Nos, bár ma még csak május 12-e van, én azért kellően rákészülök a holnapi napra – egyrészt, holnap lesz a Kedvesem szülinapja – és lesz még egy születésnap is. Annak a lemeznek, amely megjelenése óta - 41 éve - megdobogtatja a Dire Straits-rajongók szívét. Pedig ez a 41 év nem kis idő. De mégis, olyan jó visszaemlékezni, amikor egy kis mono-magnóval a kezemben, és walkmannel a fülemben állandóan ezt az albumot hallgattam (majd később a középiskolai kollégiumban, még később a főiskolán a tanuláshoz és a jó vizsgaeredmények eléréséhez is ideális segítséget jelentett. Ma pedig egy fárasztó munkanap után a legnagyszerűbb feltöltődést jelenti).
Igen, az 1985. május 13-án megjelent "Brothers In Arms" még ma is frissnek hat kilenc gyöngyszemével, mert ahogyan a ’80-as évek teltek-múltak, Mark Knopfler egyre felszabadultabbá vált. Teljesen passzoló filmzenét komponált a keserédes brit filmhez, a „Local Hero”-hoz, producerkedett Dylan „Infidels” című lemezén, majd 1982-ben újra összetrombitálta a Dire Straitset, hogy elkészítsék a grandiózus „Love Over Gold”-ot. Az album mindössze öt szerzeményes, mindegyik elég hosszú és magával ragadó, kettő közülük azonban klasszikus és zseniális is egyben.
A 15 perces nyitódalt, a „Telegraph Road”-ot a „Making Movies”-turné hangbeállítása közben állították össze, amely úgy meséli el Amerika ipari forradalmát, akár egy irodalmi novella. A „Private Investigations” picit különös, szunyókáló zene-noir, és Knopfler ragaszkodott hozzá, hogy egy hétperces kislemezként jelenjen meg, amely a brit slágerlistákon azonnal a második helyen landolt.
A következő album a dupla koncertlemez, az „Alchemy Live” volt, amely főként a „Love Over Gold”-turnéra alapult és egy sikerei csúcsán lévő zenekar bemutatása is volt egyben. A stúdió falai mögül kiszabadulva a Dire Straits képes volt határait megnyújtani, szárnyalni; a „Sultans of Swing” és a „Telegraph Road” sosem szólt úgy, mint ott és akkor, azon a lemezen. Mindkettő hosszabb és erőteljesebb volt, mint eredeti rögzített változatuk.
Mark ezt már úgy látta, mint zenekari korszakának a végét. „Most szeretnék valami teljesen mást kipróbálni” – mondogatta abban az időben. „Talán akusztikus gitár lesz, de lehet, hogy rézfúvósok, még nem tudom.” Valószínű, hogy már arra készült, hogy az évtized legjelentősebb lemezét készítse el.
1984 végén Mark ismét egy új felállással kezdte meg a következő stúdióalbum munkálatait Londonban. Még céltudatosabbnak tűnt, minden részletre olyan figyelmet fordított, mint azelőtt soha és egyre nagyobb munkatempót diktált társainak, hogy aztán alig egy hónappal később a karibi Montserrat szigetén található AIR Stúdióban megvágják a „Brothers In Arms”-ot.
Az AIR Stúdió – amit később egy hurrikán a földdel tett egyenlővé – idilli helyen feküdt és úgy tűnt, hogy az ott tartózkodás békés nyugalma lassabbá teszi a Mark által diktált tempót. A „Brothers In Arms” nagy részét áthatja az a könnyedség, ahogyan a zene hívatlanul átszivárog Mark ujja között. A lemez hangulata inkább visszafogott és reflektív volt, a „Why Worry” lágyságától a „Your Latest Trick” késő éjszakai susogásán át a majdnem suttogó címadó dalig. S amikor a hangzás felerősödik a „The Man’s Too Strong” zúzó akkordjaival, a hatás szinte leírhatatlan.
Mégis, Knopfler új dalai közül az egyik szinte azonnal kiemelkedett. Torzított gitár-riffel kezdődik, Ed Bicknell szerint a ZZ Top inspirációja nyomán, majd egy kézbesítő futár szó szerinti hencegésével folytatódik az MTV-ről, amelyet Mark véletlenül hallott meg egy new yorki műszaki áruházban. Sting jellegzetes vokálja csendül fel a dal elején, egyre panaszosabban énekli a refrént – „az MTV-met akarom!”
John Illsley: „Sting rendszeresen járt Montserratra szörfözni, és egyik este vacsoraidőben bejött a stúdióba. A „Money For Nothing”-ot játszottuk, erre viccesen odaszólt, hogy „Na, balfékek, pont időben csináltátok meg!!” Mark csak annyit kérdezett, hogy ha tényleg úgy gondolja, hogy ez ennyire jó, akkor miért nem segít be egy kicsit. Így aztán ott ragadt velünk.”
Mark egy másik dala, a szökdelő boogie, a”Walk of Life” eredetileg fel sem került volna a nagylemezre, de mivel Ed Bicknellt sikerült meggyőzni, így az utolsó pillanatban még kislemez is készült belőle, amely világszerte nagyobb példányszámban kelt el, mint a „Money For Nothing”.
A „Brothers In Arms” a megjelenése után eleinte langyos visszajelzésekkel találkozott, de pont a megfelelő időben érkezett. Az MTV hamarosan sugározni kezdett az Egyesült Királyságban is, és a csatorna azonnal ráharapott a „Money For Nothing” promovideójára, amit a legelső videoklipként küldött az éterbe. Közben piacra dobták az első cd-lemezeket is, és a „Brothers In Arms” ezen új formátumban is megjelenhetett, amiből több, mint 1 millió példány fogyott világszerte, így a Dire Straits közel kerülhetett azon fogyasztók új generációjához is, akik státuszszimbólumnak tartották a zenét.
A lemez a brit slágerlistákon négy éven át szerepelt, kilenc hétig vezette az amerikait, felemelve a zenekart és Knopflert a ’80-as évek megasztárjai, Bruce Springsteen, Michael Jackson és Madonna mellé. És ekkor kezdetét vette egy 18 hónapos világkörüli turné, 247 teltházas koncerttel, 100 nagyvárosban... de ez már egy másik történet kezdete.
