Amikor a Dire Straits felpörgette a rockzene kerekét - 43 éves a Love Over Gold

Az alábbi cikk  2022.09.20-án a www.ultimateclassicrock.com oldalán jelent meg, a szerző: Gary Graff

A negyedik stúdióalbum, a „Love Over Gold” valamiféle vihar előtti csendet jelentett a Dire Straits és a rajongóik számára is.

Az 1982. szeptember 20-án megjelent nagylemez megalapozta a hírnevét a mainstream rock leghitelesebb képviselőinek - három évvel azelőtt, hogy a többszörös platinalemezes „Brothers In Arms” valódi szupersztárra tette őket.

Ezen a lemezen nagyon sok „üres” hely, vagy ha úgy tetszik, „szabad tér” volt a zenében, ezért a hangminőségnek tökéletesnek kellett lennie – emlékezik vissza a zenekar basszusgitárosa és társalapítója John Illsley a „My Life In Dire Straits” című memoárjában.

Amikor a teljes album elkészült, a hangzás tisztasága és a csendek annyira tökéletesek voltak, hogy az Egyesült Királyság egész területén az összes elektronikai üzlet a "Private Investigations"-t használta a hifi rendszerek és hangszórók minőségének bemutatására. Az erre specializálódott szakemberek az akkori idők egyik legtisztább hangfelvételeként jellemezték a dalt (…)  Minden bizonnyal egy teljesen másféle stúdiómunka volt, mint bármi, amit addig tapasztaltunk, és ezért jobban meg voltunk vele elégedve.

A lemez anyaga öt, viszonylag hosszú szerzeményt ölel fel, közülük a legrövidebb a kicsit csípős, ironikusan incselkedő „Industrial Disease”, amely 5.50 perces időtartamú. Azonban különösen figyelemre méltó a „Telegraph Road”, egy bonyolultan megkomponált és hangszerelt darab, amelyet a zenekar vezetője, Mark Knopfler a „Making Movies” világkörüli turnéja (On Location) alatt kezdett el kidolgozni a hangbeállások közben.

A végleges verzió több mint 14 perc hosszú, ezidő alatt a zenekar egy epikus történetet mesél, amit a címadó, Michigan-től Coloradoig húzódó útszakaszon (más néven U. S. 24) tett utazás ihletett. A Telegraph Road ugyanis egy közel 70 mérföldes, észak-déli átjáró az USA Michigan államában.  A zenekar éppen itt utazott végig, Knopfler a turnébusz elején ült, és a norvég Nobel-díjas Knut Hamsun Áldott anyaföld című könyvét olvasta.

Az utazás, illetve az olvasottak élményeiből született meg talán a legzseniálisabb Dire Straits-dal, amelyben egyik oldalon ott van az emberi civilizáció, az ipari-gazdasági fejlődés metaforája – legfőképpen Amerika vonatkozásában - a másik oldalon pedig egyetlen ember álmainak összeomlása a fejlődés hanyatlása miatti  munkanélküliség következtében.

Tulajdonképpen apránként írta meg, amikor úton voltunk – emlékszik Alan Clark, a zenekar billentyűse, aki épp a „Love Over Gold” lemezzel debütált a zenekarral.

Minden egyes hangpróbán, illetve a koncertek után Mark és én összeültünk, hogy megalkossuk a dal következő részét. Megírta, hogy hová jussunk el, majd elkezdtük közösen kialakítani a billentyűs és gitárrészeket – aztán ezekből a darabokból épült fel a teljes szerzemény.

John Illsley közben megjegyzi:

Általában a dalokat egyetlen, megszakítás nélküli felvételen rögzítettük, vagy még inkább újra és újra felvettük, amíg olyan jó változatokat nem kaptunk, amikből válogathattunk. A "Telegraph Road"-on viszont Pick csörgődobja hét-nyolc percnyi ütés után kezdte elveszíteni a feszességét. Ez nem annyira számított, amikor élőben játszottunk, de otthon a hifin észrevehető volt. Szerencse, hogy Neil Dorfsman élvezte a kihívásokat, mert a "Telegraph Road" felvételénél bőven volt mit túlszárnyalnia. Az egyetlen megoldás az volt, hogy „megfeleztük”, vagyis két részletben vettük fel a dalt, és a két felét összeillesztettük a szalagon. De ezt senki észre nem vette volna, amikor meghallgatta.

A „Private Investigations”, amely a Love Over Gold első kislemeze lett, szintén a Making Movies turnéja alatt készült, míg más szerzemények végül nem kerültek fel a lemezre, vagyis máshol landoltak: A „Private Dancer” Tina Turner 1984-es, azonos címet viselő visszatérő albumán, a „The Way It Always Starts” pedig Knopfler 1983-as Local Hero című filmzenéjének anyagában kapott helyet, Gerry Rafferty előadásában. A Love Over Gold egyben Knopfler első produceri munkáját is jelentette, miután korábban korábban Muff Winwood, Barry Beckett és Jerry Wexler, illetve Jimmy Iovine voltak a Dire Straits producerei.

Nagyon világos elképzelései voltak arról, hogy milyen hangzást és formát szeretne elérni a zenekarral – írja könyvében Illsley.

Knopfler maga választotta a már fentebb említett Neil Dorfsmant, akivel már együtt dolgoztak a „Local Hero”-n. Dorfsman Illsley szerint szórakoztató figura volt, és a kemény munkát minden egyes nap abszolút élvezetessé tette.

A „Love Over Gold” a Dire Straits első slágerlista-győztes albumát jelentette az Egyesült Királyságban, ahol dupla platina minősítést is kapott. A „Private Investigations” szintén második helyezést ért el a brit listákon. Az album amerikai teljesítménye azonban kissé kiábrándító volt: a lemez arany minősítésével a Billboard 200-as listáján csak a 19. helyen végzett a „Making Movies” mellett. Ez azonban alacsonyabb helyezés volt, mint az előző két albumé, ezért a Dire Straits úgy döntött, hogy az új lemezzel nem turnéznak Észak-Amerikában. 

Sajnálatos viszont, hogy ez lett a dobos Pick Withers utolsó lemeze a zenekarral. A felvételek után távozott, és helyére kezdetben Terry Williams, a Rockpile tagja került.

Az album hazai sikere azonban meghozta a Dire Straits számára az 1983-as Brit Awards-on a legjobb brit együttesnek járó első díjat, amely megalapozta az elkövetkezendő, még nagyobb elismeréseket.

 

forrás:

https://ultimateclassicrock.com/dire-straits-love-over-old/?fbclid=IwAR3xiEfFzcK85Ggzd0PFoa8-4L-3d8bbmAhTgDwCTi0JKxqFLyevhPi61fA

A legörömtelibb zenei visszatérés, ami búcsú is volt egyben - 1991. szeptember 9-én jelent meg az „On Every Street”

Annak az évnek az őszén már nagyon sokan várták az új Dire Straits lemez megjelenését, majd később a rajongók arról is értesülhettek, hogy a Dire Straits ismét felkerült az amerikai slágerlistákra új lemezével, a szeptember 9-én megjelent „On Every Street” pedig rögtön az első helyet foglalta el a brit listákon. Ekkor még senki sem tudta, hogy a sorban a hatodik album egyben az utolsó lemeze lesz Knopfler csapatának és hogy a zenekar utoljára ostromolja meg a slágerlistákat.

A nagylemez 6 évvel és 4 hónappal később látott napvilágot az 1985-ös, rekordokat döntögető, több milliós példányszámban eladott „Brothers In Arms” megjelenését és az azt követő kimerítő világkörüli turnét követően. Knopfler az egy évig tartó állandó utazás alatt ébredt rá, hogy a stadion-showk, az óriási arénák, és a hatalmas turnék mókuskerék-világa nem az, amiben ő élni akar.

Közismert, hogy a Dire Straits soha nem adott ki hivatalos nyilatkozatot a feloszlásukról, de amikor 1990-ben Mark és Notting Hillbillies megjelentette a „Missing … Presumed Having A Good Time” című lemezt, ez egyértelmű jelzés volt a Dire Straits nem túl rózsás jövőjét illetően. És amikor elérkezett az 1995-ös év, Knopfler addigra már teljesen új utakat keresett a zenei karrierje vonatkozásában, és csakhamar (1996-ban) vadonatúj zenei anyaggal jelentkezett a „Golden Heart”-tal, amely ezúttal nem filmzene volt.

Sokak szerint az „On Every Street” nem éppen tökéletes befejezése a Dire Straits történetének, azonban számos emlékezetes dal került fel a korongra, mint például a „Calling Elvis”, ami kislemezen is megjelent, hiszen a slágerlistákon a 21. helyet foglalta el, valamint még három szerzemény – a „Heavy Fuel” (55. hely), az „On Every Street” (42. hely), és a „The Bug” (67. hely) a legjobbak közé.

Az album az amerikai megjelenése előtti héten debütált a brit lista élén, felváltva Paul Young „From Time To Time” című kislemez-gyűjteményét az élen. A Dire Straits lemez további négy hétig volt a brit top 10-ben, és a lista első fellépésén a 27. helyen végzett. Mindössze tíz nappal a zenekar hazájában való debütálása után az album dupla platinalemez lett ott. Eközben az Államokban a 12. helyre kúszott fel, és újabb milliós példányszámmal vonult be a Dire Straits történetébe.

Kár, hogy az „On Every Street” lett végül a Dire Straits hattyúdala, bár bizakodásra adott okot, hogy a lemez megjelenését követően lenyomtak egy nagyon sikeres, mindenhol teltházas turnét – mégis, néhány évvel később a zenekar végleg búcsút intett a közönségnek, de azt nem mondhatjuk, hogy a búcsújuk dicstelen volt.

 

forrás: https://www.udiscovermusic.com/stories/dire-straits-on-every-street-album/