A rock története fordulatos és szerteágazó,
egyes zenekarok pályafutása néhol egészen meglepő fordulatokat vesz, így néha nehéz elképzelnünk,
hogy a XX. század egyik legzseniálisabb szerzeménye, amely 1978. május 19-én
jelent meg, egy ideig nem került a slágerlisták látókörébe.
Mark
Knopflernek ez az egyetlen dala egyenesbe tette a zenekar karrierjét 1978 első
felében, igaz, ehhez kellett a Radio BBC némi segítsége (Charlie Gillett) is,
hogy aztán majd alig néhány hónap leforgása alatt az egyik legkedveltebb
koncertbanda legyen a Dire Straits – szinte saját magukat megjelenítve a
dalszövegben.
Senki
ne gondolja, hogy a „Sultans of Swing” szólt éjjel-nappal a rádióban, vagy akár
a tv-ben, de minden esetre remek inspirációt adott egy jóval későbbi
Knopfler-szerzeményhez, a 2015-ös „Tracker” egykik dalához, a „Beryl”-hez:
„Azt hiszem, hogy a „Beryl”
akár a kistestvére is lehetne a Dire Straits „Sultans”-jának. Sok hasonlóság
van a mondanivalójuk között, szándékosan utaltam vissza arra az időszakra,
amelynek – sajnos – sokszor van/volt aktualitása. Visszahozza azt a küszködéssel és
vég nélküli próbálkozással teli korszakot, amikor valóban a Szultánok szerepét
kellett alakítanunk –egyik bulit a másik után csináltuk egy komolyabb turné
reményében, amire a kezdeti időszakban semmi kilátásunk nem volt, de amit később
mégis sikerült megcsinálnunk… valójában innentől datálható a banda sikere.”
Május
hónapban – amikor a „Sultans” kislemeze megjelent az Egyesült Királyságban, a
zenekar a Climax Blues Band zenekarral turnézott, majd a Styx előzenekaraként
kapott turné-lehetőséget. Júniusban viszont már a saját turnéjukat bonyolították, de a „Sultans”
egészen 1979 januárjáig nem vált igazán sikeressé – ekkor hódította meg
debütáló lemezük az Államokat, így a kislemez is rögtön mindenhol az első öt
legjobb dal között szerepelt. Amikor túl voltak az első amerikai fellépéseken
és visszatértek Angliába, a dal hónapokon keresztül listavezető volt, (legrosszabb
helyezés a 8. volt) végleg megalapozva a zenekar későbbi sikereit.
Forrás:
Szerző: Paul Sexton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése