Mark Knopfler 1949. augusztus 12-én
született a skóciai Glasgow-ban, skót édesanya és magyar-zsidó származású apa
gyermekeként. Mark első gitárja egy 50 fontos Höfner Super Solid volt. Az 1960-as években főként iskolazenekarokban
játszott, kedvencei Elvis Presley, a
gitáros Chat Atkins, Scotty Moore,
B.B.King, Django Reinhardt, Hank Marvin, és James Burton voltak.
Testvérével, David Knopflerrel 1977-ben megalapította a Dire Straits zenekart. Vele, valamint barátaival, John Illsleyvel és Pick Withersszel 1977 végén öt dalt rögzítettek, amelyből négy – „Sultans of Swing, Water of Love, Down To
The Waterline, Wild West End” – szinte azonnal sláger lett.
Knopfler a Dire Straits vezető gitáros-szerzőjeként
világszerte 120 millió lemezt adott el, négy Grammy-díjat nyert. A Rolling
Stone magazin a minden idők 100 legjobb gitárosát felsoroló listáján a 27
helyet foglalja el. A következőkben bemutatjuk azt az öt elektromos gitárt,
amelyek végigkísérték Mark Knopflert a karrierje során.
1. Höfner Super Solid V2
Ez a gitár, amelyet Mark 1964-ben, (15
évesen) édesapjától kapott, 50 fontba került és nagyon különleges helyet foglal
el a hangszer-gyűjteményében. Jellemzői: 1962-es gyártmány, vörös szín, szigetelőszalaggal
ragasztott fogólap, kettő 510-es „Diamond Logo” pickup.
Ez volt Mark első gitárja, de mivel
erősítőre nem volt pénze, ezért a család rádióján keresztül szólaltatta meg.
Annak ellenére, hogy azóta már több mint 50 év eltelt, a gitáros még mindig
féltve és különös gondoskodással őrzi.
2. 1959 Gibson Les Paul Special Doublecut
Ez a legrégebbi gitárok egyike, amelyet
Knopfler a vörös, 1961-es Stratocaster előtt használt, és amelyet a „Guitar
Stories” című dokumentumfilmben is bemutatott, ahol arról a hat gitárról
beszélt, amelyek dalainak egyedi hangzást kölcsönöztek. Jellemzői: kétrétegű
mahagóni-test, vörös cseresznye szín, kettő, P-90-es pickup.
3.
1961 Fender Stratocaster
Ezt a gitárt akkor vette Knopfler,
amikor megjelent az első Dire Straits album, 1978-ban. Valószínűleg ez volt az
első Fender Stratocaster, amellyel a „Sultans of Swing”-et szalagra játszotta,
és amely a nagylemezen is hallható.
Amikor Marké lett a gitár, az eredeti piros színt „levakarta” és vörösre festette, hogy olyan „álomgitárja” legyen – akárcsak Hank Marvinnek. Az első Dire Straits lemezt ezzel juharfa-nyakú hangszerrel rögzítette, 1979 után már csak ezt használta, de a ’80-as évek közepétől már egyre inkább kímélte és otthon tartotta, nyilvánvalóan érzelmi okok miatt.
Amikor Marké lett a gitár, az eredeti piros színt „levakarta” és vörösre festette, hogy olyan „álomgitárja” legyen – akárcsak Hank Marvinnek. Az első Dire Straits lemezt ezzel juharfa-nyakú hangszerrel rögzítette, 1979 után már csak ezt használta, de a ’80-as évek közepétől már egyre inkább kímélte és otthon tartotta, nyilvánvalóan érzelmi okok miatt.
4. 1962 Fender Stratocaster
Mark második Fender Stratocastere, amit
a ’70-es évek vége felé szerzett. Úgy gondolják, hogy a hangszer valamikor a ’60-as
évek elején készült, de eredetileg japán gyártmány volt, juharfa-nyakkal, ami
ebben az időben nem jellemezte az Amerikában készült modelleket.
A típus-meghatározást illetően számos
teória született, sokan próbálták meg az eredetét kideríteni. Egyesek szerint a
gitár egyes részei Japánban készültek. Mark juharfa-nyakú gitárját 1982-ben
John Suhr szétszedte (az amerikai Suhr Guitars cég alapítója- LK.), aki felfedezte
ezeket az anomáliákat és az eredeti nyakat egy Schester juharfa-nyakkal
helyettesítette. Ezek után nem kellett sok idő hozzá, hogy Mark észrevegye, a Stratocastere nem valódi, így azt végleg lecserélte Schesterre és később
más modelleket is használt.
A hangszert állítólag egy jótékonysági
aukción értékesítették, de hogy valóban tulajdonost cserélt-e, azt nem tudjuk.
5. 1969 Fender Telecaster Thinline
Ez a gitár tulajdonképpen Davidé volt,
de Mark slide-gitárként használta a „Water of Love”-on. A gitártest eredetileg üreges volt, de később Mark barátja, Steve Phillips egy kicsit
átalakította: az f-lyukakat kitöltötte, és az egészet átfestette feketére.
Jellemzői: kettő, szabványos egytekercses Telecaster pickup, mahagóni test.
forrás: https://direstraitsblog.com/blog/5-knopflers-electric-gui
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése