„Még mindig a zene megszállottja vagyok – egy kicsit ..”

Ismeretlen motoros fordul be London egyik kis mellékutcájába, majd egy épület garázsbejárata előtt áll meg. Ami árulkodó jel lehet, az a gravírozott gitár, amely a motor benzintartályát díszíti … 

Az illető nem más, mint Mark Knopfler, az épület pedig a tulajdonában álló British Grove Studios, ahol már jó ideje a legremekebb lemezek készülnek.

     Anthony Mason and Mark Knopfler at British Grove Studios in London   /CBS NEWS/

Legutolsó albuma, a „Down The Road Wherever” felvételei is itt, ebben a minden álmot felülmúló csúcstechnikával felszerelt, alig 10 éve működő stúdióban készültek.

Hát ennyi lenne – mondta szerényen a tulajdonos, amint végigvezette az interjút készítő Anthony Masont.

S ha már a ’60-as éveket említetted, akkor itt van ez az EMI REDD …[1]

Ez tényleg az Abbey Road-i keverőpult?

Természetesen.

De most már nem kell többé zenét szerezned …

Ez azért nem teljesen így van. Nálam a zene még mindig a megszállottságot jelenti – persze, csak egy kicsit.

Köztudott, hogy ez a „kicsi” megszállottság végigkísérte Mark Knopfler életét, kezdve a gyerekkorától a Dire Straits-korszkon keresztül a legutolsó szólólemeze megjelenéséig. Gitárjátékát sommásan csak így jellemzi:

Tényleg van egyfajta rám jellemző stílus, ami szerintem teljesen rossz – valószínűleg én lennék a gitároktatók rémálma, mert úgy fogom a hangszert, mint vízvezeték-szerelő a kalapácsot.

A zenészkedés nem az első hivatása Knopflernek, mert egy rövid ideig újságíróként is dolgozott.

Kezdő tacskóként élveztem az újságírást, jót tett nekem. De nem hiszem, hogy egész életemben ezzel foglalkoztam volna – nem voltam elég kitartó.

Az újságírás viszont kiváló alapot teremtett a későbbi dalok és történetek megszületéséhez.

Valóban, a fejem néha olyan, mint egy zsibvásár … a sztorik, a dalötletek jönnek-mennek, de mégis az a legjobb, ha jönnek …

És hogy jönnek?

Csak úgy, spontán … így írtam meg annak idején a „Sultans of Swing”-et, és még egy sereg dalt.

Knopfler zenei tehetsége, folyamatos dalszerzői tevékenysége nagyban hozzájárult más előadók sikereihez. Közöttük van Tina Turner, akinek az éppen akkor elkészült Dire Straits lemez, a „Love Over Gold” –ról lemaradt szerzeményeiből néhányat a szerző felajánlott az énekesnőnek – és ezekből állt össze a „Private Dancer” című album anyaga.

Igen, ez valóban így történt, amikor a „Love Over Gold”-ot vettük fel, amit eredetileg dupla lemeznek szántunk, ekkor javasoltam a „Private Dancer”-t is, aminek egy teljesen új hangzást adott Tina érzelmes, de mégis impulzív előadása.

Közben az 1985-ben megjelent legnagyszerűbb Dire Straits-album, a „Brothers In Arms”, 30 milliós példányszámban kelt el világszerte. De alighogy sikerei csúcsára ért a zenekar, Knopfler egyetlen döntéssel szélnek eresztette zenésztársait.

Igazából a csúcson hagytad abba ….

Nos, úgy véltem, hogy ez az egyetlen intelligens módja, hogy pontot tegyek a végére. Már olyan nagyra nőtte ki magát a zenekar, hogy a fellépéshez három színpadra volt szükségünk, ahol egymás előtt ugrálhattunk, s közben olyan arcokat láttam magam körül, akikről fogalmam sem volt, hogy kicsodák – és ez egyre kevésbé tetszett és egyre kevésbé akartam ezt folytatni. Nem jó, ha túlnövöd magad.

A siker megsínyli, ha valaki nem szereti a hírnevet – nálad ez hogy van?

Ami a hírnevet illeti, arról semmi jót nem tudok gondolni ….

De egy éttermi asztalfoglalásnál …. ?

Ugyan, dehogy  … az egész még ennyit sem ér …

A tavalyi évben a Dire Straits bekerült a Rock and Roll Hall of Fame tagjai közé. Knopfler nem vett részt az ünnepségen, de mégis sokan úgy gondolják, hogy a gitáros csak az ezzel járó felhajtásnak fordított hátat, és nem a Dire Straits korszak dalainak.

Még mindig élvezem, amikor ezeket a dalokat játszom. Annak idején úgy írtam meg őket, hogy talán hatással lesznek egy-két ember életére, ez nagyon fontos volt akkor … és ezért játszom őket ma is.

Búcsú-turnéjának amerikai szakasza is a végéhez közeledik, hiszen az utolsó koncert szeptember 25-én lesz, a new york-i Madison Square Garden-ban. A színpadon Mark Knopfler és (fegyver)társai – egy teljesen más zenekar.

Mindegyik remek zenész – nálam sokkal jobban játszanak, és csak azért lehetek velük, mert én vagyok a pasas, aki megírta nekik a dalokat.

Akkor nagyon jól érzed magad ezekkel a srácokkal?

Remekül ... ezt úgy értem, néhányszor úgy tapasztalom, hogy a közönség egy kicsit megőrül, amikor hall minket .. és ez fantasztikus érzés, hogy  zenénk ilyet is tud.

Story produced by Ramon Parkins – 2019. 09.22.

forrás: https://www.cbsnews.com/news/mark-knopfler-music-is-a-bit-of-an-obsession/

---

[1] Az EMI REDD  17., 37., és 51 vákumcsöves alapú keverőkonzolok voltak, amelyet az EMI tervezett az Abbey Road Studos számára. Számos jelentős album keverésére használták, köztük a  Beatles lemezeinek nagy részét, illetve a Pink Flyod első két lemezét .

Korán kelünk és mégsem aranyat lelünk

Mark Knopfler Shangri-La című nagylemezének első,  5:15 AM című dala – ahogyan azt már megszokhattuk – valós történeten, konkrétan egy gyilkosságon alapszik.

Mark Knopfler negyedik szólólemeze, a Shangri-La 2004. szeptember 28-án jelent meg, a produceri munkákat Chuck Ainlay mellett a gitáros látta el.

 A lemez nyitódala a 5:15 AM egy 1967-ben elkövetett bűntény történetét eleveníti fel, amely a „félkarú rabló gyilkossága” néven szerepel az angol bűnügyi krónikákban.  Az eset nagyon felkavarta a békés newcastle-i polgárok – köztük az akkor 17 éves Knopfler - életét, a dal főként az ő szemszögükből mutatja be a történéseket.

A félkarú rabló nem holmi amputált kezű, rokkantnyugdíjas bűnöző, hanem az éjszakai klubokban működő pénznyerő játékgépek beceneve, amelyek üzemeltetői óriási vagyonra tettek szert, így várható volt, hogy hamarosan olyan konfliktusokba keverednek egymással, amit nem lehet békés úton rendezni.

A dal végigvezet minket az eseményeken: Anglia északkeleti részén a lakosság főként a szénbányászatból él, viszonylag biztos keresettel, de hamar áldozattá válhat bárki – nemcsak a rossz munkakörülmények és az alacsony bérek következtében, hanem a bűnbandák egymás közötti rivalizálása, a játékgépek által generált anyagi lecsúszás miatt is.

A gyilkosság áldozata egy bizonyos Angus Sibbet, aki a jól ismert helyi gazember, Vince Landa pénzbegyűjtőjeként tevékenykedett. (Vince Landa felügyelte az északkeleti parton működő játékgépek működtetését). 1967. január 4-én Landa testvére, Michael Luvaglio, illetve Sibbet egyik kollégája és barátja, Dennis Stafford éjjel fél egykor találkoztak az áldozattal egy Birdcage nevű lokálban. A következő nap reggelén, 5:15-kor egy, az éjszakai műszakból hazatartó bányász találta meg Sibbet holttestét saját autójának hátsó ülésén, egy south-hettoni híd alatt.

Angus Sibbet és az autója

Az indíték elég világos volt: Sibbet lefölözve a játékgépek bevételeit, hetente 1000 fontot tett zsebre, amit alátámasztott az a tény is, hogy a legdrágább autón (Jaguar Mark) járt „dolgozni”. Mivel munkaadója utálta a konkurenciát, három pisztolylövés állította helyre az eredeti állapotot, meggátolván a további anyagi károkozás lehetőségét.

Mark Knopfler: „A Tyne-környéken ez volt az első, szervezett bűnözők által elkövetett gyilkosság. Nagyon nehezen vettem rá magam, hogy dalt írjak róla. Akkoriban a hozzám hasonló suhancok ezt jó bulinak tartották, de azzal, hogy a night-klubok megjelentek a városban, az addig csak moziban látott amerikai krimik nálunk is valós történetekké váltak.”

A történet egyébként visszaköszönt az 1971-ben, Michael Caine főszereplésével készült Get Carter (Öld meg Cartert) című filmben is.

forrás: https://direstraitsblog.com/blog/story-behind-515-first-song-marks-solo-album-shangri-la/

Nyomozzunk egy kicsit!

A dal meg a sztorija - Private Investigations

A ’80-as évek elején igencsak zajlott az élet Nagy Britanniában: a Margaret Thatcher vezette kormány elérte népszerűségének mélypontját, kitört a Falklandi háború, a Yorkshire-i hasfelmetsző néven elhíresült Peter Shutcliffe által elkövetett sorozatgyilkosságok borzolták a kedélyeket, a terrortámadásoktól, nukleáris háborútól való félelem pedig jócskán beárnyékolta a szigetország lakóinak mindennapjait. De hogy valami kellemes is legyen a történetben, ebben az időszakban kötött házasságot Károly herceg és Diana Spencer, valamint Ian Botham pontszerző volt az ausztrálok elleni krikett-meccsen.

A sok baljós eseményre a kortárs könnyűzene reakciója éppen ellentétes volt – inkább kicsillogott a sötétből (már ami a diszkót illeti) és a laza, könnyed, sok esetben semmitmondó dalocskák főként szórakoztatóak voltak, minden intellektust mellőzve. De mivel kivételek mindig vannak, rögtön megemlíthetjük Mark Knopfler „Private Investigations” című szerzeményét, amely az 1982-ben megjelent nagylemez, a „Love Over Gold” egyik legszebb darabja. Kivételes, mert hangzásával, mondanivalójával teljesen szembefordult a korszak zenei tendenciáival – akárcsak a Falklandi háború idején született „Brothers In Arms”.

A dalszöveg egy film noir-ként pereg a szemünk előtt, a többféle értelmezés lehetőségével – egy kudarcba fulladt szerelmi kapcsolat ábrázolása egy picit fortélyos videóval megspékelve. A főhős egyértelmű bizonyítékot akar szerelme hűtlenségéről, ezért „ellenőrzi a jelentéseket, mocsokban turkál”, majd talál néhány „bizalmas információt a naplóban”. De hogy pontosan mit talál, arra nem derül fény, ami a hallgató szempontjából nem annyira jó; a kapcsolat végét jelentő megcsalás ténye mindennél rosszabb, az ezzel való szembenézés - „szar az élet, és kárpótlás sincs!”

De a történet másik oldalán ott áll, aki a piszkos munkákat elvégzi és mivel mindig csak negatív történésekkel szembesül, torkig van a saját életével (is). A  magándetektív nemcsak regények különös figurája, bár Raymond Chandler (aki a dal ihletője volt) tökélyre fejlesztette a Phillip Marlowe-sztorikat.

                                                       

A dalt hangosabb, intenzívebb részei teszik mozgalmasabbá és egy picit drámaivá is formálják a hangzást, így nem volt nehéz a kortárs popszerzemények fölé emelkednie. Itt kell megemlítenünk még az elbeszélést kiegészítő különféle hangeffekteket is: Mike Mainieri marimbájának finom hangjait – célszerű fülhallgatóval hallgatni és máris láthatjuk a zenéhez rendelt mini-filmet.  Kétségtelen tehát, hogy a „Private Investigations” volt valójában Knopfler legelső filmzenéje, utat nyitva a későbbi, ténylegesen filmekhez írt zenei anyagokhoz.

A különleges hangzást erősíti a klasszikus, nylonhúros gitár szólóira válaszoló, vagy inkább közbeszóló elektromos gitár, amely az utcán felnyávogó macska hangját is élethűen utánozza. A zongora pöttyintett akkordjai, a dob és a basszus szívhangjai, az ablak(üveg) széttört szilánkjai – tényleg kell a fülhallgató ….

1982 szeptemberében a dal a brit listák második helyére került - (kissé átszerkesztett változatban, mert a nagylemezen szereplő verzió hosszúsága 6:45, a kislemezes időtartama 5:51) -, és heteken keresztül ott szerepelt az első legjobb 10 között.

1984-ben újra hallható volt a Bill Forsyth által rendezett „Comfort and Joy” című film egyes jelenetei alatt.

És amikor leszáll az est, besötétedik, célszerű a redőnyöket leengedve minden zavaró fényt kizárni, s aztán  …. The game commences …