2019. november 22., péntek

Négy húr meg négy kerék – A basszeros kedvenc verdái

John Illsley a Dire Straits basszusgitárosaként maga is részese volt annak a hatalmas sikernek, amit a zenekar világszerte bezsebelt magának – a több mint százmilliós példányszámú lemezeladásoknak köszönhetően.

A zenekar – élén az énekes-gitáros-szerző Mark Knopflerrel – alig 10 év alatt tucatnyi slágerrel hódította meg a publikumot, amelyek közül a „Sultans of Swing” és a „Romeo and Juliet” több mint 1200 hetet töltött az angol slágerlistákon, a „Brothers In Arms” lemezükkel pedig világszerte az első helyre kerültek.

De mindezeket megelőzően John Illsley egy csóró szociológus-hallgató volt, akinek első kocsija egy leharcolt, rozsdás  Rover P5 volt – sokszor ő maga is elcsodálkozott rajta, hogy el tudott vele indulni, ezért nemsokára lecserélte egy Wolksvagen GTI A-ra.


„Remek kis autó volt, bírta a gyűrődést és a maga idejében gyors kocsinak számított. Sokba sem került és nem hinném, hogy akkoriban bárki közülünk ennél drágább autót megengedhetett volna magának …”

Az idén 70. életévét betöltött zenész a leicestershire-i Market Harborough-ban nőtt fel, apja bank-tisztviselőként dolgozott. A családban négy gyermek nevelkedett szűkös anyagi körülmények között.

„Szerettük a kényelmet, de igyekeztünk minél takarékosabban élni. A nyári szünidők idején bezsúfolódtunk apám Vauxhall Wyvern-jébe és elindultunk Cornwall-ba úgy, hogy nem volt sem biztonsági öv, sem rádió – ilyenkor mindig I-Spy-t játszottunk…

Amikor már elég idős voltam, anyám Hillman IMP-jén tanultam meg vezetni, aztán a bátyámmal, Williammel vettünk 10 fontért egy régi Ford Popular-t. Később Londonba költöztem, de egy kenti fakereskedésben kaptam csak állást – meg egy Hillman Minx céges autót.”

„Később, miután felhagytam a szociológiai tanulmányokkal, akkor vettem meg a nem túl elegáns, de nagyon érzékeny Rover P5-öt, ami 14 mérföldet tett meg egy gallon (kb. 4.5 liter) üzemanyaggal – így nagyon költséges volt, ha bárhová időben el akartam jutni. Bizalmi állásom volt, gyakornokokat pátyolgattam, be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok magasabb képesítést is szerezni. Az iskolában viszont mindig rosszul teljesítettem, és ott is hagytam, még mielőtt megkaptam volna a diplomámat. A szüleim őrültnek tartottak, de mégis hagyták, hogy a saját utamat járjam ..”

Aston Martin DB5

A Dire Straits megalapításának ötlete akkor merült fel, amikor John és az ifjabb Knopfler közösen béreltek lakást Deptfordban. John ekkor még diák volt és amikor egy délelőtt hazament, a nappaliban ott találta a földön fekvő, mélyen alvó Mark Knopflert, aki takaró helyett a gitárját használta.

„Mark briliáns muzsikus volt, ő tényleg értett a dalszerzéshez is. Egy esti kocsmázás alkalmával döntöttünk úgy, hogy csinálunk egy zenekart – és innentől kezdve aztán nagyon sok londoni, meg környékbeli klubot, kocsmát bejártunk, mire eljutottunk az első lemezszerződésig.

A Dire Straits 1978-tól egyre magasabban ívelő karriert futott be, amelynek tetőpontját az 1985-ös „Brothers In Arms” lemezük jelentette, amelyből világszerte több, mint 30 millió példányszám fogyott, és Angliában ott szerepelt a nyolc legnépszerűbb nagylemez között. Később, 1995-ben, amikor a zenészek útjai végleg elváltak egymástól, Illsley új vállalkozásba kezdett – kocsma és vendéglőtulajdonos lett.

A díjnyertes East End Arms-t vezeti Hampshire-ben, Lymington közelében, de azért néha hiányzik neki a pörgés és a jövés-menés -  az izgalom, ami akkor fogja el az embert, ha 50.000 ember előtt kell fellépni. A muzsikálást azonban sosem hagyta abba, hiszen az évek során egymás után jelentek meg a szólólemezei, a legutóbbi éppen 2019. március 1-én került a boltokba „Coming Up for Air” címmel.
Négy gyermekével és feleségével, Stephanie-vel él, jelenleg két autót, egy elektromos Tesla Model S-t és egy 1960-as Mercedes SL-t használ.

„A Mercedes a kedvenc márkám, de volt egy őrült pillanatom, amikor vettem egy 1978-as Aston Martin Vantage-t. Amikor legelőször vezettem, olyan érzésem volt, mikor egy vadlovat kell betörni .. Egyszer pedig Mark Knopflerrel közösen vettünk egy Aston Martin DB5-öt, 11.000 fontért, de néhány évvel később eladtuk ugyanennyiért – ez a típus most is egy kisebb vagyont ér…”

1968 Ford Popular
1974 Rover P5
1983 Aston Martin DB5
1983 Mercedes-Benz W123 estate
1992 1978 Aston Martin V8 Vantage
2015 Tesla Model S
2016 1967 Mercedes-Benz SL
My dream car Jaguar I-Pace


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"...Mark Knopfler még mindig óriási hatással van rám..." - mit szeret hallgatni a Pink Floyd gitárosa

Mostanában elég sokat lehet olvasni - főként a külföldi sajtóban - olyan interjúkat, cikkeket, amikor a kortárs művészek egymás munkásságát ...