként az angol Dire Straits történetét taglaló kötetet mutatom be — írója Klaus Dewes —, s a könyv ’80 nyarán jelent meg és a zenekarnak addig mindössze két albuma volt. Azóta elkészült a Mozit csinálok című harmadik album, amelyben már David Knopfler nem szerepel.

„Vannak még csodák! Egy olyan szakmában, amelyben a keményszívű, minden hájjal megkent rókák, a menedzserek és üzletemberek képesek mesterségesen slágereket csinálni, sztárokat avatni, alakult egy ismeretlen, szinte teljes reklám és támogatás nélkül fellépő angol zenekar, és képes volt a slágerlisták élére kerülni, maga mögé utasítva az agyondicsért és agyonreklámozott sztárokat. Igen, a Dire Straitsnek hívják!” Így írt Roman Kozak, a híres amerikai Billboard szaklap kritikusa. A többi neves szakkritikus sem fukarkodott a jelzőkkel, Roy Carr Londonból, Mark Cooper San Franciscoból, Chas de Whalley Nashville-ből és la többiek. Egyikőjük még hozzáfűzi: „Ahogyan a baseballjátékban a mérkőzések sorsa 70 százalékban a dobások irányításának helyességén múlik, úgy a rockzenében a siker 70 százaléka az ügyes reklámon dől el. A Bee Gees Spirits Having Flown albumához több mint egymillió dollárt használtak fel reklámcélokra, a Dire Straits első, később sikeres szerzeményének demo-felvétele nem került többe 400 dollárnál.”

Tényleg csoda volt a Dire Straits? Nézzük meg!

London, a maga majd nyolcmillió lakosával, a királyi palotától messze fekvő külvárosaival, egymás ellen hadakozó, színes bőrű népcsoportjaival, szinte beláthatatlan terület. A külvárosok közt találjuk Deptfordot, amely ma egyike London 32 kerületének. Itt élt négy jó barát, Mark és David Knopfler - két testvér,- John Illsley és Pick Withers.

Itt élt igencsak szürke, hétköznapi életet a négy jó barát, akik 77-ben még a legteljesebb nyomor szélén állottak. Később így nyilatkoztak erről: — Ha dalainkban mondanivalót találnak, az nem véletlen. Azt a nyomort, azokat a megpróbáltatásokat nem lehet soha elfeledni. Mi négyen kitörtünk onnan és legalább dalainkban adunk biztatást azoknak, akik hasonló körülmények között élnek. — A Knopfler-fivérek már korán zenebarátok lettek és bejártak a városka lemezboltjába, ahol — ha nem volt pénzük megvenni —, legalább meghallgathatták az újdonságokat. John ott szolgált ki a boltban, és ha kevesen voltak, előszedte régi basszusgitárját és játszott a lemezrajongó új barátainak. Kibérelték egy rogyadozó ház hátsó, 8X8 négyzetméteres szobáját, amit kineveztek stúdiónak, próbateremnek. Az erős hangok odacsalták a környék fiatalságát, köztük egy Pick Whiters nevű alkalmi muzsikust, dobost. Együtt voltak hát négyen és a kis zenei kuckóban sorra készültek a szerzemények, közöttük „77 elején a „Sultans of Swing” című ...

Nemsokára felléptek a környék klubjaiban, már öt szerzeményük volt és végül összegyűlt az a bizonyos szerény összeg, amelyért felvehették dalaikat lemezre egy stúdióban és elküldhették a rádiók lemezlovasainak. Ezek egyikének megtetszett és mind az ötöt lejátszotta műsorában. Amikor másnap, egy számukra ismeretlen közönség előtt fellépett a Dire Straits, a nézők sorra kiabálták be a címeket . . . Megkezdődött egy karrier . . .

Az első „profi-lemez” felvételeit az a Muff Winwood vezette, aki annak idején Budapesten is járt, a Spencer Davis Group muzsikusa, Stevie Winwood öccse. És még egy magyar vonatkozás : a Knopfler testvérpár édesapja valóban magyar származású muzsikus, aki 45-ben emigrált Angliába, ahol egy skót tanítónőt vett feleségül. A 49-es születésű Mark előbb újságíróskodott, majd három évet járt egyetemre és hatéves(!) kora óta forgat gitárt. John kétméteres óriás, akinek lemezbolti pályafutásáról már esett szó. Whiters, a dobos afféle kistisztviselő külsejű. Flanel-nadrág, pulóver, rövid haj, szerény modor, azután a dob mellett kiéli minden temperamentumát. A swing dervise...

Dave, az öcs, a zenekar bébije, 1952. decemberi születésű. Szociológiát tanult és ideálja a bátyja volt. Ha zenekart alapított, akkor neki is ott a helye. (’80 nyarától új ideált találhatott, kilépett soraikból.)  Az első nagyszabású siker: közös turné a híres új hullámos Talking Heads- szel. A nagynevű zenekar barátian kezelte az előzenekar tagjait, használhatták a koncerten az ő saját felszerelésüket: ez még kevésbé híres zenekaroknál is nagy szó . . . Végre ’78-ban az első album és újabb turné, ezúttal a még híresebb amerikai zenekarral, a Styx-szel. A Dire Straits ismét csak előzenekar, az első koncert színhelye Rotterdam. A koncert első része mindent elsöprő siker, ráadásokkal, viszont a Styx hangversenye végén csak néhány tucat rajongó maradt. . .

Ugyanez ismétlődik meg Hamburgban. Igen, vannak még csodák, ezt a csodát a Dire Straitsnek hívják . . . Csakhogy a hazájában 15 ezres publikumhoz szokott Styx nem hagyta annyiban a dolgot, mint a Talking Heads. Az erősítőt, a fényeket az ő emberük kezelte, és azt az utasítást kapta, hogy az előzenekarnál helytelen arányokban keverje a hangokat, és előnytelen, tompa fényt bocsásson a muzsikusokra: Az eredmény: a turné többi fellépését lemondták . . .

Ezután jött az amerikai turné. Hárommillió példány lemezeladás, óriási siker.

Miért? Mert ezt a fajta zenét sehol sem játsszák, semmihez nem hasonlítható. Barokk gitározás, egyéni hangok. „79.: megjelenik a második LP, a Communiqué és a Mester, a Próféta, a Költő, a rockzene apostola, Bob Dylan érdeklődni kezd e szokatlan hangzású muzsika alkotói iránt. Szerződteti Mark Knopflert és Pick Whiterst a Lassú vonat érkezik című albumának készítői sorába. (Talán ennek hatása, hogy a harmadik Dire Straits-nagylemez annyira „Dylan-es” hatású énekében, szövegében.) És ez a válasz arra a kritikára, hogy az első két album zeneanyaga mennyire hasonlított egymásra. Mark: „Ez csak természetes, hiszen minden muzsikánk élményeken alapszik és a két LP között mi nem éltünk át olyan eseményt, ami radikálisan megváltoztatta volna muzsikánkat. Talán a harmadik …”

Ez igaz. Megváltozott a zene, a szövegek és az összetétel: a bibliai „kicsi Dávid” már nem hárfázik velük .. .

Szerző: Tardos Péter

forrás: Ifjúsági Magazin – 1981.02.01./2. szám

fotó:https://www.udiscovermusic.com/stories/dire-straits-20-songs/