Ed
Bicknell-interjú, a Dire Straits budapesti koncertje kapcsán
Immár nyolc éve menedzseli az
együttest. Sok minden történt ez alatt, talán olyasmik is, amik érzékenyen
érintették a társaságot. Problémát okozott például a fivér, David Knopfler
kiválása?
Nagy gond volt.
Új arcokat is láttunk a
zenekarban: gondolja, hogy ez megváltoztatja a Dire Straits stílusát?
Igen.
Messze a legjobb összeállítás az, amellyel most dolgozunk. S ha felidézem a
kezdeti időket, csodálkozom azon, hogy egyáltalán sikerült befutniuk. Egyébként
nemcsak a három új fiú hozott változást: amikor egy új lemezt készítünk és
próbálunk, minden megváltozik. Az új nagylemez dalai például tegnap este a
koncerten már jobbak voltak és mások is, mint ahogy rögzítettük őket. Különösen
a Money For Nothing és a The Man's Too Strong sokkal jobb élőben, mint az
albumon. Ez persze csak az én véleményem, hiszen minden este látom és érzem és
tudom, hogy az élő előadás egyre jobb Nekem egyébként a koncertlemezük a
kedvencem — azt hiszem, a zenészeknek is.
Ön az együttes menedzsere, de
úgy tudom, szintén muzsikus.
Igen,
dobos voltam.
A zenészek megfogadják a
tanácsait?
Nos,
nem egészen így megy a dolog. Nézze, ezek a muzsikusok igen értelmes és tudatos
emberek, és már nem is tizenhét évesek. Mark Knopfler, John lllsley meg jómagam
régóta együtt vagyunk, amióta csak elkezdtük. Az én feladatom az, hogy
megtervezem a dolog üzleti oldalát, elkészítem az útiterveket, helyükre állítom
az embereket, akikkel együtt dolgozunk: a koncertek technikai személyzetét, a
fuvarozóvállalatok embereit, a világosítókat stb. Ezzel — kivételes esetektől
eltekintve — nekik nem is kell törődniük, bár tudják, hogy mi történik Ha
például egy koncerten valami nem jól sikerül, szólok nekik. Mivel már ilyen
régóta dolgozunk együtt, a helyzet ugyanaz, mint az idős házaspároknál, akiknek
hetedik érzékük van az ilyesmire Az, hogy szólok, csak annyit jelent, hogy
megfogalmazom, amit már úgyis tudnak. Nem is emlékszem, hogy nehezteltek volna
ilyesmiért, akár a zenei tartalomról, akár az üzleti ügyekről volt szó. Öt
évvel ezelőtt veszekedtünk utoljára . . . micsoda unalom!
Ez a koncertsorozat az együttes
legnagyobb vállalkozása.
Kétszázhúsz
koncertet adunk, 1986 márciusában fejezzük be Ausztráliában. Szeretnénk minél
több országba, minél több emberhez elvinni a Dire Straits muzsikáját. Egyrészt
olyan helyekre, ahol még nem voltunk, ráadásul öt éve nem jártunk
Észak-Amerikában.
A Brothers In Arms album Monserrat szigetén készült, George Martin stúdiójában.
Azonosak-e a zenészek?
Igen
is, nem is. November—decemberben, majd január—februárban volt Monserrat, Air
Studios, azután Power Station, New York, ott fejeztük be Mindenki játszik
rajta, aki most jelen van, kivéve Jack Sonni, új gitárosunkat és Chris
White-ot, az új szaxofonosunkat. Az igazság az, hogy ha hamarabb velünk lettek
volna, már szerepelnének a lemezen. A lemezen a Brecker fivérek játszanak, Mike
Mainieri pedig segített a hangszerelésben. John lllsley eltörte a karját a
felvételek közben, kénytelenek voltunk másik basszusgitárost keresni. Neil
Jason működött közre az egyik dalban, Tony Levin, a King Crimson
basszusgitárosa egy másikban. Néhány számon Omar Hakim, a Weather Report dobosa
működött közre. Jó barátunk. Sting, a Police énekese énekli az egyik dalt.
Melyiket?
A
Money For Nothing-ot.
Milyennek találta a budapesti
bemutatkozást?
Azt
hiszem, nagyszerű közönségünk volt. Nagyszerű volt találkozni egy lelkes, de
mégis fegyelmezett tömeggel. Mintha intellektuálisan dolgoznák fel, hogy mit
csinálunk.
Lehet, hogy így is volt, mert a
Dire Straitst ilyen együttesnek tekintik.
Igen.
Magas kultúra (hehe)! Észrevettem. Ugyanis sétálgattam a csarnokban, és sokan
voltak olyanok, akik úgy figyeltek mindent, mintha az egyetemen lennének. És a
zenekar talán tegnap játszott a legjobban az egész eddigi turné során. A tegnap
esti és az azt megelőző bécsi koncert nagyon jól sikerült. Tíz koncertünk volt
előtte. Legalább ennyi idő kell mindenkinek, hogy kidolgozza a játék apró
finomságait Akadtak problémák a felszereléssel is, de már sikerült kiküszöbölni
ezeket. Nagyon komoly technikai berendezések vannak a színpadon. Kész csoda,
hogy minden este minden jól működik. Remélem, ezentúl is kifogástalan lesz a
technika.
Véleménye szerint, ami a
dalszövegeket illeti, a Dire Straitsnek ugyanazok a gyökerei, a háttere, mint
az induláskor?
Ez
érdekes kérdés. A szövegeket Mark írja, a válasz mégis: nem. A helyzet
megváltozott. Ez már egy híres rock-együttes, amely világ körüli útra megy és
nagyon sikeres Néha félő, hogy ha egy rockgroup ilyen híres, elveszíti a
kapcsolatát a közönséggel Nekünk még sikerült ezt megtartanunk. Mark sokféle
témáról ír. Sohasem írta volna meg a Telegraph Road-ot mondjuk a Sultans Of
Swing-gel egyidejűleg. Majd nem minden dalának (ön)életrajzi alapja is van. A
Telegraph Road egy létező utca Detroitban, végigmentünk rajta, emlékszem esett
az eső. Mark éppen akkor olvasott egy könyvet (The Growth Of The Soil), amely
az amerikai városok születéserői szól. A Rómeó és Júlia egy nagyon is élő,
létező lányról szól. A Brothers In Arms végül is egy békedal, amelyet
közvetlenül a falklandi háború váltott ki. Mark nagyon érzékeny a világra,
amelyben él. És mert a világ változik, a versei is változnak.
Melyik a kedvenc dala a
lemezről?
A The Man's Too Strong. Ez a dal a háborús
bűnösökről szól, sőt azt hiszem, főként Rudolf Hessről. Fényképek váltották ki
belőle ezt a gondolatsort Az emberek nem felejthetik el a fasizmust, bár végül
csak a humán szellem képes legyőzni. Számomra Mark dalai közül örökre a
legkedvesebb a Tunnel Of Love.
Az igazság az, hogy tegnap este
éppen ez a dal egy kicsit, hogy is mondjam ... kizárólag az erősítők miatt …
szóval …
Mondja csak.
Elmondom. A színpad és a
technikusok keverőpultja között álltam, és úgy éreztem, ez volt talán az
egyetlen dal, amely „szét volt erősítve" ...
Nocsak.
Nem lehetett kivenni sem a
szöveget, sem a hangszereket. Tekintse ezt visszajelzésnek.
A
helyzet az, hogy minden rock’n'roll vagy ilyen jellegű szám után, amely az élő
koncertek manírjai közé tartozik, jó esély van rá, hogy a következő dalok túl
hangosak lesznek. Általában nagyon jó a hang, a hangmérnökünk is nyolc éve van
velünk, és valójában csodálatos, hogy minden épületben képes megbirkózni az
akusztikával. Mindenesetre ezt megemlítem neki.
Szerző: Bárdos Jenő
forrás: Polifon 1985/4. szám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése