2023. január 24., kedd

40 éve ropják a medencénél

A Dire Straits „Twisting By The Pool” című dala régi, főként koncerteken előadott közönség-kedvenc volt, amely soha, egyetlen stúdióalbumra sem került fel.


Miután a zenekar 1982 szeptemberében megjelentette negyedik lemezét, a „Love Over Gold”-ot, az őket feltétel nélkül imádóknak közel két és fél évet kellett várniuk a következő zseniális zenei anyagra, amely „Brothers In Arms” néven látott napvilágot.

De mégis, 1983 első hónapjai mégsem teltek tétlenül a Dire Straits számára, mert az új év néhány, addig kiadatlan szerzemény megjelentetésével indult, „ExtendedancEPlay” címmel, amely az Egyesült Királyságban 1983. január 10-én  - az első dal után - „Twisting By The Pool” néven került a boltokba, és a brit listákra is így került fel, január 22-én.


Az EP (vagy más néven középlemez – olyan hagyományos hanglemez, vagy CD-lemez, amely túl hosszú egy kislemeznyi anyaghoz viszonyítva,  a nagylemezhez képest pedig jóval kevesebb zenét tartalmaz) nemzetközi kiadása három új dalt tartalmazott, köztük a „Two Young Lovers”-t, és az „If I Had You”-t. Az Államokban megjelent változatra már egy negyedik dal, a „Badges, Posters, Stickers, T-Shirts” is rákerült, a szerzőjük Mark Knopfler volt. A felvételeken már nem Pick Withers dobolt, aki a „Love Over Gold” munkálatainak befejezése után távozott a zenekarból, helyére érkezett Terry Williams.

A „Twisting By The Pool” egyebként régebb óta ismert dal volt, mert az együttes rendszeresen előadta korábbi koncertjein, a New Musical Express már 1979-ben is megemlítette, egy belfasti koncertbeszámolójában (Whitla Hall, Queen’s University), valamint a „Love Over Gold”-turné (1982-83) műsorának részeként is hallhatta a közönség.

Az amerikai, négydalos verzió is a „Twisting” címet viselte, „mini-albumként” is emlegették, mivel a nagylemezek listájára került fel az 53. helyre, ahol 15 héten át tartotta pozícióját. A dalhoz február elején készítettek egy videót is, de ez a sikeresebb előrébb jutást sajnos nem nagyon segítette.

Angliában viszont, ez dús, rock & rollos címadó dal önmagában is egyedülálló volt, a lista 24. helyére került, a U2 „New Year’s Day”-e mögé, de nem sokáig időzött itt, a 14. helyre ugrott, alig két héttel azután, hogy a negyedik nagylemezük felkerült a legjobb 20-as listára.

S aztán néhány héttel később, amikor a „Twisting” lekerült a listákról, új fejezet kezdődött Mark Knopfler zenei pályafutásában, mert 1983 márciusában jelent meg első, a legjobban ismert és kedvelt filmzenéje, a „Local Hero”, amelyet a Bill Forsyth által rendezett filmhez írt. A történet 2019 márciusában új, színpadi köntösben lesz látható az edinburghi Royal Lyceum Theatre előadásában, amelyhez Knopfler új dalokat is komponált.

Szerző: Paul Sexton

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"...Mark Knopfler még mindig óriási hatással van rám..." - mit szeret hallgatni a Pink Floyd gitárosa

Mostanában elég sokat lehet olvasni - főként a külföldi sajtóban - olyan interjúkat, cikkeket, amikor a kortárs művészek egymás munkásságát ...