Joe Taysom írása
nemrégen, 2024. október 13-án jelent meg a faroutmagazine.co.uk oldalán, bár a
megjelenés időzítése kicsit késett, egy hónapot (hogy miért, az majd a cikkből
derül ki…)
A Dire Straits az ismeretlen zenekari létből történő felemelkedése, majd szupersztárrá válása meglehetősen nagy léptékkel ment végbe. Mark Knopflernek nem sok ideje maradt ugyanis, hogy magához térjen, mert a londoni kocsmák dobogója után rögtön a világvárosok stadionjainak színpadán landolt a csapatával. Azonban egy dolgot illetően sosem változtatott; mindig a következő projektjére összpontosított anélkül, hogy szünetet tartson, és végiggondolja, mekkora utat tett meg zenekarával.
A népszerűség általában kicsit megnöveli a művészek egóját, de Knopfler sosem volt az a fajta muzsikus, aki a talaj fölött 10 centiméterrel a saját dicsősége bűvös buborékjában lebeg, mindig is szilárd talaj volt a lába alatt. 28 éves volt akkor, mikor a Dire Straits a legelső sikereit learatta és bár ez még fiatal kornak számít, ő mégis idősebb és legfőképpen bölcsebb volt a kortársainál, mert ügyesen elkerülte a szórakoztatóipar buktatóit.
1978-ban, amikor a zenekar nevét viselő bemutatkozó lemezük nemzetközi szinten is óriási sikereket könyvelhetett el, erre az időre Knopfler már elegendő élettapasztalatra tett szert, hogy nyugodtan és hűvösen kezelje a hirtelen nyakukba szakadt népszerűséget. Véleménye szerint azonban a korai időkben a hirtelen jött siker egyik hátránya az volt, hogy folyamatos nyomás alatt tartották őket és egyre újabb lemezeket követeltek tőlük. Míg a Dire Straits nagyszerűen teljesítette ezt a feladatot, Mark Knopfler maximalista dalszerző-gitárosként úgy vélte, abból is csak profitálhatnak, ha minél többi időt töltenek a stúdióban.
2019-ben
a Guitar.com oldalán megjelent, vele készült interjúban így nyilatkozott:
A dalok folyamatosan
változnak a fellépés közben, különösen az első alkalommal. Amikor az első Dire
Straits lemezt csináltuk, keményen próbáltunk, szünet nélkül koncerteztünk, így
csak be kellett mennünk a stúdióba, beállítottuk a cuccot és játszottunk.
Ez a módszer egyfajta nyerseséget kölcsönzött a lemeznek, átültetve a harsány, élő koncertjeik energiáját a dalok stúdióváltozatába. Knopfler hozzátette:
A „Brothers In Arms” és az „On Every Street” is nagyon másképpen hangzott volna, ha a dalokat előbb élőben adjuk elő. Úgy vélem, hogy valójában a Dire Straits lemezek egyike sem annyira jó.
A gitáros ezek után elárulta, hogy melyik a kedvenc Dire Straits lemeze:
Az „On Every Street” viszont sok szempontból a legjobban sikerült album, mert tökéletes volt az összjátékunk, és volt arra is időnk, hogy lenyúljunk a dalok mélyéig, dolgoztunk a hangzáson, az átdolgozáson. De persze, már nem szívesen hallgatok olyan dalokat, amiket a múltban írtam – valahogy kényelmetlenül érzem magam…
Ahogy Knopfler nyilatkozatai is sugallják, saját munkáinak ő a legkeményebb kritikusa, és a legideálisabb helyzetben sem hallgatná meg egyetlen dalát sem, miután azokat már befejezte. Mindazonáltal, annak ellenére, hogy a Dire Straits korszak után már teljesen másfajta elképzelései voltak, (és ha újra kezdhetné, talán a Dire Straits lemezeken is másképp dolgozna) azért mégis szeretettel tekint vissza a búcsúalbumra.
Az „On Every Street” (1991. szeptember 9-én) jelent meg, utolsó megnyilvánulása, és egyben tökéletes befejezése volt egy korszakalkotó zenekar karrierjének. A „Brothers In Arms” zajos sikerét követően, 6 év elteltével jelent meg és bár az Egyesült Királyságban szinte rögtön a listák első helyére ugrott, mégsem volt olyan kulturális hatása, mint az elődjének.
Tudom, hogy nem volt annyira sikeres lemez az „On Every Street”, mint az előző Dire Straits albumok, én azért mégis büszke vagyok erre a munkára. Számomra sosem volt fontos a kommersz siker, ezért kellett az a hat év szünet a „Brothers In Arms” után és az a döntés, hogy szólókarrierbe kezdjek. Az „On Every Street” készítésének minden pillanatát élveztem, a hosszú órákat, amiket azzal töltöttünk, hogy minél precízebb hangzást érjünk el. Viszont a lemezt népszerűsítő turné a végére már egy rémálommá vált, és végül is ez lett az utolsó szög a zenekar koporsójában… de azt gondolom, hogy mindenki – beleértve magamat is – emelt fővel búcsúzhatott el egymástól.
Forrás:
https://faroutmagazine.co.uk/mark-knopflers-favourite-dire-straits-album/?fbclid=IwY2xjawF_QnZleHRuA2FlbQIxMQABHeF8762xRtPnYbMmZ3RvxYJZ4YsphaOsyJDZra4JlzZv4mdttYPjYZlQbw_aem_koaJRi75TRvI6Q8VeVLsIQ
