2020. szeptember 29., kedd

Sok gitár, sok dal, egy legenda

Mark Knopfler – az utolérhetetlen pengetős – 2. rész

Mark Knopfler már jó ideje ott szerepel a brit gitáróriások panteonjában egyedülálló ujjstílus-játékával – és méltán. Az alábbi, Michael Leonard tollából származó – egyébként nagyon részletes – írás bemutatja az olvasónak a muzsikus által használt felszerelést, hangszereket, amelyek segítségével legnagyobb slágerei születtek.

Fegyvertársak Gibsonnal

A zenekar ötödik stúdióalbuma, a Brothers In Arms megjelenésével újabb fordulat következett be Knopfler gitárhasználati szokásaiban, mert ahogyan két lépést tett előre, úgy hátra is lépett egyet.

A visszalépést az jelenti, hogy a gitáros a ’80-as évek közepétől újból a Gibson Les Paul használatát preferálta, új hangzást keresve az egytekercses hangszedőkkel ellátott gitárjai között, így vásárolt egy Les Paul Standard Reissue 1959-es modellt 1984-ben, az eladó pedig nem más volt, mint a híres new yorki hangszerbolt-tulajdonos, Rudy Pensa. S ne felejtsük, ez volt Knopfler első, saját tulajdonú Gibsonja, amit újként vásárolt, továbbá 1983 előtt maga a cég sem látta el az újbóli kiadás jelzővel a Les Paul-okat. Némelyek úgy tartják, hogy a gitár sorozatszáma is – 90006 – utal az évjáratra, amely 1983 vagy 1984 lehet, viszont Knopfler egyszer úgy nyilatkozott, hogy valójában a ’70-es években készült – mindezektől függetlenül a katalógusokban 1983 szerepel gyártási évként.



És ha már Rudy Pensa neve előkerült, róla még annyit érdemes tudnunk, hogy a Knopflerhez fűződő barátsága révén alkotott számos kitűnő gitárt – főként Stratocaster-utánzatokat – amelyek már a jövő zenéjéhez készültek. Ezek egyike Knopfler megrendelésre gyártott fekete Pensa-ja, ami valójában egy gitár-kontroller (MIDI), sok gombbal és eredetileg egy Synclavier II szintetizátor vezérléséhez készült. Valószínű, hogy a zenei számítógépek említésekor senki sem gondolná, hogy egy olyan hagyományos gitáros, mint Mark Knopfler, ilyet használna, de erre mégis sor került – a So Far Away című Dire Straits-dalnál, valamint a filmzenék – Local Hero, Last Exit To Brooklyn – felvételeinél.

De visszatérve a Gibson Les Paul Standard-re, amely a ’80-as években készített modellek elő-kiadása lehetett (preissue), olyan dalokat emelt világhírűvé, mint a Money For Nothing, a Brothers In Arms, valamint a You and Your Friend.

A nagyon kapós Money For Nothing-hangzás fő titka a Knopfler által használt Gibson Les Paul, és egy Dunlop Cry Baby wah-pedál. Az egyik visszaemlékezés szerint a wah-pedállal csináltak valamit, amikor Mark játszogatott a Les Paul - Marshall JTM45 kombinációval és egyszer csak kijött ez a hangzás. Állítólag a pedált le is csavarozták abban az állásban.

Egy másik verzió szerint -  amit a zenekar hangmérnöke, és a Brothers In Arms társproducere, Neil Dorfsman is megerősített egy, a Sound On Sound magazinnak adott interjúban –  a stúdióban éppen csak valami nem éppen szándékos beállításnak köszönhetően, ahol a mikrofonok összevissza álltak, valami olyan fáziskioltások jöttek létre, amit azóta sem sikerült se reprodukálniuk, se modellezniük digitálisan. Ebben a verzióban az erősítő Laney volt, a gitár egy Les Paul Junior... Mindenesetre érdekes, hogy nincs egyetértés. A hangzás érdes, torzított, csikorog, mégis van benne valami gömbölyű és lágy is.

Végül is, sokan tartják úgy, hogy mindegy, melyik Gibson Les Paul kerül szóba: Standard, Junior vagy Rack, a tökéletes hangzáshoz Mark Knopfler ujjai kellenek …

A Brothers In Arms ázsiójának is jót tettek a megbízható Schecterek, az új Pensa-Suhr-ok, a jó öreg Stratocasterek hangzása és persze a National lágysága. De mégis, a Gibson Les Paul volt az igazi befutó, amellyel Knopfler az egész világot bejárta … majd nemsokára beszerezte második Les Paul-ját, egy Custom Standard Reissue 1959-es modellt, amely kb. 1984-1985-ben készült, és a sorozatszáma Mark Knopfler születési dátuma: 12849. 

Szintén sokat nyúzott hangszer – többek között a Brothers In Arms-turnén, valamint a Live Aid-koncert fellépésén is ezt használta a zenész, de egy interjúban mégis lekicsinylően nyilatkozott róla: Ez csak egy szép gitár, divatos tetszetős fedlappal, de semmi több. Angliában a legtöbb gitáros inkább a szimpla fedlapos változatot részesíti előnyben, ahogyan én is… 

S most elérkeztünk Knopfler régi és újabb egyedi Pensa-gitárjaihoz, amiket a ’80-as évek végétől rendszeresen használt, és amik tulajdonképpen a Gibson- és a Fender-hangzás ötvözésének eredményei, s nem mellesleg világhírűvé tették Rudy Pensa nevét: Pensa MK1, MK2, MK2 Plus, valamint a Pensa MK90-es modellek iránt napjainkban is igen nagy a kereslet, és Knopfler az elmúlt években is főleg csak Pensán játszott, illetve a Dire Straits utolsó stúdió-albumán, az On Every Streeten (1990) és az azt követő turnén is főként ezt használta.


forrás:

https://guitar.com/guides/essential-guide/guitar-legends-mark-knopfler-the-guitarist-with-inimitable-touch/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"...Mark Knopfler még mindig óriási hatással van rám..." - mit szeret hallgatni a Pink Floyd gitárosa

Mostanában elég sokat lehet olvasni - főként a külföldi sajtóban - olyan interjúkat, cikkeket, amikor a kortárs művészek egymás munkásságát ...