Az orgreave-i lovasroham mementója

Amikor a vasököl – nem munkásököl ….

1984. Ez az év is bővelkedett történésekben – jókban és rosszakban egyaránt. Az Egyesült Királyságban főleg az utóbbiakra került sor, mert ebben az évben kezdődött a közel egy évig tartó észak-angliai bányász-sztrájk, amely óriási hatással volt a modern brit történelemre.

Mark Knopfler 1991-ben köszönt el a Dire Straits-korszaktól az „On Every Street” című nagylemezzel – persze, akkor erre még sem ő, sem a rajongói nem gondoltak. Ő továbbra is tette a dolgát azzal, hogy figyelte a világ történéseit, eseményeit, aztán hangokba öntötte saját érzéseit és gondolatait, a rajongók pedig továbbra is élvezték mindezek végeredményét.

Erre a lemezre azonban felkerült egy olyan szerzeménye is, az „Iron Hand” amelynek egy múltbéli, nem túl vidám esemény volt az ihletője. Első hallásra azt hihetnénk, hogy a szerző megénekli Anglia egykori, dicsőséges napjait, de aztán ….

„Egyik este, amikor épp hazaestem és bekapcsoltam a tévét, a BBC éppen a bányász-sztrájkot kísérő zavargást közvetítette, és a látványt egyszerűen képtelen voltam  felfogni, csak ültem ott és bámultam.  Állítólag, a királynőt is sokkolták a történtek – és hát engem is! Ott ültem, és néztem, hogy a lovasság belevágtat a tömegbe  - teljesen úgy, mint régen, a középkori csatajelenetekben … De az isten szerelmére, ma, a XX.  században ez egy konfliktus-helyzet megoldásának a módja? Éppen nálunk, Nagy-Britanniában kell a konfrontációkat ilyen durva módon elsimítani, ahol hagyománya van a békés vitarendezésnek – akkor hiábavaló volt az elmúlt 500 évnyi demokrácia? 

Számomra szégyenteljes volt látni, hogy emberek ilyen középkori módon szenvedtek sérüléseket. Lehet, hogy a tüntetők között voltak olyanok is, akik valóban a demokrácia megdöntését akarták, de erre úgysem lett volna esélyük – és ezt most úgy mondom, hogy nem állok sem a bal, sem a jobb oldalon. Egyszerűen csak azokat a munkásokat látom, akik keményen dolgozva csúcsra járatták a brit szénbányászatot – és a történelem folyamán talán kétszer-háromszor sztrájkoltak. Nem hibáztatom a rendőröket sem, mert ha rendőr vagy, akkor azt kell tenned, amit mondanak – csak amikor lóháton ülve, vagy gyalogosan, pajzsokkal, gumibotokkal támadnak meg fegyvertelen embereket, annál durvább nincs … a társadalomnak egyáltalán nincs szüksége ilyesmikre …”

S akkor lássuk a történelmi tényeket. Az 1979-ben hivatalba lépett konzervatív Margaret Thatcher, Nagy-Britannia első női miniszterelnöke évek óta készült az erőpróbára a szénbányászokkal, akiknek sztrájkja 1974-ben megbuktatta Ted Heath kormányát. A költségvetésre súlyos teherként nehezedett a veszteséges bányák támogatása, így már 1981-ben tervbe vették 23 üzem bezárását. A sztrájkfenyegetés hatására a kabinet akkor visszakozott, de a Vaslady megkezdte a szénkészletek felhalmozását és az erőművek olajra átállítását, hogy az elkerülhetetlennek látszó sztrájk ne béníthassa meg az ország energiaellátását.

A kormány 1984 elején bejelentette, hogy több mint 20 gazdaságtalan bánya bezárását tervezi, ennek nyomán vadsztrájkok kezdődtek. 1984. március 5-én a Barnsley melletti Cortonwood bánya munkásai tiltakozásként kisétáltak a tárnákból, a következő nap sztrájkőrségek jelentek meg a yorkshire-i és nottinghamshire-i bányáknál, a munkabeszüntetésekhez a skót bányászok is csatlakoztak. 

Március 12-én Arthur Scargill bejelentette az országos sztrájkot, ekkorra a 187 ezer brit bányász fele tette le a szerszámot. A munkabeszüntetés kiszélesedésére a kormány a rendőrség bevezetésével reagált - s ekkor a történések egyre durvább fordulatot vettek, mert a hatalom semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó. 

Jeremy Deller: Az orgreave-i csata (Ki egyet sért, mindenkit sért) fotó: Martin Jenkinson

1984. június 18-án került sor a legsúlyosabb összecsapásra a rendőrök és a sztrájkőrség között egy dél-yorkshire-i faluban, az orgreave-i kokszolóüzem környéken. Megközelítőleg 15 ezer fős tömeg gyűlt össze, és a brutális összecsapás során a lovasrendőrség Thatcher utasítására szétverte a tömeget – amit persze a BBC is közvetített. Ez nemcsak a résztvevők sorsát pecsételte meg (ki börtönbe került, kinek a családja ment rá), hanem ez volt az első lépés ahhoz, hogy leszámolhassanak a szakszervezetekkel, és ezen keresztül az egész munkásosztállyal. 

Az orgreave-i csata újból megtörtént 2001-ben, amikor is az angol Jeremy Deller és Mike Figgis filmre vitte az eseményeket az egykori résztvevőkkel – bányászokkal és rendőrökkel. Míg a nyolcvanas évek híradásai jobbára hőbörgő agresszorokként ábrázolták a munkájukért küzdő bányászokat (a BBC az események sorrendjét is manipulálta ennek érdekében – mint utóbb kiderült), addig az eseménysort újrajátszató Deller következetesen igyekszik képviselni a bányászok nézőpontját. A film az egykori eseményekre emlékező résztvevők vallomásait az újrajátszott összecsapások dinamikus képeivel váltogatja - visszafogottan, de mégis lényegre törően. 

forrás: http://www.odabasi.net/dsint3.htm

fotó:     http://www.mke.hu/node/33664