2018. február 4., vasárnap

A helyi hős újból felbukkan


A BBC News jó hírekkel örvendeztette meg a mozi-és a zenerajongókat.

Az 1983-ban készült, ma már filmklasszikusnak számító „Local Hero” alapján musical készül, amelynek Edinburgh-ben lesz a bemutatója. A Royal Lyceum ad helyet a premiernek, amelynek művészeti vezetői David Greig és Bill Forsyth lesznek, - utóbbi a film  írója és rendezője volt.

Mark Knopfler, aki 1983-ban a film zenéjét szerezte, az új produkcióból is kiveszi a részét, hiszen ő írja majd a musical zenéjét és szövegét is. A bemutató időpontját 2019 tavaszára tűzték ki.
Knopfler, aki a többmilliós lemezeladással (is) hírnevessé vált Dire Straits zenekarral vált közismertté, az 1983-as filmhez több népszerű slágert is írt.

A film története egy amerikai olajipari vállalat képviselőjének történetéről szól. Főnökei elküldik Skócia egyik nyugati partjain fekvő (a valóságban nem létező) kis falujába (Ferness), hogy megvásárolja az ott élők földjét egy új olajfinomító megépítéséhez. Azonban „Mac” MacIntyre teljesen beilleszkedik a falusi életbe, és egyre inkább úgy látja, hogy a finomító megépítése tönkre teheti azt a gyönyörű tájat, amit szinte azonnal megszeretett.

A filmet Skócia több helyszínén forgatták, de Ferness falusi jeleneteinek nagy részét Pennan-ban, az Aberdeenshire partján vették fel. A legismertebb jelenet helyszíne az a piros telefonfülke, ahonnan Mac a texasi főnökét (Burt Lancerster) hívja fel, a skót mozi ikonja lett.




A glasgow-i születésű Bill Forsyth több filmet is jegyzett – Gregory’s girl, valamint a Comfort and Joy (melynek filmzenéjét szintén Knopfler írta).

David Graig elismert drámaíró és színházi rendező, aki szerint: „A Local Hero egyike azoknak a nagyszerű skót történeteknek, amik megragadták a nézők világról alkotott elképzeléseit. Tinédzserként nekem is az egyik nagy kedvencem volt.”





A „Local Hero”-t 2019 tavaszán mutatják be a Lyceumban, amelyet majd a londoni Old Vic-bemutató követ.


forrás: http://www.bbc.com/news/uk-scotland-42917459

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"...Mark Knopfler még mindig óriási hatással van rám..." - mit szeret hallgatni a Pink Floyd gitárosa

Mostanában elég sokat lehet olvasni - főként a külföldi sajtóban - olyan interjúkat, cikkeket, amikor a kortárs művészek egymás munkásságát ...