2019. július 10., szerda

Az utolsó közös ünnep

Ugyanaz az érzés ..... perceken belül ott állsz, egy szál gitárral a reflektorfényben, előtted a  sötétben halkan morajló közönség. Odalépsz a mikrofonhoz, szemedbe élesen villannak bele a színpadi fények, de felzúg a tapsorkán és a füttykoncert ...  már 42 éve ...ugyanaz az érzés  ....
Ugyanaz az érzés ... izgatottan várjuk, hogy megjelenj a színpadon, kezedben a legendás piros Fenderrel (vagy bármelyik másik gitároddal) és eljátszd nekünk a kedvenceinket.  Odalépsz a mikrofonhoz, lefogod az első akkordokat .... és ezzel kezdetét veszi az ünnep. Ünnep, mit közösen tartunk: Te és mi, akik ugyanannak a szenvedélynek hódolunk már jó ideje. Te már több, mint negyven éve, mi pedig azóta, hogy megismertük a muzsikádat és ráeszméltünk, hogy nem nagyon tudunk élni nélküle ...  A zene láthatatlan híd, ami összekötött Veled, a gondolataiddal, érzéseiddel,  emlékeiddel, mindennel, ami Te magad vagy,  kizökkentve bennünket egy rövid időre a szürke hétköznapok rutinjából.

42 év nagy idő, majdnem egy fél emberöltő, és nem sokan tudnak ilyen sokáig sikeresek maradni a zenei pályán, mert egy idő után elfogy a mondanivalójuk, a motivációjuk, s a világban történt változások sem adnak már ihletet. Szerencsénkre - és persze, a Tiédre is - Te nem ilyen muzsikus vagy, hiszen egyszer (talán  többször is) elmondtad, hogy " ... a zene feneketlen ... és mert sosem látod az alját, megpróbálsz mindig tovább-tovább jutni. .... A zenéhez való viszonyom talán olyan, mint a hívő viszonya Istenhez ... "  Mindnyájan tudjuk, miért mondtad ezt, a többi meg nem fontos. ... Akinek volt szerencséje minden budapesti koncerteden részt venni, tudja, hogy egy-egy előadásod valóban felér egyfajta zenei áhítattal, mert az a másfél-két órányi tömény zene nagyon különleges lelki-szellemi síkra helyezi a jelenlévőket.



A pörgős Dire Straits-korszak után egy nyugisabb, lazább Knopfler állt a színpadon és ahogyan telt-múlt az idő, egyre inkább kiforrottabb, letisztultabb lemezeket kaptak a rajongók, mert hiszen Te magad mondtad: "Szeretném, ha  minél tovább lennék képes játszani és szórakoztatni az embereket - és ez sokféleképpen történhet. De általában bármi is történik, az mindig jó."
S aztán elérkezett a tegnap este, amikor a hazai közönséged előtt (is) bizonygattad, hogy a nyugdíjba vonulást fontolgatod, s ez a bejelentésed bizony nagyon nem volt jó, (bár nem ért váratlanul).

Viszont ami utána következett, az felejthetetlen volt, még annak ellenére is, hogy az új lemezről mindösszesen csak két szerzemény, a "Matchstick Man" és a "My Bacon Roll" csendült fel. Jó volt újra hallani a Dire Straits-klasszikusokat is  - "Once Upon A Time In The West", "Romeo and Juliet", "Money For Nothing", Your Latest Trick", On Every Street" - bár nekem személy szerint nagyon hiányzott a "Telegraph Road" és a "Brothers In Arms", amiket máshol, más közönség előtt eljátszottál. 

Rendkívül örömteli tapasztalat, hogy a koncert anyagát úgy próbáltad összeállítani, hogy a dalok a teljes szólókarriered állomásait érintsék és úgy érzem, hogy ezt sikerült is megvalósítanod. A fúvós-szekció felfrissítette ugyan a régebbi dalok hangzását, de néhol ez hangsúlyosabbra  sikerült a kelleténél. Most eltértél attól a szokástól, hogy az új lemez első dalával nyisd meg a koncertet, mert a "Trapper Man" helyett ez a "Why Aye Man" volt. S aztán pergett a többi gyöngyszem: "Corned Beef City", "Sailing To Philadelphia", "Done With Bonaparte", "Speedway At Nazareth", "Postcards from Paraguay", "Piper To The End", "Heart Full of Holes" és persze az elmaradhatatlan "Going Home". 




Az Aréna megtelt ezen az estén, a közönség nagyon együtt élt Veled és a zenészeiddel - és bár már ismertük, mégis jó volt  újra meghallgatni a "Matchstick Man" történetét, amikor csóró siheder zenészként stoppal mentél haza karácsonykor ..... és ezzel egy új szóval (stoppol) is bővülhetett gyér magyar szókincsed ...




Mondják, hogy jó társaságban röpül az idő. Sajnos, így volt ez a tegnapi estén is. A több mint két órás koncert után még szívesen hallgattunk volna Téged, bár így is kaptunk három ráadás-dalt -, de azt a tényt, hogy egy ilyen zenei teljesítmény nemcsak fantasztikus, hanem rendkívül fárasztó is lehet (főleg így, közel 70 évesen) - a kicsit önző közönség nem mindig látja be.
De azt kétségek nélkül kijelenthetjük, hogy ismét gazdagabban tértünk haza tegnap este. A zenéd mindig velünk volt, van és lesz - mindig, mindenhol, csak már nem közösen ünneplünk, hanem, otthon, (néha lerobbant!!!) kocsiban, társaságban, egyedül - de már nem Veled, ott a színpadon.

Mark Knopfler- 2019. július 09. - Budapest Papp László Aréna - este 20.00 óra
fotó: Máté Attila (Dire Straits-csoport - Facebook)

4 megjegyzés:

  1. Szinte minden szóval egyetértek.Azóta is sokat hallgatom ennek a koncertnek a hanganyagát.Nekem mondjuk tetszik a fúvós szekció ténykedése.Mondhatjuk,hogy ök is vérprofik,mint a többi zenész,akiket ezen az estén hallhattunk.Ezúton szeretném megköszönni ,hogy irod ezt a blogot.Mindig örömmel olvasom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tóth János! Köszönöm megtisztelő soraidat .. Örülök, hogy tetszik ... Igyekszem mindig valami újat feltenni, sok esetben külföldi, hasonló blogok írásait, hogy az itthoni rajongótábor is mindig értesüljön a történésekről.

      Törlés
  2. Csatlakozom Tóth Jànos véleményèhez!Èn is Nagyon szívesen olvasom ezt a blogot.42 éve rajongója vagyok Mark Knopflernek ès zenèjènek!Nem tudom megúnni,csak imàdni!Minden koncertjèt àhítattal hallgattam vègig èlôben Budapesten.Örök èlmènyt nyújtott mind!!❤️!Köszönöm,hogy olvashattam soraidat,amelyekkel újraèltem a 2019-es koncert minden percèt!👏👍🥰

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszönöm szépen! Igen .. Mark Knopfler örökké része marad az életünknek és a zenéje mindig feldobja a hétköznapokat!

      Törlés

Az énekes, akit Mark Knopfler „a fehér Ray Charles”-ként emleget

Mark Knopfler , a Dire Straits egykori vezetője híres virtuóz gitárjátékos, és ezt a képességét nagy hozzáértéssel kamatoztatja a dalszerzé...