Szultánok - slágerlisták nélkül

A rock története fordulatos és szerteágazó, egyes zenekarok pályafutása néhol egészen meglepő fordulatokat vesz, így néha nehéz elképzelnünk, hogy a XX. század egyik legzseniálisabb szerzeménye, amely 1978. május 19-én jelent meg, egy ideig nem került a slágerlisták látókörébe.

Mark Knopflernek ez az egyetlen dala egyenesbe tette a zenekar karrierjét 1978 első felében, igaz, ehhez kellett a Radio BBC némi segítsége (Charlie Gillett) is, hogy aztán majd alig néhány hónap leforgása alatt az egyik legkedveltebb koncertbanda legyen a Dire Straits – szinte saját magukat megjelenítve a dalszövegben.

Senki ne gondolja, hogy a „Sultans of Swing” szólt éjjel-nappal a rádióban, vagy akár a tv-ben, de minden esetre remek inspirációt adott egy jóval későbbi Knopfler-szerzeményhez, a 2015-ös „Tracker” egykik dalához, a „Beryl”-hez:

„Azt hiszem, hogy a „Beryl” akár a kistestvére is lehetne a Dire Straits „Sultans”-jának. Sok hasonlóság van a mondanivalójuk között, szándékosan utaltam vissza arra az időszakra, amelynek – sajnos – sokszor van/volt aktualitása. Visszahozza azt a küszködéssel és vég nélküli próbálkozással teli korszakot, amikor valóban a Szultánok szerepét kellett alakítanunk –egyik bulit a másik után csináltuk egy komolyabb turné reményében, amire a kezdeti időszakban semmi kilátásunk nem volt, de amit később mégis sikerült megcsinálnunk… valójában innentől datálható a banda sikere.”

Május hónapban – amikor a „Sultans” kislemeze megjelent az Egyesült Királyságban, a zenekar a Climax Blues Band zenekarral turnézott, majd a Styx előzenekaraként kapott turné-lehetőséget. Júniusban viszont már a saját turnéjukat bonyolították, de a „Sultans” egészen 1979 januárjáig nem vált igazán sikeressé – ekkor hódította meg debütáló lemezük az Államokat, így a kislemez is rögtön mindenhol az első öt legjobb dal között szerepelt. Amikor túl voltak az első amerikai fellépéseken és visszatértek Angliába, a dal hónapokon keresztül listavezető volt, (legrosszabb helyezés a 8. volt) végleg megalapozva a zenekar későbbi sikereit.

Forrás:

https://www.udiscovermusic.com/stories/when-sultans-of-swing-wasnt-hit-for-dire-straits/?fbclid=IwAR265qeY0C6XUdmgcDllfucWvz1McO2AyMbpRnhAh0WTZuSfdFig-pbxppQ

Szerző: Paul Sexton

Brothers In Arms forever - Amikor egy fekete korong szülinapos

Nos, bár ma még csak május 12-e van, én azért kellően rákészülök a holnapi napra – egyrészt, holnap lesz a Kedvesem szülinapja – és lesz még egy születésnap is. Annak a lemeznek, amely megjelenése óta - 41 éve - megdobogtatja a Dire Straits-rajongók szívét.  Pedig ez a 41 év nem kis idő. De mégis, olyan jó visszaemlékezni, amikor egy kis mono-magnóval a kezemben, és walkmannel a fülemben állandóan ezt az albumot hallgattam (majd később a középiskolai kollégiumban, még később a főiskolán a tanuláshoz és a jó vizsgaeredmények eléréséhez is ideális segítséget jelentett. Ma pedig egy fárasztó munkanap után a legnagyszerűbb feltöltődést jelenti). 

Igen, az 1985. május 13-án megjelent "Brothers In Arms" még ma is frissnek hat kilenc gyöngyszemével, mert ahogyan a ’80-as évek teltek-múltak, Mark Knopfler egyre felszabadultabbá vált. Teljesen passzoló filmzenét komponált a keserédes brit filmhez, a „Local Hero”-hoz, producerkedett Dylan „Infidels” című lemezén, majd 1982-ben újra összetrombitálta a Dire Straitset, hogy elkészítsék a grandiózus „Love Over Gold”-ot. Az album mindössze öt szerzeményes, mindegyik elég hosszú és magával ragadó, kettő közülük azonban klasszikus és zseniális is egyben. 

A 15 perces nyitódalt, a „Telegraph Road”-ot a „Making Movies”-turné hangbeállítása közben állították össze, amely úgy meséli el Amerika ipari forradalmát, akár egy irodalmi novella. A „Private Investigations” picit különös, szunyókáló zene-noir, és Knopfler ragaszkodott hozzá, hogy egy hétperces kislemezként jelenjen meg, amely a brit slágerlistákon azonnal a második helyen landolt.

A következő album a dupla koncertlemez, az „Alchemy Live” volt, amely főként a „Love Over Gold”-turnéra alapult és egy sikerei csúcsán lévő zenekar bemutatása is volt egyben. A stúdió falai mögül kiszabadulva a Dire Straits képes volt határait megnyújtani, szárnyalni; a „Sultans of Swing” és a „Telegraph Road” sosem szólt úgy, mint ott és akkor, azon a lemezen. Mindkettő hosszabb és erőteljesebb volt, mint eredeti rögzített változatuk. 

Mark ezt már úgy látta, mint zenekari korszakának a végét. „Most szeretnék valami teljesen mást kipróbálni” – mondogatta abban az időben. „Talán akusztikus gitár lesz, de lehet, hogy rézfúvósok, még nem tudom.” Valószínű, hogy már arra készült, hogy az évtized legjelentősebb lemezét készítse el.

1984 végén Mark ismét egy új felállással kezdte meg a következő stúdióalbum munkálatait Londonban. Még céltudatosabbnak tűnt, minden részletre olyan figyelmet fordított, mint azelőtt soha és egyre nagyobb munkatempót diktált társainak, hogy aztán alig egy hónappal később a  karibi Montserrat szigetén található AIR Stúdióban megvágják a „Brothers In Arms”-ot.

 

Az AIR Stúdió – amit később egy hurrikán a földdel tett egyenlővé – idilli helyen feküdt és úgy tűnt, hogy az ott tartózkodás békés nyugalma lassabbá teszi a Mark által diktált tempót. A „Brothers In Arms” nagy részét áthatja az a könnyedség, ahogyan a zene hívatlanul átszivárog Mark ujja között. A lemez hangulata inkább visszafogott és reflektív volt, a „Why Worry” lágyságától a „Your Latest Trick” késő éjszakai susogásán át a majdnem suttogó címadó dalig.  S amikor a hangzás felerősödik a „The Man’s Too Strong” zúzó akkordjaival, a hatás szinte leírhatatlan.

Mégis, Knopfler új dalai közül az egyik szinte azonnal kiemelkedett. Torzított gitár-riffel kezdődik, Ed Bicknell szerint a ZZ Top inspirációja nyomán, majd egy kézbesítő futár szó szerinti hencegésével folytatódik az MTV-ről, amelyet Mark véletlenül hallott meg egy new yorki műszaki áruházban. Sting jellegzetes vokálja csendül fel a dal elején, egyre panaszosabban énekli a refrént – „az MTV-met akarom!”

John Illsley: „Sting rendszeresen járt Montserratra szörfözni, és egyik este vacsoraidőben bejött a stúdióba. A „Money For Nothing”-ot játszottuk, erre viccesen odaszólt, hogy „Na, balfékek, pont időben csináltátok meg!!” Mark csak annyit kérdezett, hogy ha tényleg úgy gondolja, hogy ez ennyire jó, akkor miért nem segít be egy kicsit. Így aztán ott ragadt velünk.”

Mark egy másik dala, a szökdelő boogie, a”Walk of Life” eredetileg fel sem került volna a nagylemezre, de mivel Ed Bicknellt sikerült meggyőzni, így az utolsó pillanatban még kislemez is készült belőle, amely világszerte nagyobb példányszámban kelt el, mint a „Money For Nothing”.

A „Brothers In Arms” a megjelenése után eleinte langyos visszajelzésekkel találkozott, de pont a megfelelő időben érkezett. Az MTV hamarosan sugározni kezdett az Egyesült Királyságban is, és a csatorna azonnal ráharapott a „Money For Nothing” promovideójára, amit a legelső videoklipként küldött az éterbe. Közben piacra dobták az első cd-lemezeket is, és a „Brothers In Arms” ezen új formátumban is megjelenhetett, amiből  több, mint 1 millió példány fogyott világszerte, így a Dire Straits  közel kerülhetett azon fogyasztók új generációjához is, akik státuszszimbólumnak tartották a zenét.

A lemez a brit slágerlistákon négy éven át szerepelt, kilenc hétig vezette az amerikait, felemelve a zenekart és Knopflert a ’80-as évek megasztárjai, Bruce Springsteen, Michael Jackson és Madonna mellé. És ekkor kezdetét vette egy 18 hónapos világkörüli turné, 247 teltházas koncerttel, 100 nagyvárosban... de ez már egy másik történet kezdete. 

Amikor az utolsó hang is elhalkul ...

1993. május 10. az utolsó dátum a Dire Straits naptárában, amikor is a zenekar egy új, de egyben a legutolsó lemezével örvendeztette meg rajongóit és amely már rögtön, május 22-én felkerült a nemzetközi slágerlistákra.

Ekkor még nem sejtettük, hogy ez a koncertlemez a legutolsó albuma a zenekarnak, amely megörökítette az „On Every Street” 1991-92-ben lebonyolított 216 napos turnéjának legjobb előadásait.

A turné 1991 augusztusában indult Dublinban, európai szakasza egészen október közepéig tartott. A hosszúra sikeredett fellépéssorozatot a zenekar igazából két részletben bonyolította a kontinensen 1992 tavaszától egészen ősz végéig, és közben még beiktattak ausztrál, új-zélandi, illetve észak-amerikai koncerteket is.

Az "On The Night” zenei anyagának alapját két koncertsorozat képezi: a rotterdami Ahoy Stadium három-estés előadása, valamint a franciaországi Nimes - Les Arenes-ben tartott, szintén három fellépése.

Az első koncertlemez, az „Alchemy” megjelenése után kilenc évvel, az 1993. május 10-én megjelent album jól visszatükrözte a Dire Straits felemelkedését a kis kocsmák közönségétől a stadion-rock uralmáig – amelyre Mark Knopfler sosem vágyott igazán és amelynek kiábrándító tapasztalatait sokszor osztotta meg a rajongóival.

Az „On The Night” két dalt (Romeo and Juliet, illetve a Private Investigations) is átvett az „Alchemy”-ről, a „Brothers In Arms”-ról és az új lemezről pedig négy-négy szerzeményt, köztük a kislemezként is megjelent „Calling Elvis”-t és a „Heavy Fuel”-t.

A brit listákon rögtön a negyedik helyre került, de sokak meglepetésére csak egy hétig szerepelt a 20 legjobb album listáján, valamint öt hétig tartotta helyét a negyvenes listán. Az Államokban is mérsékelt sikert aratott a lemez, öt héten át szerepelt a 116. helyen, viszont Svájcban és Új-Zélandon az ötödik, Hollandiában pedig az első helyet szerezte meg.

Forrás:

https://www.udiscovermusic.com/stories/dire-straits-deliver-on-the-night/?utm_source=ka&utm_medium=fa&utm_campaign=FB:Dire%20Straits-Editorial&utm_term=d38de755-9227-49cf-a1b1-b7a25de4d4cd

Szerző: Paul Sexton