Mark
Knopfler 2002. szeptember 30-án megjelent albuma, a Ragpicker’s Dream” szinte
valamennyi dalát a vándorló munkások küzdelme ihlette.
Szinte valamennyi Mark Knopfler album titkon magában rejti a gitáros zenei DNS-éhez vezető kódokat. A 2000-es évek
elejére dalszerzői tevékenységének ez a tudatalatti eleme egyre inkább
eltávolította a stadionokat megtöltő Dire Straits rock-korszakától és
fokozatosan közelebb vitte a korai éveire jellemző folk és akusztikus dalok
világához. Ennek eredményeképpen jelent meg 2002. szeptember 30-án (az eddig
megjelent filmzenei alkotásait ide nem sorolva) harmadik szólóalbuma, a „Ragpicker’s
Dream.”
Az album nyitódala, a két héttel
korábban kislemezként is megjelent „Why
Aye Man” pontos áttekintést nyújt a lemez dalait
ihlető változatos témákról, amelyekhez a gitáros a későbbiekben is visszatért.
Dalok a vándorló munkásosztálybeliekről, akiknek egyedüli vagyona a méltóság,
a kitartás és a túlélésért folytatott harc. A „Why Aye Man” a „Down The Road Wherever”-turné koncertjeinek is a nyitószáma
volt, talán nem véletlenül.
Ennek a dalnak a szereplői
észak-angliai munkások (geordie-k), akik a Thatcher-kormányzat idején arra
kényszerültek, hogy a Tyne mellől Németországba vándoroljanak munkát vállalni:
„Nincs
esélyünk a felszínen maradni
muszáj
lesz hajóra szállni
gazdasági
menekültként a németekhez menni”
A Newcastle-ban született Jimmy Nail kiáltja mindig a címadó sort
a háttérben, amelynek tulajdonképpeni jelentése egy nagyon lelkesen kimondott
„igen” az ottani nyelvjárás szerint.
A lemezen egyébként nagyon jól
megfigyelhető Knopfler folyamatos törekvése, hogy párhuzamokat vonjon az angol
és amerikai dél társadalmi történései, valamint a saját utazási között:
„Newcastle-ből
Londonba – dél felé, valamint Amerikában is mindig délre indulva – ez
egyfajta mitikus dolog, ami állandóan hívogat. Kezdetektől fogva érdekesnek
találtam, hogy a saját földrajzi helyzetemet belevegyem a dalokba – így van ez
az első Dire Straits lemez (Southbound Again) megjelenésétől fogva egészen a
„Fare Thee Well Northumberland”-ig.
Ez utóbbi dalban az elbeszélő nehéz
búcsúját hallhatjuk, aki kénytelen volt szeretett otthonát elhagyni:
„ .. vigyen a központi állomásra
gyűlölném
elhagyni a Tyne-t
egy
átkozott, istenverte putriért
viszlát,
öreg barátom…”
Egy másik különleges helyszín is
megjelenik az albumon a „Hill Farmer’s
Blues” című szerzeményben, amely egy apró, durhami településre, Tow Low-ra
utal.
A lemezt 2002 első felében rögzítették
Nashville-ben és Londonban. Pontosan öt nap különbséggel jelent meg elődje, a
szintén közkedvelt „Sailing To Philadelphia” kiadása után (2000. szeptember 25.) .
A Knopflerrel duettet éneklő James Taylor akkor úgy nyilatkozott a címadó
szerzeményről, hogy „ez a világ
legcsodálatosabb modern balladája, amit ismerek.”
A „Ragpicker’s Dream” produceri
munkálatait Mark Knopfler mellett Chuck Ainlay látta el, a közreműködő
muzsikusok között pedig már sok név ismerős lehet: Richard Bennett –gitárok, Jim
Cox - billentyűsök és Chad Cromwell - dobok. Guy Fletcher a Dire Straits korszak óta
hűséges segítője Knopflernek, valamint a pedál-steelgitáros Paul Franklint sem kell bemutatnunk, aki
három dal felvételeire ugrott be kisegítőnek.
A korong többi szerzeményében barátok,
tinédzserkori példaképek jelennek meg, akik nagyban motiválták Knopfler zenei
pályafutását. Az egyik ilyen hős a The
Shadows szólógitárosa, Hank Marvin.
„A
Shadows produkálta az első, Beatles-előtti legjelentősebb hangzást, ami
bekapcsolt engem és még sok fiatalt a zene vérkeringésébe. Természetesen ezért
akartam, hogy az első elektromos gitárom piros legyen – Hank gitárja miatt. A
„You Don’t Know You're Born” befejező része kicsit hasonlít az ő
hangzásvilágához, amit tudatosan alakítottam ki.
Itt kell megemlítenünk egy amerikai
country-muzsikust, Roger Millert. „Nagyon örülök, hogy még a halála előtt
sikerült vele találkoznom. Rendkívül elbűvölő személyiség – akár az Egyesült Államok elnökének is megválaszthatták volna, ha ő is akarta volna. A „Quality
Shoe” tisztelgésem az ő „King of Road”-ja előtt.”
A „Ragpicker’s Dream” rögtön felkerült
a Music & Media‘s Pan-European Top
100 Albums lista negyedik helyére azon egyszerű oknál fogva, hogy a
megjelenését követően a térség kilenc országában a legjobb 10 album között
szerepelt. Az Egyesült Királyságban és Németországban arany-, Norvégiában pedig
platinalemez minősítést kapott.
Mark Knopflernek ekkortájt még sok egyéb más terve is volt, de 2003-ban egy súlyos motorbaleset mindezt
felülírta – hét bordáját és a kulcscsontját is eltörte, így hosszú hónapokra
kényszerült tokban tartani kedvenc hangszereit. De mégsem töltötte tétlenül ezt
az időszakot, hiszen alig egy évre rá kiadta következő lemezét, „Shangri-La”
címmel.
Egy későbbi interjúban elmondta, hogy „bármi vonja is el a figyelmemet, vagy érjen
akármilyen kellemetlenség, mindig képes leszek dalokat írni. Sajnos hajlamos vagyok arra, hogy könnyen
kizökkenjek a kerékvágásból – ezt annak idején már a tanáraim is megmondták.
De még ezzel együtt is sikerül írnom – vagyis bizonyos értelemben én is "rongyszedő" vagyok.”
Szerző: Paul Sexton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése