1991. szeptember 9-én a Dire Straits végre valami olyasmit tett, amire a rajongók és kritikusok közel hat éve vártak: a világszerte slágerlisták csúcsait döntögető, többmilliós példányszámú „Brothers In Arms” után új lemezzel jelentkezett.
Az albumot a londoni AIR Studios-ban rögzítette a frontember, Mark Knopfler és zenésztársai, de mégis sokan úgy vélték, hogy az „On Every Street” azon lemezek közé tartozik, amelyek minden bizonnyal csalódást okoznak majd – már csak az előző lemezük abszolút őrületes sikere, és talán más okok miatt is. Vagyis … vegyük figyelembe a tényeket:
A
„Brothers
In Arms” az Egyesült Államokban 9 hetet töltött szinte valamennyi
slágerlista első helyén, az Egyesült Királyságban pedig 14 hétig volt
listavezető, valamint először a világon ez a lemez tudhatja magáénak a
tízszeres platina-minősítést, szintén hazai földön.
Mark Knopfler minden bizonnyal teljesen tisztában volt a zenekar kassza- és egyéb más sikerével, amikor 1988-ban úgy döntött, ideiglenesen szélnek ereszti a zenekart, és a Rolling Stone-nak adott interjúban ezzel kapcsolatban így nyilatkozott:
A sajtóhírek zöme azt
szajkózza, hogy mi vagyunk a világ legnagyobb zenekara. Akkor viszont ezt azt
jelenti, hogy a hangsúly nem a zenén, hanem a népszerűségen van – és ebbe
belefáradtam. Pihenésre van szükségem.”
És
így is történt. Az együttes tagjai időközben csak egyszer mutatkoztak együtt a
színpadon, az 1990-ben rendezett Knebworth-i
fesztiválon.
Elegendő
azt mondanunk, annak az esélye, hogy az „On
Every Street” jobb dalokat tartalmaz, mint a hat évvel ezelőtt megjelent
elődje, viszonylag elhanyagolható volt. Ugyanakkor ezzel a ténnyel az alkotó muzsikusok
és a rajongók is tisztában voltak, viszont mindez nem jelentette azt, hogy az
embereket nem érdekli Knopfler és csapatának mondanivalója.
Amikor a Rolling Stone kritikusa meghallgatta a lemezt, úgy vélekedett, hogy az „On Every Street olyan album, amely egyfajta átmenetet képez valahol a Dire Straits radikális újjáalakulása és a gigasikereket rengető, multiplatina Brothers In Arms folytonossága között.”
Ez
persze indirekt állítás, viszont nem pontatlan értékelés – a lemez némely
pillanatai valóban a „Brothers In Arms”
remekműveinek folytatását idézik vissza… és akkor jön a „Calling Elvis”, az egyik
kislemezes szerzemény, amely szinte megcáfolja a fentieket.
És ezen a ponton érdemes megemlítenünk, hogy a „Calling Elvis” videóját gátlástalanul arra tervezték, hogy megszédítse a mélyen tisztelt brit nézőközönséget, válaszolva arra az érdekes amerikai kérdésre is, hogy mi lenne, ha a Dire Straits-tagok a Thunderbirds-sorozat karaktereibe bújnának?
Mégis, a „Calling Elvis” a lemez legsikeresebb dala lett, hiszen a slágerlistákon a 21. helyet foglalta el, valamint még három szerzemény került fel – a „Heavy Fuel” (55. hely), az „On Every Street” (42. hely), és a „The Bug” (67. hely) a legjobbak közé.
Miközben egyik kislemeznek sem sikerült a Billboard Hot 100-ra felkerülnie, a US Mainstream Rock TOP 10 listáján a „The Bug” a 8., a „Calling Elvis” a 3., a „Heavy Fuel” pedig az 1. helyen landolt – valamint utóbbi kettő még bekerült az Alternative TOP 30 listájára is. Most, ha ez nem arról szól, hogy a Dire Straits hangzása némileg megváltozott a „Brothers In Arms” időszaka óta, akkor nem tudjuk, hogy mi másról…
A fentieket összegezve – lehetséges, hogy az „On Every Street” kicsit megkésve érkezett, de végül mégis a folyamatos sikereket elérő albumok között szerepelt az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Svájcban, Németországban, Norvégiában, Portugáliában és még számos, más ország slágerlistáinak az élére jutott, talán egyedül az amerikai Billboard 200 makacskodott – ott „csak” a 12. helyet szerezte meg. Vagyis, csak tartsuk a dolgokat a megfelelő történelmi perspektívában és sose feledjük, hogy ez a teljesítmény a grunge felerősödése időszakában történt, amely azóta is lenyűgöző teljesítménynek számít.
Kár, hogy az „On Every Street” lett végül a Dire Straits hattyúdala, bár bizakodásra adott okot, hogy a lemez megjelenését követően lenyomtak egy nagyon sikeres, mindenhol teltházas turnét – mégis, néhány évvel később a zenekar végleg búcsút intett a közönségnek, de azt nem mondhatjuk, hogy a búcsújuk dicstelen volt.
forrás:
http://weareclassicrockers.com/article/calling-elvis-dire-straits-final-album?fbclid=IwAR0bDGsMrr4VVv4fewr8oWKYMWmaGI4vvHNIzixH5ukpcwPAe8zw1A_aq70
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése