Igazi manna a rajongótábornak, amely egyre kevésbé reménykedik abban, hogy kedvenc zenekarának tagjai együtt lépnek ismét színpadra.
A Dire Straits 30
millió példányban eladott „Brothers In Arms” albuma a 40. születésnapját
ünnepli, néhány élénkítő extrával. Bár vannak olyanok, akik úgy vélik, mindez
nem más, mint Mark Knopfler pályafutásának megkoronázása: kissé régimódi, a
múltat visszaidéző, egyetlen koncerttel kiegészített alkotás.
Valóban csillagok fényében íródott?
Mark Knopfler zenekara, amely a newcastle-i kocsmazenekarok közül indult és
egészen a teltházas stadionokig jutott, 1985-re már valóban tekintélyes
rajongótáborral rendelkezett, köszönhetően a bemutatkozó kislemezen megjelent „Sultans
of Swing”-nek, Knopfler kénköves, de mégis ambróziával ízesített gitárjátékának,
a „Making Movies” lélegzetelállító dallamszépségeinek, és az 1982-ben
megjelent „Love Over Gold” magával ragadó mini dalfilmjeinek. De hogyan
jött össze mindezekből a 30 millió eladott lemez, nem is beszélve a további, 1
millió példányszámban elkelt CD-ről? Ám mégis, úgy alakult, hogy a szűkös kis
karibi stúdió fölött, ahol a lemez készült, a bolygók szerencsés együttállása
következett be.
A „Brothers In Arms” az együttes ötödik nagylemeze most újból a polcokra került – 5 LP és 3 CD formátumban és bátran kijelenthető, hogy négy évtized elteltével is még ugyanazt a magabiztos, magával ragadó melegséget sugározza, ami miatt először a Mazdájuk határait az M11-es autópályán tesztelő ingatlanügynökök körében aratott nagy sikert.
A „So Far Away” úgy csúszik lefelé, mint a malátasör, amiben nincs semmi extra, de mégis finom és alapvetően elégíti ki a fogyasztó igényeit – pontosan idézi fel a ’80-as éveket, amelyek szinte langyos és illatos lágy fuvallatként sodródtak el mellettünk. A „Walk of Life” -ban még mindig elevenen él a vásártéri lebujok vidámsága, a „Why Worry” nyugalmas, balladáját a 2022-es Dolby Atmos keverése még hatásosabbá teszi.
Néhány szerzemény azonban már muzeális értékű: a „One World” válltöméses blues-a, és a „Money For Nothing”, amely a teljes, nyolcperces változatban szerepel és picit elavultnak hat a hétköznapi homokos szidalmaival és a Bruce Springsteen „Glory Days”-ére emlékeztető érzéseivel.
Viszont még mindig érezhető az a jutalmazóan
szuggesztív hatás az olyan dalok esetében, mint a „Your Latest Trick”, amely
Sade-t, Al Jarreau dzsesszbár hangulatú „Moonlighting”-ját, valamint Christopher
Cross „Arthur’s Theme” című szerzeményét idézi fel. A „Ride Across The River” latin-amerikai
zsoldosairól szóló dal pánsípokkal, reggae rézfúvósokkal és mexikói trombitákkal
átszőtt, itt-ott Peter Gabriel elektro-világzenéjére hajazó dal.
A lemez második részének közel fele háborús témájú – a csodálatos címadó dal és a „The Man’s Too Strong” bluegrass-vallomásának drámai hatásai egy olyan időszakra emlékeztetnek, amikor az aréna-rock egyik törekvése az volt, hogy a világpolitikai jó döntéseket szolgáló erő legyen.
Az újrakiadás vonzerejének kulcsa azonban a kétórás, 1985-ös San Antonio-i élő show, amely igazi csemege a rajongóknak – a „Ride Across The River”, a „Sultans”, valamint a „Tunnel of Love” sűrű és lendületes 20 perce, így újra gyönyörködhetünk Knopfler akusztikus refrénjében, amely balettszerűen emelkedik ki a „Romeo and Juliet” utolsó akkordjaiból –talán ez a legcsodálatosabb pillanata ennek a koncertnek. A műsort az eufórikus „Going Home” zárja – négy évtizeddel később hallgatva inkább tűnik végső megérkezésnek.
forrás:
https://www.loudersound.com/reviews/dire-straits-brothers-in-arms-40th-anniversary?fbclid=IwY2xjawKWVfNleHRuA2FlbQIxMQBicmlkETBVSDJITkxkTW03a1YybUJrAR6_de2HHMhMbnlOxV0eanxJG95CT1AMVQH-pt569hzP6pOjlY3QG2Zewv-elQ_aem_HI_2iSaM26DmfvDYucPtaQ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése