Az alábbiakban ismertetett cikk eredetije a The Sydney
Morning Herald hasábjain jelent meg, de hála az interneten fellelhető
sajtó-archívumoknak, 40 éves késéssel a hazai rajongók is értesülhetnek a Dire
Straits kissé fura sajtós kalandjáról.
Az ausztrál sajtóval nem nagyon kommunikált a Dire Straits. Lehet, hogy zenéjük egy picit hangosabb, dinamikusabb és „menőbb” az ottani hallgatók által megszokottnál, de amikor a zenekari tagok sajtótájékoztatót adtak Sydney-ben, (Sebel Town House – King Cross – 1981.04.06.) akkor a katatónia és enerváltság jeleit mutatták.
Nos, valóban vannak olyan zenekarok, akiket nem szabad beszéltetni. Vegyük például a brit Dire Straits formációját, akik nemrégen léptek fel a Regent Theatre-ben – hangos, túlfűtött, vagány zenét játszottak. Koncertjeik teltházasak, színpadi előadásaik rendkívüli módon profik és jól felépítettek.
Viszont a brit zenekar nagyon is rühellte a tegnapi sajtótájékoztatót. A szinte már kézzel tapintható unalmat – amely egyaránt sújtotta mind az együttest, mind a sajtó jelenlévő képviselőit – egy újságíró azzal próbálta oldani, hogy megkérdezte, honnan kapták a nevüket.
A
dobos Pick Withers erre szinte nyögve
válaszolta, hogy ez egyfajta szorult
helyzet, amely egyre inkább fenyegeti az egész nyugati világot.
Az énekes-gitáros Mark Knopflert (aki egykoron újságírással kereste kenyerét) arról kérdezték, hogy a „Communiqué” és a „Making Movies” keményebb hangzásvilágot képvisel-e, mint a legelső, bemutatkozó albumuk.
Knopfler azonban egy viszonkérdéssel reagált: „Milyen album?”
Az
újságíró újból feltette a kérdést … „Ja igen,
persze” – válaszolta.
Arra
a kérdésre, hogy milyennek találták az ausztrál közönséget, John Illsley basszusgitáros csak két szóval
felelt: „Remek, nagyszerű”.
A
következő kérdés az volt, hogy mi inspirálta Mark Knopflert a „Tunnel of Love” megírásához, de a
válasz itt is nagyon szűkszavúra sikeredett: Egy kicsit érintett voltam a sztoriban … ennyi …” – mondta a
gitáros.
A billentyűs Alan Clark és a ritmusgitáros Hal Lindes egyetlen szó erejéig sem szólaltak meg az egész procedúra alatt.
Amit
még a kíváncsiskodó sajtósok megtudhattak, a zenekar tagjai nem sínylették meg
a földrészek közötti időeltolódást, miután múlt pénteken megérkeztek Sydneybe,
hiszen ezt megelőzően már felléptek Perth-ben, Adelaide-ben és Melbourne-ben
is.
A sajtótájékoztatót egyébként riasztó, katonás pontossággal szervezték meg, a meghívóban külön kiemelték, hogy ez egyetlen esemény lesz. A fotósoknak szűk 10 percet engedélyeztek, hogy a masináikat kattogtassák. Arra is külön felhívták a meghívottak figyelmét, hogy a zenekar nem fog „pózolni” a fényképezéshez és nem fog nyilvánosan, sajtófotósok előtt megjelenni (pl. a közkedvelt ausztrál turistalátványosságoknál.)
A videofelvételt készítőknek kikötötték, hogy addig nem szerelhetik szét a felszerelésüket, amíg az összes kérdés és válasz el nem hangzik, az újságírók pedig nem tehettek fel személyes jellegű kérdéseket, azok csak és kizárólag a zenekar működésére irányulhattak.
S hogy miért volt minderre szükség? Kiderült, hogy az együttesnek nagyon rossz tapasztalata volt az olasz sajtóval, amikor is szó szerint sarokba szorítva lökdösték őket, kiabáltak velük és egy túlbuzgó riporter – véletlenül – egyiküket megütötte a mikrofonjával. A szervezők – Gary Van Egmond, valamint a Polygram Records – érthető módon kínosan ügyeltek arra, hogy ez többé ne forduljon elő.
Ami pedig a zenekar tagjait illeti: Alan Clark depressziósnak tűnt, Hal Lindes félénken és zavartan mosolygott a riporterekre. Knopfler inkább volt morcos és rosszkedvű, mint zavart, Pick Withers pedig hol élénkebben, hol unottabban viselkedett, John Illsley pedig látványosan unta az egészet.
Egy kérdést azonban már az elején tisztázott a menedzser; valótlan az a pletyka, amely szerint a zenekar kitiltotta volna a sajtót a koncertjeikről, hiszen például a brit sajtómédia képviselőivel egészen szoros a kapcsolatuk.
Mark Knopfler ezzel kapcsolatban csak annyit fűzött hozzá: „Mi csak azt mondjuk, írjanak bármit, amit csak szeretnének – hiszen nem fenyegeti Önöket semmilyen fizikális veszély…”
Source: https://www.smh.com.au/culture/music/from-the-archives-1981-the-sultans-of-sulk-20210401-p57fy5.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése