Szerintem .....

Néhány gondolat a baglyokról

Mielőtt bárki meglepődne az alábbi sorok olvasása közben, már előre kijelenthetem, hogy nem készülök disszertációt írni azokról a szárnyas-tollas, kisebb-nagyobb méretű, de mindenképpen tetszetős ragadozó madarakról, akiket (és nem amiket) bagolyként ismerünk. Sem a foglalkozásom, sem a jelenlegi nagyvárosi életmódom nem indokolja ezt a vonzódást, egyszerűen csak kedvelem őket, mint érdekes és intelligens élőlényeket.

Egy békés megyei kistelepülésről származom, (Zsadány), ahol ugyan túl sok látnivaló nincs, de a faluhoz nagyon közel fekszik a környék legszebb és legdúsabb tölgyerdője, Kis-Vátyon, amely ma természetvédelmi terület is egyben, a Körös-Maros Nemzeti Park részeként.  Ez a terület része az Országos Kék Túra útvonalrendszerének, és a Nemzeti Park Igazgatósága az erdőben és környékén 8 km hosszú tanösvényt hozott létre, amely Geszt és Zsadány községek határában húzódik, s tájékoztató táblák segítségével mutatja be az erdő, a rétek és legelők, a mocsár és mocsárrét, a halastavak, valamint a vízfolyások élővilágát.

Mindenkinek ajánlom, aki csendre, nyugalomra és jó levegőre vágyik -, vagy, ha szeretne baglyokat látni-hallani. Mert baglyokban bővelkedő vidék a miénk, de ha bárki Attila, hun király egykori fővárosát (is) szeretné látni, akkor csak Zsadányba vezessen az útja.

Az erdei fülesbaglyok a szüleim házával szemben lévő udvaron álló fenyőfák ágain (és a kertünkben, az akkor még meglévő birsalmafán) – főként télen – csapatosan üldögéltek, és ha a szomszédhoz valaki jött, a kapu nyikorgására mindig lepillantottak, megnézték, hogy vajon ki érkezett a háziakhoz. Egyébként senkit nem zavartak, csak tavasszal okozott gondot a fák alatt felgyülemlett bagolyköpetek eltávolítása, ami abszolút tolerálható, ha azt vesszük figyelembe, hogy mennyi kártevő rágcsálót pusztítanak el. Amikor gyerekek voltunk, nem mentünk a fákhoz túl közel, nem azért, mert féltünk, hanem mert nem akartuk a látszólag szundikáló madarak nyugalmát megzavarni.  Ma is sok bagoly él a környéken, a településen belül főként a macskabaglyokat lehet érzékelni, mert fényes nappal is hallható jellegzetes sikoltozásuk.

A baglyok szinte mindig jelen voltak az emberek életében – és ennek okán sok hiedelem és babona kapott szárnyra (szándékosan nem azt írtam, hogy terjedt el) velük kapcsolatosan, de ezeket mindenki megtalálhatja az interneten, történelem- és kultúrtörténeti könyvekben és persze a szépirodalomban is. Arra pedig mindenki emlékszik még, hogy mivel ijesztgették gyerekkorában – minket például a baglyoknak azon egyedi példányával, amely egyfajta fémből készült nemzőszervvel rendelkezik.

Viszont azt, hogy nekem mit jelentenek a baglyok, azt – ezt az oldalt kivéve- sehol sem lehet megtalálni. Még senki sem kérdezte meg, hogy látott-e mentális szakember a baglyos cuccok (bármilyen használati, vagy használatra teljesen alkalmatlan tárgy, ami baglyot, vagy baglyokat ábrázol) mániákus gyűjtése miatt. Valaki macikat, plüssfigurákat gyűjt, én (a könyveken, cd-ken és a dvd-ken túl) baglyokat. Természetesen, kivételt képez az igazi és a kitömött bagoly. Előbbinek nem felelne meg az óbudai kislakás paramétere, utóbbiról pedig szó sem lehet, mert a bagoly – ahogy minden más állat – csak elevenen és szabadon szép. Még nem számoltam össze, hogy a gyűjteményem számbelileg hol tart, mert erre talán egy nap sem lenne elég, viszont az biztos, hogy közel sem teljes, mert mindig akad "jájj, ilyenem még nincs!!"- alapon bármi, ami baglyos, és ami csak arra vár, hogy begyűjtésre kerüljön .... 

Minden bagoly egyéniség – nyugalmat, kiegyensúlyozottságot árasztanak magukból, biológiai adottságaikat tekintve jó lenne úgy látni, hallani, ahogyan ők, és – néha – jó lenne olyan messzire elrepülni mindentől, ahogyan ők tudnak, Aranyosak, murisak, de közben méltóságteljesek, erőt sugároznak, sőt, félelmet is keltenek, ha szükséges.  Fekete István Hú című nagyon szép és egyben szomorú regényében egy fióka korában fogságba ejtett, emberek között felnövekedett hím bagoly érzésein, tapasztalatain keresztül mutatja be, hogy mennyire lehet egyéniség egy bagoly, sok esetben több olyan tulajdonsággal felvértezve, amelyeknek néhány embertársunk mindig is híjával volt.

Szóval, ha választani lehetne, hogy milyen más élőlény lennék, (a növényt illetően a tölgyfa), akkor csak a bagoly jöhetne számításba.

Ahogyan kezdődött ...

Alan Clark - A Billentyűs emlékei

Ha van olyan gyermeked, aki érdeklődést mutat a zongoratanulás iránt, alaposan gondold át, mielőtt bárhová beíratod, mert egy rossz tanár teljesen elveheti a gyerek kedvét és a kreativitását is. Én pontosan így jártam kissrác koromban, hat évesen – nem tetszett, amit tanítottak, egyszerűen unatkoztam és néhány éven belül abba is hagytam az egészet.  És talán soha nem kezdtem volna újra játszani, ha nem jön közbe egy komoly vakbélgyulladás, és a műtét utáni lábadozás, amikor is hosszú hetekig össze voltam zárva apámmal, aki szintén betegségéből épült fel éppen – és az időt a zongora zargatásával töltöttük.

Akkoriban napközben nem volt tévéadás, így az egyetlen szórakozást a rádió és a zongora jelentette. Apa sokszor játszott sanzonénekest, főként Frank Sinatrát (ő volt a kedvence, ahogyan nekem is) és néhány dallamot a zongorán is le tudott játszani, igaz, nagyon kezdetleges módon. De mindez teljesen elegendő volt ahhoz, hogy megtanítsa nekem, hogyan a kell a Blue Moon-t tökéletesen eljátszani - C, A minor, F és G (az akkordokat abban a sorrendben használta, függetlenül a dallamtól). Rákattantam. Elkezdtem játszani hallás után, és hamarosan új akkordokat fedeztem fel, és azt, hogyan lehet őket más hangnemekben használni.

Néhány hónappal később a közeli Chester-le Street-en nyílt egy Hammond-orgona bolt, pont arrafelé, amerre iskolába jártam. Úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap történt volna: a ködös kirakaton keresztül csodáltam a mesés hangszereket, amelyek csak arra vártak, hogy elvigye őket valaki. Pár nappal később apával bementünk a boltba, a boltvezető engedélye után minden szabadidőmet itt töltöttem: ebédidőben, iskola után, hétvégén, és alig néhány hét után jobban játszottam, mint a boltvezető (legalábbis, apám szerint). A Chester-le Street-en pénteki napokon tartottak nagy piacot, és amíg ebédidőben játszottam, nagy tömeg gyűlt össze az ajtóban és a kölyköt hallgatta, aki klasszikusokat is játszott.

Sokan nem is gondolták volna, hogy a Chester-le Street az a valószínűtlen hely,ahol drága, amerikai gyártmányú orgonákat árulnak, és Észak-Anglia klubjaiban játszó valamennyi zenész ide jön, hogy zongoráját lecserélje ezekre a csúcstechnikai eszközökre.  A hangszerek olyan gyorsan fogytak, hogy végül nem maradt zongorista, aki játsszon rajtuk (egyes klubok zenészei nem rajongtak túlságosan az újdonságokért, és „türelmi időért” harcoltak), így nem kellett hozzá sok idő, hogy a boltvezető megkérje apámat, hogy engedjen el az egyik klubba játszani. Azon a hétvégén, alig 13 évesen túlestem első, igazi fellépésemen, és onnantól kezdve minden hétvégén játszottam, sokszor több időt, mint amit apám az egész heti munkájával töltött egy kábelgyárban.

16 éves voltam, amikor az én csodálatos és büszke apám meghalt. Akkor váltam kenyérkereső billentyűssé és az egyik legjobb klubban (Houghton-le-Spring "Big" Club) játszhattam. Megvettem életem első autóját, de csak egy évvel később vezethettem, miután megkaptam a jogosítványomat.

A 20-as éveim elején egy nagy,  karibi turistahajó bárzenekarában játszottam, tetszett is, de elhatároztam, hogy valami komolyabb lehetőséget keresek, és Newcastle-ban, a helyi zenekarokat segítettem ki – egyikük énekese Brian Johson volt, aki később az AC/DC-vel befutott. Később játszottam a Splinterrel, a Hammersmith Odeon-ban George Harrisonnal, majd jó tíz év múlva ugyanitt Eric Claptonnal. A Lindisfarne-nal felléptem a Knewborth-i és a Glastonbury fesztiválon, aztán a Gallagher and Lyle albuma és egy turnéja következett. Mindezek után jött a Dire Straits, amelyhez 1980-ban csatlakoztam és  vezető-billentyűse maradtam egészen 1992-ig.

Sokan felemlegetik, hogy pont akkor léptem be a zenekarba, amikor az kezdett stadiont megtöltő tömegek előtt játszani, és hogy ebben az átalakulásban nekem milyen szerepem lehetett.  A csatlakozásom előtt Mark főleg húros hangszerre írta dalait, de szeretett volna másfajta dinamizmust, kibővített hangzást vinni a szerzeményeibe.  Mindkettőt megadtam neki, és úgy látszik, működött is ….

forrás: alanclarkmusic.com

Meghamisítja-e a múltat az utólagos cenzúra?

Dire Straits: Politikailag korrigálva

Lavinát indított el a kanadai médiahatóság, amely elmeszelte a zenekar negyedszázados számát, a Money for Nothing-ot.

Több mint negyedszázadon át bírálták és vitatták, míg nem 2011-ben bukta el formálisan is a politikai korrektség tesztjét a Money for Nothing. A Dire Straits zenekar minden idők egyik legsikeresebb európai albumán, a Brothers in Arms-on szereplő számát játszó rádióállomásokat most kötelezte – konkrét hallgatói panasz alapján – egy  homofób kifejezés mellőzésére a kanadai médiahatóság.

Negyedszázad elteltével változtak a társadalmi értékek, és a dal 2010-es lejátszásának (a panasz még tavalyi volt – a tud. megjegyzése) ezeket az értékeket kell tükröznie, nem pedig az 1985-ösöket. A testület úgy látja, hogy az angol nyelv fajgyűlölő indíttatású kifejezéseihez hasonlóan a „köcsög” (faggot), ha korábban teljesen vagy érintőlegesen elfogadott volt is, ma már nem az – mondta ki a normaszegést a CBSC. A dal eredeti verziójában a kicenzúrázott kifejezés háromszor, rögtön egymás után hangzik el: „Nézd a kis köcsögöt a fülbevalóval és a sminkkel/ Ja, haver, ez a saját haja/ A kis köcsögnek saját repülője van/Milliomos a kis köcsög …”

Mark Knopfler, a zenekar egyébként – apai ágon – magyar származású dalszövegíró-frontembere azt közölte: a kanadai rádióállomások kedvéért kész a „faggot” kifejezést „fudger”-re változtatni. Ez enyhébb megfogalmazás, és nem feltétlenül a melegekre vonatkozik. 

Guy Fletcher, a Dire Straits billentyűse ugyanakkor hihetetlennek nevezte a döntést úgy vélve: ezzel az erővel Kanada betilthatná a valaha készült összes lemezt. Helyi rádióállomások azt közölték: „polgári engedetlenség” keretében egy órán át csak a Money For Nothing cenzúrázatlan változatát játsszák. Egyikük, egy halifaxi adó szerint a tilalom éppenséggel bumerángként üt vissza a meleg közösségre, ugyanis a szólásszabadság rovására, a „politikai korrektség eltúlzott miliőjét hozza létre”.  Eddig is létezett egy szerkesztett verzió, amelyben a vitatott kifejezést a „mother” helyettesíti; ez itt nem a szó alapjelentését (anya) takarja, hanem a „motherfucker” (anyab…ó) rövidülése, amelyet Ice-T a Tilos Rádióban elhangzott száma nyomán a magyar médiahatóság is szóvá tett nemrég.

„Úgy vélem, rendkívül fontos, hogy kivonjuk a tömegkultúrából az ilyen kifejezéseket. Fenntartják a sztereotípiákat: negatívak és sértőek.” – nyilatkozta Helen Kennedy, az Egyenlő Kanada melegjogi szervezet elnöke. Megkérdezték az ügyben a (konzervatív párti) miniszterelnök véleményét is, de Stephen Harper kitért az érdemi válasz elől arra hivatkozva: a médiahatóság önálló szervezet.

Knopfler már a Rolling Stone amerikai magazinnak adott 1985-ös interjújában megemlítette, hogy a dal szövege egy londoni meleglap szerkesztője szerint „övön aluli”. Szexistának tartott megfogalmazás miatt is érte bírálat, mert a számban utalás történik arra, hogy a zenészek ingyen kapnak meg „libákat” (szó szerint csirkéket).

Ugyanakkor a Money For Nothing keletkezése és narratívája nemcsak a politikai korrektség kérdését veti fel a cenzúra kapcsán, hanem esztétikaiakat is. Ugyanis – mint azt Knopfler már sokszor elmondta -, a számban az elbeszélő egy valós figura, egy new yorki áruház műszaki osztályának előítéletes eladója, akinek szavait saját maga jegyezte fel a boltban. Knopfler pontosan azért mondatja ki a szereplővel a szót, mert az sértő. Ha ezt megtiltják neki, az olyan, mint amikor a filmcenzorok kimondják: egy rasszista szereplő nem vethet be N-bombát (alapjelentésben neutron-bombát azonban a „politikailag korrekt” körülírásban itt az Észak-Amerikában komoly tabunak számító „néger” kifejezés használatára vonatkozik – a tud. megjegyzése) – írja erről a kanadai Victoria Times publicistája.

   

Szerző: Szőcs László, a Népszabadság washingtoni tudósítója

forrás: www.nol.hu  (2011. január 17. szám)