"Nem akarom hatalmas összegekkel elhalmozni a gyerekeimet"

Pénzügyi kérdezz-felelek John Illsleyvel. A kérdező a brit The Telegraph újságírója, Richard Webber Az interjú 2019. február 24-én készült.

Az idén 69 éves John Illsley a Dire Straits basszusgitárosaként és alapító tagjaként ismert, amelynek albumaiból világszerte százmilliókat adtak el. Az 1985-ben megjelent „Brothers in Arms” volt az első album, amelynek CD-formátumából közel egymillió példány fogyott, és a nyolcadik legkelendőbb album volt az Egyesült Királyságban.

Illsleynek két gyermeke született az első házasságából és két gyermeke jelenlegi, Stephanie nevű feleségétől, akikkel Hampshire-ben él.

Gyermekkora hogyan befolyásolta a pénzhez való viszonyát?

Leicesterben nőttem fel, és mivel alig ért véget a háború, egyszerű nevelésben részesültem. Apám bankár volt, anyám háztartásbeli. A háború megtanította őket arra, hogy takarékoskodjanak és mindent a lehető legteljesebb mértékben használjanak fel, ezért a háztartásunkban semmi nem ment kárba. A szüleimhez hasonlóan én is mindig inkább próbáltam spórolni, ha pénzről volt szó, hiszen elég sok erőfeszítést igényel a megszerzése. Apaként igyekeztem ugyanezt a hozzáállást átadni négy gyermekemnek, és esetenként bevált.

Kapott zsebpénzt?

Igen, körülbelül 50 pennyt. Ha többet akartunk, akkor olyan házimunkát kellett végeznünk, mint a háztakarítás, kertásás vagy az almaszedés. Én is így próbálok kooperálni a gyerekeimmel.

Az évek múlásával változott a pénzhez való hozzáállása?

Nem igazán. Kiváltságosnak érzem magam, hogy jól teljesítettem az életben, és ezt nem akarom elpazarolni. Nyílt lapokkal játszom, beleértve az adófizetést is – nem áll szándékomban adószökevény lenni. De amíg a pénzzel nem kockáztatok, életem két legnagyobb szerelmével, a zenével és a művészettel, igen. Szerencsésnek érzem magam, mert anyagilag biztonságban vagyok, és ez lehetővé teszi, hogy szükség esetén kísérletezzek és esetleg hibázzak ezen a két területen.

Mi a jellemzőbb Önre – spórol vagy költekezik?

Mindkettőből egy kicsi. Többet is költhetnék, de mégsem teszem. Emellett nem akarom hatalmas összegekkel elhalmozni a gyerekeimet.  Azt akarom, hogy anyagilag biztonságban legyenek, de azért ezt sem kell túlzásba vinni. Nagyon fontos, hogy felelősek legyenek a saját pénzügyi döntéseikért. Ha állandóan csak kényeztetném őket, hogy ne kelljen semmiért sem erőfeszítést tenniük, az katasztrófa lenne.

Mi volt a legextravagánsabb vásárlása?

Megvettem egy Tesla Model S-t, egy csodás elektromos autót. Négy évvel ezelőtt körülbelül 60 000 fontba került, és nagyon elégedett vagyok vele. Az évek során azonban valószínűleg a gitárokra költöttem a legtöbbet.

Mi a legbecsesebb tulajdona?

Esetleg az 1961-es Fender Jazz basszusgitárom, amit szinte minden Dire Straits albumon használtam, vagy az East End Arms nevű kocsmám, ami Lymington és Beaulieu között, Hampshire-ben található. 30 éve élek a környéken, és kocsmatulajdonosként úgy érzem, hogy szorosan kötődöm a közösséghez. Imádom, és hetente kétszer-háromszor is itt tartózkodom. Sajnos ez nem egy gyümölcsöző pénzkereseti forrás, és könnyen belátható, miért zár be manapság olyan sok kocsma az országban. Nehéz pénzt keresni, de számomra nem ez az elsődleges. A kocsmát 1989-ben vettem meg, 250 000 fontért. Azóta persze költöttem rá egy kicsit. 

Mi volt a legjobb pénzügyi döntése?

Amikor megvásároltuk a hat hálószobás házunkat Hampshire-ben. Ez a mi családi fészkünk. Bármit is csinálunk az életben, beleértve a világszerte történő koncertezést, fontos, hogy legyen egy bázis, ahová mindannyian visszatérhetünk.  Nagy terület nem tartozik hozzá, de van egy szép kertünk. Meglehetősen eldugott helyen van, és 1988-ban 1 millió fontba került – fogalmam sincs, mennyit érhet most.

És mi volt a legrosszabb pénzügyi döntése?

Néhány évig üzlettárs voltam két szállodában: az egyik Beaulieu-ban, a másik a Wight-szigeten volt. De egy idő után az tűnt a legjobb döntésnek, ha átadom őket valaki másnak. A könyvelőm rögtön megkönnyebbült, mert rájöttem, hogy a szálloda menedzselését nem nekem találták ki. Ha túlságosan a mindennapi élet problémáival van tele a fejem, akkor a legjobb azokra bízni ezt, akik idejük és energiájuk 100 százalékát egy ilyen vállalkozásra tudják fordítani. Ez megtanított arra, hogy mit ne kezdjek a pénzzel. Szerencsére szinte veszteség nélkül sikerült kijönnünk mindkét vállalkozásból.

Nehéz volt megbirkóznia a hírnévvel?

Mindannyian jól jártunk anyagilag. Alkalmazkodnunk kellett a hírnévhez és a gazdagsághoz, mert esetünkben ez nem egyik napról a másikra történt. Az első időkben teljesen le voltunk égve. Soha nem felejtem el, hogy 500 fontot örököltem a nagymamámtól, ami 1976-ban felért egy kisebb vagyonnal. Ez volt az egyetlen nagyobb összeg, amihez hozzájutottunk, hiszen alig alapítottuk meg a zenekart.  Arra a demókazetta elkészítésére fordítottuk, ami az első lemezszerződésünkhöz vezetett.

Aggódott valaha a pénz miatt?

A zenekar indulása előtt két évig dolgoztam egy fatelepen dolgoztam, amíg nem kezdtem meg a szociológia-szakot a Goldsmiths-ben, a Londoni Egyetemen. 23 éves voltam kevés pénzzel, szóval nehéz idők jártak. Sikerült önkormányzati lakást szereznem a délkelet-londoni Deptfordban, ahol a Dire Straits megszületett. David Knopfler csapódott hozzám lakótársnak, mert nem engedhettem meg magamnak a heti 9 font bérleti díjat. Minden azzal a meglehetősen szerény, de boldog időszakkal kezdődött ott, abban a pici lakásban.

 

forrás:

https://www.telegraph.co.uk/money/fame-fortune/dire-straits-john-illsley-dont-want-pass-vast-amounts-money/