Rock a kulisszák mögöt

 "A turné mindig kanbuli"

Az alábbi koncertbeszámoló a Világ Ifjúsága 1983. októberi számában jelent meg, amelyet változtatás nélkül adok közre, a szerző V. G.

A rajongók számára a rock világa azonos a jóléttel a csillogással, a sztármítoszokkal, az „édes”, gondtalan élet­tel. Ha egy zenekar tur­néra indul, irigységgel vegyes csodálat övezi a zenészeket, hiszen övék a világ. Élményeik, fé­nyes estéik, pazar élet – mindaz, ami egy átlagember számára elérhe­tetlen álom. De valóban így élnek a rock-zené­szek? A rock kulisszatitkait bemutató soroza­tunkban erre keressük a választ.

A Dire Straits napjaink egyik sztárzenekara. Legújabb, Love Over Gold című nagylemezük a nemzetközi toplisták élvonalában szerepelt, és népszerűsítésére a nyá­ron nagyszabású euró­pai és tengerentúli tur­nét szerveztek. A mintegy 50 tagú csa­pat autóbuszokkal, ka­mionokkal „házalta” végig Európa nagyváro­sait. Riportunk a zene­kar NSZK-beli turnéjá­ról villant fel képeket a Music Scene és a Music Express Sound nyomán.

Hamburg. A nyugat-né­met rockközpont. Fon­tos állomás, mégis gyen­ge a buli. A cucc úgy szól, mint egy vadászrepülőgép. Pocsék az akusztika. A sajtóban is szóvá teszik a gyenge hangminőséget. Levert a társaság. Kü­lönösen Mark Knopfler, a főnök zabos. Neki különben is oka van rá. A roadok miatt borult ki, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy az öltö­ző és a színpad között világító fehér festékkel fessék fel az utat, (hogy a sötétben a zenészek a színpadra jussanak).

Va­laki azonban tréfából vagy véletlenül a nyilakat egy zárt ajtó elé festette. A zenészék hiába rázták az ajtót, s bele­telt egy időbe, míg rájöttek, itt nincs bejárat. Dühöngve vonultak a színpadra, és ilyen lelkiállapotban végigját­szani 90 percet, nem éppen leányálom. Az embernek a fogát vicsorgatva is tudni kell mosolyogni.

Kassel. Már a hotelban megkezdődik a rajon­gók rohama. A zenészek közömbös arccal, test­őrök között verekszik át magukat a tömegen. Néhány autogram, üdvöz­lések. Marknak egy 13 éves srácot mutatnak be. Állítólag kiválóan utánozza Mark játék-technikáját Kíváncsi arcok. Délután Mark a srácot felviszi a szín­padra, megmutatja a felszerelését, a dobszerkót. Végül odaadja a gitárját, „ráköti” egy erősítőre. A srác tény­leg tehetséges. Később a koncerten ott áll a keverőpult mögött, és egy széken állva, meg­nyúlt fülekkel kagylózza a Mestert.

A színpad mögött ren­dezték be az öltözőt és a konyhát, mely itt étkezőhelyiség is egyben. A csapat – sofőrök, roadok, technikusok, rakodók, zenészek, menedzserek – együtt ét­keznek. A törvény: egy mindenkiért, mindenki egyért. A koncert egy rossz beállításon is megbukhat. A jó személyzet tehát aranyat ér, meg kell becsülni. 

A színpa­don csak néhányan áll­nak, de a jó koncerthez mind az 50 ember munkájára szükség van. Épp ezért csak váloga­tott csapat indulhat út­nak. Itt mindenki ki­próbált ember, sztár a maga helyén. A konyhalány éppúgy, mint a hangtechnikusok vagy a turnémenedzser. Nincs gyenge láncszem. De senki nem vág fel az­zal, amit jól tud.  

A Dire Straits „nyugis” zenekar. A kulisszák mögötti édes életet itt hiába is keresnénk. Nyo­ma sincs a hatvanas-hetvenes évek nagy tivornyáinak. A Dire Straits tagjai – más nagy zenekarokhoz hasonlóan – csak a dolgukat végzik, zenélnek. Az egykori hippi jelszónak: „élj gyorsan és halj meg fiatalon! – nem hívei. Nincs bot­rány, hisztéria, sztáral­lűrök. Kemény meló van. Ezt ma már más­képp nem is lehetne csi­nálni. A közönség va­lamit vár a pénzéért. Délután 4 óra. Soundcheck. Hangpróba. Min­den a helyén, összeszo­kott a társaság. A zené­szek bele-belekapnak a dalokba, kipróbálnak néhány effektet. Hal Lindes: „Ez amolyan könnyű bemelegítés”.

Hangpróba után néhányan focizni mennek. Az üres teremben meg­szólal a Rolling Stones. A keverőpultnál ülő technikusok felrakják az általuk összeállított kazettát.

Kevin, a turnémenedzser fellépés előtt még körbejár. Mindent el­lenőriz. Az ő feladata, hogy amit a zenészek még csak kigondoltak, ő máris megcsinálja, elő­teremtse. Mindig egy lé­péssel a többiek előtt jár. Apró figyelmessé­gei szárnyakat adhatnak a csapatnak.

Gyorsan elszalad az utolsó óra. A színpadon a műsorvezető már felemelt karral harsogja: „Ladies and Gentlemen! A színpadon a Dire Straits!” És a banda már nyomakodik is a reflektorfénybe. Egetverő ováció. Chase, a fény­keverő pultnál eszelősen nyomkodja a gombokat. A néző első benyomásai nagyon fontosak. Jeff­rey, a szomszédos pult­nál ugyancsak serény, ő a hangfelelős. Szeme ide-oda villog, mindkét füle, mint a mezei nyúlé. Mark a színpadon fi­nom jelet ad, valami probléma van a gitárral. Jeffrey azonnal korri­gál. Technikusok fut­nak. Más gikszer nincs. Másnap a sajtóban jog­gal írják: „Hibátlanul előadott program, olyan koncert, ami videónak is beillett volna.”

A koncert után rövid pihegés az öltözőben. Utána vacsora. A helyi koncertszervező Kassel egyik éjszakai szórakozóhelyére viszi a társaságot. Nagy zabálás, ivászat, csajozás, tánc, röhögések. Lazí­tás. Másnap 11-kor ébresz­tő. Úszás. Reggeli. A csapat 12-kor száll be a buszba. Útirány: Köln. 

Alan Clark, az egyik billentyűs kutyául érzi magát. Fáj a feje, nát­hás. Influenza – mond­ják ki a végső diagnó­zist. Becsomagolják ta­karókba. Nyugtatót, gyógyszereket kap. Talán estére rendbe jön. Hal Lindes, a gitáros haveri alapon, egész úton szórakoztatja. Ké­sőbb mások is beszáll­nak: „jammelnek”. A csapat többi tagja bá­mulja a tájat, kártyáznak, beszélgetnek vagy szundikálnak.

Köln. Esik az eső. Alan nem sokat javult az el­múlt néhány órában. Rossz rágondolni, mi lesz, ha nem léphet színpadra. A szállodá­ban rövid pihenő. Körtelefon, negyed ötkor a hallban. Irány a Sportcsarnok. A cucc már készen, a roadok még délelőtt lepakolták. A hangpróba rend­ben. Minden oké! A koncert kezdetéig a szokásos nyüzsgés. A koncerten 8000 néző szorong. Másnap a sajtóban hozsannák. A Dire Straits ázsió­ja egyre magasabb. A koncert után szó esik a családról, a feleségek­ről.

„A turnézás a fiúk dolga – mondja Paul Cummings, a turnémenedzser. Mert mit csinál a zenész a kon­cert előtt vagy után. Rohanás, kapkodás, ke­mény munka. Aztán né­hány sör vagy a busz­ban megnézel néhány pornófilmet. Nőkkel, családtagokkal ez az élet nem megy. A turné mindig kanbuli.” 

Ludwigshafen, Wien, Linz, München – a tur­né következő állomásai. A gépezet precízen dol­gozik, de a társaság lát­hatóan fárad. Kopnak a viccek, megnyúlnak az arcok. Sok a veszeke­dés, néha már semmiségeken is összekapnak. Paul a helyi szervezők egyikét kidobja a te­remből. Pitiáner ügy, de sejteti az idegek játékát.

Frankfurt. Búcsú az NSZK-beli szervezőktől. Jó a buli, felszabadult a stáb. A közönség is azonnal rááll a hullám­hosszra. Oldott hangu­latban zajlik a koncert. A végén nagy ünneplés a színpadon, aztán a kulisszák mögött is. Turnétemetés. Utolsó nagy piálás, búcsúzás. A frankfurti repülőtéren az utak elválnak. Min­denki siet a családjához, szeretteihez. Van, akit új munka vár. Mindenki örül. A sajtóvisszhangok nagyon kedvezőek. A Love Over Gold az év lemezei közé tartozik. A Dire Straits továbbra is a csúcson. Jövőre tehát újra találkozunk.

(forrás: adt.arcanum.com)